30 könyv, film és zenemű, az egyetemes és magyar kultúra klasszikus alkotásai. Színház, múzeum, Erdély, Partium. Önképzés: saját újság, kórus, színjátszó kör, országjárás (honismeret).
Alapműveltség, klasszikus műveltség, vitakultúra, közös kritikai gondolkodás, felvilágosult és toleranciaalapú világlátás, önismeret. A tanulmányi tematikán túl: pénzügyi, jogi, pszichológiai, retorikai ismeretek. Saját, interdiszciplináris tudományos diákkör és diákkonferencia. Vizsgatanulmány az Esszencia könyvsorozatban.
70 aktív műhelytag, három évfolyam, minden hónap első szombatján foglalkozás, mintegy 300 alumnus Magyarország és a világ számos táján. Közösségépítő élmények, befogadó, felező és évzáró táborok, kirándulások. Az egyetemi élet mellett alapvető szellemi-közösségi élmény.
Három éven át áldozz havi egy szombatot arra, hogy társakat, igazi közösséget találj, mélyebbre láss, és közvetlen kapcsolatba kerülj az egyes szakterületek legkiválóbb művelőivel.
A felvételihez a következő pályázatot kell e-mailben (bom@e-nyelv.hu.) beküldeni:
(SPOILER!)
A Testről és lélekről képi zsenialitásához kétség sem fér, emellett szeretnék érvelni egy rendkívüli módon megkomponált jelenet pár mondatos bemutatásával.
Nem mindennapi moziban tartja filmvetítéseit a Bolyai Önképző Műhely. A BOM az idei tanévben új moziban kezdi a szombati foglalkozásokat: a Kálvin téren található Premier Kultcaféban, amely nemcsak mozi, hanem (megfizethető) kávézó és pékség, közösségi tér, kulturális helyszín és még rengeteg minden más is egyben. Ezeket a funkciókat és a mögötte lévő dolgokat szeretném bemutatni, és azt, miért is eshetett erre a mozira a Bolyai választása.
„A Bolyairól lévén szó…” – Pénzügy, vita, városnézés
Alumnusként mindig nagy élmény számomra visszatérni a Bolyai Önképző Műhelybe, ahol találkozhatok a régi bolyais évfolyamtársaimmal. Örömmel hallottam a Vácon tartandó felezőtáborról, amelyet egy innovatív kezdeményezésnek tartok. A tábor lehetőséget nyújtott az együttlétre, a találkozásra és nosztalgiázásra, ráadásul Pest megye talán legszebb városában. Emellett érdekesnek és fölöttébb hasznosnak találtam a tábor meghirdetett programját, az előadást a lakossági pénzügyekről. „Bölcsészlelkű” emberként, aki egy könyvtárban vagy múzeumban jobban érzi magát, mint egy bankban, fölöttébb szükségét éreztem a továbbképzésnek ezen a területen, és nem is csalódtam.
Vácon a Tragor Ignác Múzeum egyik szenzációja a több mint két évtizede fölfedezett múmiák kiállítása. A fehér barátok (domonkosok) templomának lezárt kriptájában a 19. század elejéig temetkeztek a jómódú váci polgárok, majd a kriptát szabály szerint lezárták. Amikor felnyitották, meglepődve tapasztalták, hogy véletlenszerű, különleges körülmények miatt a holttestek mumifikálódtak. A halottak, ruházatuk, temetési mellékleteik, koporsóik szenzációs kutatási lehetőséget nyújtottak a kutatóknak, a múmiák kiállítása (Memento mori) pedig jelentős turisztikai vonzerőt jelentett. A húszéves kiállítást 2017-ben mintaszerűen felújították, s ezt a kiállítást tekintette meg a Bolyai Önképző Műhely „felezőtábora” 2017. február 11-én.
A Bolyai Önképző Műhely 2018-as felező tábora
az alumnusok szervezésében
IDŐPONT: 2018. február 9–11. (péntek–vasárnap)
HELYSZÍN: Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kollégiuma – 2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
A TÁBOR TÉMÁJA: Retorika / Vitakultúra – Mindennapi pénzügyek
OLVASMÁNY:
A két párduc
Luchino Visconti (1906–1976) A párduc (1963) című filmje és Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc (1958) című regénye.
