Walter Scott, a történelmi regény mestere

250 éve, 1771. augusztus 15-én született Walter Scott skót regényíró, akinek nevéhez köti az irodalomtörténet a történelmi regény, mint önálló műfaj megalapítását.

Anglia és Skócia egy szigeten terül el, de évszázadokon keresztül egy világ választotta el őket egymástól. Az Angliában uralkodó angolszász, majd normann származású királyok gyakran beavatkoztak északi szomszédjuk belügyeibe, és olykor elismertették hűbérúri hatalmukat a skót királlyal. Mindeközben a skótok nem voltak egységesek, sem etnikailag, sem politikailag. Írországból bevándorolt gaelek, skóciai piktek, Angliából északra húzódó kelta-britek és viking telepesek egybeolvadásából évszázadok során alakult ki az, amelyet ma skót népnek neveznek. A MacAlpin-dinasztiából származó, 9. században uralkodó I. Kenneth királyt tekintik Skócia alapítójának, ám még hosszú harcok vezettek a politikai egység megszilárdulásáig. Skócia maga két, földrajzilag, nyelvileg és kulturálisan élesen ellentétes területre oszlott: az Alföldre, azaz Dél-Skóciára, és az északabbra fekvő Skót-felföldre. Utóbbi területen a gael nyelv hosszú ideig megőrződött a lakosság körében, ellenállva a skót, majd az angol nyelv terjedésének.

A skót romantika írói számára a Felföld jelentette az igazi Skóciát. Ez a vidék a 18. század végéig nemhogy az iparosítás, de a feudalizmus által sem érintett táj volt, ahol az emberek a clan-szerveződés keretében éltek, gael nyelven meséltek, és büszkék voltak függetlenségükre (vagy annak látszatára). A felföldieket harcosabbnak, jogaikra büszkébbnek látták, mint a dél-skótokat. Kicsit úgy tekintettek a Felföldre, mint a magyar írók Erdélyre vagy a lengyelek és oroszok Ukrajnára.

Walter Scott regényeiben sokat tett azért, hogy a hagyományos tartánviseletben járó, skótdudás, gael nyelvű felföldi harcos váljon Skócia máig ismert reklámarcává.

Scott kisnemesi családba született. Apja ügyvéd volt, és a fiúra is ez a pálya várt. A kis Walter eredetileg katona akart lenni, de mivel egyik lábára sántán született, a gyerekkori álom nem valósulhatott meg. Skócia fővárosa, Edinburgh egyetemén jogot tanult. Fiatalkorában divattá vált a népballadák, népmesék gyűjtése. Föllelkesedve, s hazafias érzéstől buzdulva maga is gyűjtött balladákat, melyeket kiadott. Majd verseket írt, de mivel Byron nagyobb tehetségnek bizonyult, figyelme a regény felé fordult. Az 1814-es Waverley című regénye azonnal sikeres lett. Scott ontotta a skót tárgyú történelmi műveket. Így születtek olyan művek, mint a Rob Roy, a Redgauntlet, A lammermoori nász, a Puritánok utódai vagy a Midlothian szíve. Utóbbi érdekessége, hogy Scott többi regényétől eltérően a főhős egy parasztlány, Jeanie Deans. Később az angol történelem is témái közé került (Ivanhoe), majd az európai történelem, és megírta Napóleon életrajzát is.

Miben különbözött Scott írásmódja, munkamódszere a korábbi írókétól? Mindenekelőtt abban, hogy Scott törekedett a realizmusra, vagyis a regényalakjait úgy beszéltette, és olyan mentalitással, tárgyi és szellemi kultúrával ruházta föl, ami az adott korra, régióra és társadalmi rétegre jellemző volt. A korábbi regényekben, amelyek a múltban játszódtak, gyakran a pásztorok úgy beszéltek, mint a homéroszi hősök, és a középkori uralkodók semmiben nem különböztek a római császároktól. Scott olyan középkori és kora újkori világokat ábrázolt, amelyek valószerűek voltak.

