Bolyai Önképző Műhely

BOM (Bolyai Önképző Műhely)

Az Alapítvány 2000 szeptemberében kezdte meg működését, kezdetben a Bolyai-díj Alapítványhoz kapcsolódva. A Bolyai Műhely Alapítvány működteti a Bolyai Önképző Műhelyt. Fő törekvése a középiskolában és a felsőoktatásban valamilyen területen kiváló eredményt felmutató középiskolások, főiskolások és egyetemisták számára havi rendszerességgel, három éven át önképző-tehetséggondozó program nyújtása a következő területeken és módszerekkel:

  • tudományos, művészeti teljesítmények érzékletes, párbeszédre épülő bemutatásával és feldolgozásával,
  • az általános műveltség és az erkölcsi értékek fejlesztésével,
  • az egyéni és közösségi alkotást segítő képességek kialakításával,
  • a személyiségfejlesztést, az önképző és a társas együttműködést szolgáló stratégiák kiépítésével.

A tehetségfejlesztő képzés három évfolyamban (junior-haladó-senior csoport) zajlik Budapesten, minden hónap első szombatján. A filmvetítések a Premier Kultcafé mozitermében vannak. A délelőtti filmet vita, majd közös ebéd után egy-egy tudományos vagy irodalmi mű megbeszélése követi.

A végzős hallgatók egy-egy tanulmánykötetben foglalják össze gondolataikat (Esszencia-kötetek). A képzés mellett hallgatóink egyéb szakmai, tudományos, művészeti, valamint közösségi programokat is szerveznek.

A végzett bolyaisok továbbra is kapcsolódnak a Műhelyhez (Alumni).

A képzést a Magyar Állam támogatja, ezért a képzésben való részvétel – sikeres felvételi esetén – ingyenes.

 

Kapcsolatfelvételi lehetőségeinket ide kattintva láthatja.