Műhelyfoglalkozás

A Bolyai Önképző Műhely szokásos havi foglalkozása.

Gyalogos szeminárium - az esemény

Időpont: 
2013. december 13. péntek 10:00

2013. december 13-án az ELTE BTK-n rendezzük meg a Bolyai Önképző Műhely első hallgatói konferenciáját, a Gyalogos szemináriumot. Ennek célja, hogy kicsit jobban megismerkedjünk egymás területével, érdekes előadásokat hallgassunk, illetve előadóként azt gyakoroljuk, hogyan lehet elmagyarázni a saját szakmánk problémáit egy intelligens, de nem szakmabeli közönségnek úgy, hogy a lényeg azért érthető legyen.

Jelentkezés a karácsonyi vacsorára (2013.)

A jelentkezés belépés után tölthető ki. Ha a határidőig módosítanád jelentkezésed, kattints a címre!

Ha előadással, fellépéssel készülnél, egyeztesd a vezetőséggel, amennyiben még nincs jelszavad a honlapra, keresd a rendszergazdákat: elérhetőségeink itt.

Jelentkezési határidő: 2013. december 7. (szombat) 12 óráig

Planetáriumlátogatás

Időpont: 
2013. november 9. szombat 18:00 - 20:00

A novemberi foglalkozás estéjén az ELTE TTK Planetáriumában lehetőségünk lesz planetáriumi bemutatón részt venni, valamint külön előadást tart nekünk Zombori Ottó Köztársasági Érdemrendes matematika-fizika szakos tanár, "vándorcsillagász". Ide bejutni, nem mindennapos esemény, így reméljük, minél többen el tudtok jönni.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Műhelyfoglalkozás csatornájára