Másik fontos különbség a történetek filozófiai megalapozása, vagyis a történelemszemlélet. Míg a korábbi művek gyakran megmaradtak a keresztény üdvtörténeten belül, Scott a történelmet úgy fogta föl, mint az eszmék harcát. A regényeiben a régi és az új világ összecsapását mutatta be. Ugyancsak eltér a korábbi regényíróktól, hogy amíg amazok gyakran a történelmi hősök, a neves emberek – királyok, hadvezérek, szentek – karaktereit és élettörténeteit állították a regény előterébe, addig Scott történeteiben az egyes eszméket megszemélyesítő nagy történelmi alakok mellékszereplők voltak. Sosem választotta volna főhősének I. Erzsébetet, Stuart Máriát vagy Cromwellt. Ez érthető, hiszen a nagy emberek életrajza túlságosan megköti az író kezét. A hős mindig a hétköznapi kisember, aki az élesen szembenálló eszmei-politikai táborok között keresi a boldogulás lehetőségét. Bár leggyakrabban nemesi származású, de Scott szívesen választott népi figurákat, mint a törvényen kívüli Rob Royt vagy a paraszti Jeanie Deans-t.

Scott azt is megtette, amitől a történettudomány már az ő korában ódzkodott: a meséket, mondákat is forrásként kezelte. Példa rá az Ivanhoe, amelyben illusztrálja a teljes Robin Hood-mondakört, és a későbbi filmek Scottot követve ábrázolják egy korszakban, a 12. század végi miliőben Robin Hood-ot (akinek létezésére nincs bizonyíték) és Oroszlánszívű Richárd királyt (1189–1199). A Quentin Durwardban még egy népmesékből ismert elem is szerepel: a burgundi herceg kihirdeti, az nyeri el a szép grófnő, Isabelle de Croy kezét, aki elhozza az ellenséges hadvezér, a rettenetes Ardennes-i Vadkan fejét. Sorra jönnek a válogatott francia vitézek, mindegyik magának tulajdonítja a hőstettet, de a fejet nem tudják megmutatni. Végül a szegény skót legény (ki más!) vágja le a rablólovag fejét, és ezáltal elnyeri a grófnő kezét. Scott megénekelte: „a szépséges várúrnő mint adott / egy kóbor skótnak kezet és birtokot” (Weöres Sándor fordítása). E történet mását magyar népmesében is megtalálhatjuk, herceg helyett királlyal, grófnő helyett királylánnyal, rablólovag helyett sárkánnyal, skót lovag helyett szegénylegénnyel.

Scott sokat tett a skót történelem fölidézésével a skót hazafias érzés lángra lobbantásáért. Ellentmondásos módon Scott angolbarát volt, abban az értelemben, hogy világosan látta: az önálló Skócia a múlt, a jelent az ipari forradalmat élő, gyáriparosító Anglia jelenti. Mi sem állt tőle távolabb, mint agitálni az 1707-es angol–skót unió megszüntetéséért! Az angol kormány megbízásából megkereste a skót koronázási jelvényeket, amelyek 1707-ben, a skót parlament bezárásakor eltűntek. Ezért az érdeméért IV. György angol király (uralkodott: 1820–1830) 1818-ban bárói rangra emelte az írót. Amikor 1822-ben a király ellátogatott Skóciába, alig várta, hogy beszélgessen Walter Scottal, akit meghívott a yachtja fedélzetére. Az igencsak kövér alkatú uralkodó skót népviseletet húzott magára, és így, kiltben (skótszoknyában), magas szárú harisnyában, skót sapkával a fején, Scottal az oldalán jelent meg alattvalói előtt, akik soha nem fogadtak olyan üdvrivalgással angol királyt, mint akkor.

Scott mániákus ritkasággyűjtő volt. Abbotsfordi otthona valóságos múzeum lett. Hobbija miatt tetemes adósságokba verte magát. Hitelezőinél kikönyörögte, hogy otthonában maradhasson, de ettől kezdve minden összeg, amelyet könyvei eladása révén kapott, az ő markukat ütötte. Scott innentől csak azért írt, hogy adósságát ledolgozza.

1832-ben halt meg. Hogy Skócia történelme és kultúrája ismert lett a világban, nagyrészt az ő érdeme.

Paár Ádám

Irodalom:

Lukács György: A történelmi regény. Bp., 1977, Magvető Kiadó

Walter Scott: Quentin Durward. Bp., 1982, Európa Kiadó

Passuth László: A történelmi regény. In: Tornyok árnyékában. Bp., 1977, Szépirodalmi Könyvkiadó