Bolyai Önképző Műhely

Képkivágás

A BOM hangjai – Inferno Minor

A Bolyai Önképző Műhely működése során több öntevékeny csoportot indított útjára, de egyik sem tudta úgy felkelteni az ifjúság figyelmét, mint a 2013-as gólyatáborban megalakult Inferno Minor Kórus*. Hogyan is indult el a kezdeményezés?

Jó pár évvel ezelőtt fogalmazódott meg egy gondolat az egyik karácsonyi vacsorán: milyen jó lenne, ha nemcsak karácsony tájékán készülnénk együtt az ünnepre Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődalával, hanem rendszeresen találkoznánk és edzenénk a hangszálainkat: nemcsak a saját, hanem társaink és jövendő közönségünk örömére is.

Az első zenés ünnepeket Czakó Dóra szervezte meg óriási lelkesedéssel, de munkahelyi elfoglaltságai nem tették lehetővé, hogy rendszeres próbákat tartson a BOM-soknak. Ekkor vállalta fel ezt a nehéz feladatot Kovács Balázs, akinek nemcsak a kezdeti kis létszámmal kellett megküzdenie, hanem a zenét szerető, de még nem elég edzett énekesekkel is.

A befektetett munka meghozta a gyümölcsét. A tavalyi karácsonyi koncerten már egy olyan repertoárt hallhattunk, ami lenyűgözte a megjelent családtagokat, ismerősöket és a Műhely tagjait is. Felcsendültek a klasszikus karácsonyi darabok, mint Pitoni: Cantate Domino-ja, Praetorius: En natus est Emanuel-je, Victoria: O Magnum Mysterium-a vagy Viadana: Exsultate justi-je. Hallhattuk vendégzenészeinktől Bach Esz-dúr fuvoladuettjét vagy Quantz Andantéját a C-moll triószonátából Pölcz Ádám kíséretével. Misztikusan szólt a Joshua című spirituálé, és olyan jó volt látni, hogy a kórustagok milyen átéléssel szólaltatják meg a darabot. De ami igazán lázba hozta a közönséget, az mégiscsak a záró akkord volt, Pentatonix: That’s Christmas To Me-je. A zenei aláfestés, a mosolygós és felszabadult arcok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a közönség állva tapsolt!

A folytatás sem marad el, hiszen a csapat a kórustábori lelkes gyakorlás után készül a következő fellépéseire, mint az egyházzenei kórustalálkozó május 13-án Üllőn, a Kórusok éjszakája június 10-én vagy mint az évadzáró koncert a Non Confudar Kamarakórussal június 29-én. A megszólaló darabok közül ki kell emelnem Toch, Ernst: Földrajzi fúgaját, amelyhez a kórus írt magyar szöveget.

*Az alapító tagok: Kovács Balázs, Pató Zsuzsanna, Módis Dóra, Nagy Dániel, Mucsi Márton, Németh Lili Veronika, Németh Ráhel, Bagó Sarolta, Garai Márta, Győri Zsófia, Bödecs András, Kovács Tamás, Bere Anikó, Nátz Kata

Az Inferno Minor kórus 2015-ös karácsonyi koncertjének képei megtekinthetők honlapunk Galériájában.

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

Bon-BOM, 2024. április

A Bon-BOM áprilisi számának tartalmából:  – A 8. Gyalogút-konferencia (Bábel) teljes programja, az előadások kivonatai  – Bábel jelentései, értelmezései  – Multidiszciplináris (szemiotikai, pszichológiai, irodalmi, művészettörténeti, filozófiai,

Bon-BOM, 2024. március

A Bánk bán-bemutatókba, -értelmezésekbe avat be a Bon-BOM 2024. márciusi száma a Nemzeti Színház Bánk bán előadása kapcsán. A bolyaisok februárban nézték meg az előadást,

Bon-BOM, 2024. február

A Bon-BOM 2024. februári száma Budapest megalakulásának 151. évfordulóján négy nézőpontból láttatja fővárosunkat. Eltűnt Budapest – újrajátszva (Mózes Gergely Sosemvolt Budapest – MMA-kiállítás (Balázs Géza)

MAGYAR FILMEK KLUBJA 2024

A Bolyai Önképző Műhely 2024-től bekapcsolódik a Nemzeti Filmintézet és a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmklubjába. Valamennyi filmklubot rövid szakmai felvezetés előzi meg, a film után pedig meghívott vendégekkel elemző beszélgetésre kerül sor.