Visconti észak-olasz arisztokrata családból származik, a család neve a vicomte főnemesi címre megy vissza. Tomasi di Lampedusa szicíliai herceg (+1957), aki halálos betegen írta meg egyetlen jelentős művét, amely halála után lett egyszerre híres. Mindketten arisztokrata származásúak, s az olasz egység létrejöttének centenáriumán fordultak ehhez a témához. Mindkettejükben munkált a hagyományhoz való visszatérés, a tartósság és a stabilitás vágya egy instabil világban. A film ezzel a mondattal indul: „A dolgoknak meg kell változniuk, hogy ugyanazok maradjanak.”, s ezt később Tancredi így ismétli: „Hogy minden a régiben maradhasson, valaminek meg kell változnia”. A film tömörít, az 5. és 7-8. részt nem dolgozza fel. Egyébként nagyon hitelesen követi a regénybeli eseményeket. Visconti erőteljesebben ábrázol, több benne a szatirikus elem. – Salina herceg: „Én egy szerencsétlen nemzedékhez tartozom, mely a régi és az új idők mezsgyéjén egyik lábával abban, a másikkal ebben áll, s mind a kettőben rosszul érzi magát.” (215) Búcsú az arisztokráciától, egy új osztály felemelkedése, párducok után hiénák: „Mindennek nem volna szabad így maradnia; és mégis örökké így lesz; természetesen emberi értelemben örökké, vagyis egy-két századon át… Aztán majd megváltozik, de rosszabb lesz. Mi voltunk a párducok, az oroszlánok; s akik a helyünkre lépnek, azok a sakálok és hiénák lesznek…” (221), Ha „ez az osztály is letűnne a színről, azonnal kialakulna egy hozzá hasonló másik, ugyanazokkal az értékekkel és ugyanazokkal a hibákkal…” (221) Minden társadalmi réteg finomodik, majd dekadenciában fölszámolja önmagát. Máshol véresen számoltak le ezzel az osztállyal. „Életének záró mérlegét készítette, ki akarta szemelgetni a passzívák mérhetetlen hamutengeréből a boldog pillanatok aranyszemcséit.” (195) Álomkönyvem margójára: „Minden szicíliai életmegnyilvánulás át van itatva álommal…” (212) (Visconti: A párduc, 1963; Lampedusa: A párduc, 1958)
Balázs Géza
Megrázó utóhang a héregi kiránduláshoz
A juniorokkal 2017 novemberében a festői szépségű Gerecse hegységben fekvő Héregen jártunk. Ismerkedtünk a falu történetével, néprajzával, kirándultunk a hegyekben. Meglátogattunk egy vadászházat. S közben elhaladtunk egy erdészház mellett is, amelyre akkor nagyon nem figyeltünk oda. A kirándulás után néhány nappal a HVG-ben (2017. nov. 16.) ezt olvassuk: „Isten kegyelmét kérve és összes bűneink újabb megbánásával határoztuk el a halálban való együttmaradást.” – írta 1945. március 24-én Héregen kelt búcsúlevelében a katolikus hitében mindaddig megingathatatlan professzor házaspár. Drámai döntésüket az előző napi „mély megaláztatás” után hozták meg, s úgy fogalmaztak, remélik, „hogyha a katona a háborúban nem gyilkos”, akkor a Jóisten őket sem tekinti majd öngyilkosnak. Soraikat aláírva a közigazgatástan nemzetközi szaktekintélye, Magyary Zoltán főbe lőtte filozófusként és nőmozgalmárként ismert feleségét, Techert Margitot, majd a fegyvert önmaga felé fordította. A lap cikke így folytatódik: A háború viszontagságai elől a német megszállást követően Tatára, majd a nyilas puccs után egy 25 kilométerre lévő erdészházba menekülő két „gyanús” tudósra a szovjet csapatok leltek rá. A búcsúlevél tanúsága szerint a mély megaláztatást a többszöri kifosztásuk mellett az jelentette, hogy szemtanúi voltak annak, amikor részeg katonák nőket erőszakoltak meg, az 56 esztendős férfit – életében először – ököllel bántalmazták, s egy előzékenynek mutatkozó tiszt láthatóan szemet vetett a 44 éves, jól ápolt asszonyra…
Magyary Zoltánról Bereményi Géza készített filmet A tanítványok címmel (1985); de a filmtörténet erre a tragikus esetre már nem terjed ki.
Balázs Géza
Eddig négy alkalommal rendeztük meg az ELTE BTK-n, illetve a Rákóczi úton található „klubhelyiségben” a Bolyai Önképző Műhely hallgatói konferenciáját, a gyalogos szemináriumot. Ezeknek célja az volt, hogy jobban megismerkedjünk egymás szakmai területével, kutatási témájával, érdekes előadásokat hallgassunk, illetve előadóként azt gyakoroljuk, hogyan lehet elmagyarázni a saját szakmánk problémáit egy nyitott, de nem feltétlenül szakmabeli közönségnek. A rendezvényeknek hagyományteremtő célja is volt, ezért a BOM tagjai számára jövőre ötödik alkalommal rendezzük meg, ezúttal a MOZAIKOK elnevezésű konferenciát.
A Bolyai Önképző Műhely novemberi lapszámában többek között a Bolyais filmvetítések új helyszínéről, a Vígszínház legújabb Hamlet-előadásáról, valamint az irodalmi Nobel-díj idei győzteséről olvashattok, sőt még a magyarság korai török nyelvi kapcsolatainak kérdéseibe is betekintést nyerhettek.
Weöres Sándor soraival szólt a csalogató a junioroknak a Gerecse szívébe, Héreg községbe november 11-12-én. Szombaton este egy 1827-es bikaréti présházban Miskovits Etelka mesélt a gerecsei kincsesbarlangokról, majd pedig a hányattatott sorsú családokról, elszegényedő emberekről, amerikásokról, kitelepítettekről, rendszerváltás után előbb kiürülő majd újra benépesülő faluról. A környéket féhajnak, féhajdűlőnek is nevezik. Féhaj - az Új magyar tájszótár szerint - vagy fejalj, vagy félhéj. Ez utóbbi szót Esztergom környékéről adatolják, jelentése: présház, borospince.
