Periférián – BOMovie Extra S02E05: Konstans és Tango

A BOMovie Extrában igyekszem azokra a filmekre (is) koncentrálni, amelyek kevesebb figyelmet kapnak napjaink filmkultúrájában. Ebben az évadban az első gengszterfilmek egyikétől (Kis Cézár) az áldokumentumfilm szórakoztató példájáig (Zelig) széles palettán vizsgáljuk a modern fogalmát. Januárban két lengyel filmet ajánlok, melyek nem csak térben, de időben is rendkívül közeliek egymáshoz. Krzysztof Zanussi Konstans (Constans, 1980) és Zbigniew Rybczynski Tango (1981) című rövidfilmje között csupán egy év a különbség, világképük valahol azonos, mégis merőben eltérő formai megoldásokat alkalmaznak.

Miért ez a kettő?

A Konstans a lengyel modernizmus után jelentkező morális nyugtalanság mozijához sorolható. A lényeget a filmcsoport neve összefoglalja: a 70-es évekre a szocialista Lengyelországban az erkölcs hiánycikké vált, ezek a filmek pedig ebben a korrupt világban keresik a magasabb morált. A film főhőse Witold, aki munkatársaival ellentétben nem hajlandó megalkudni. Egy kisstílű lopás után megvádolják és meghurcolják, miközben ő csak az elveihez ragaszkodott. Emiatt élete célja, hogy megmássza a Himalája hegyeit, elérhetetlen távolságba sodródik. A filmtörténeti modernizmus a hatvanas években megreformálta a filmnyelvet, de a hetvenes évekre ez az iskola eltűnt a mainstream filmezésből. Csupán a nyomai maradtak meg az olyan középfajú művészfilm kategóriájába tartozó filmeknél, mint a Konstans. A klasszikus elbeszélőmódú film így válik a Mephistohoz hasonlatossá, egyszerre szórakoztató és tartalmas alkotás.

A Tango (a filmklub repertoárjába gyakran passzoló) animációs film, azonban semmiképpen sem a megszokott. A mindössze nyolcperces film leginkább egy kollázshoz hasonlítható, ahol a filmkészítő kénye-kedve szerint alakíthatja a szereplők „rétegeit”. A modernizmus után a konvencióhoz visszatérni nem akaró filmkészítő útja a kevésbé népszerű avantgárd lett. A Tango hasonlóan a lengyel helyzetet mutatja, úgy sűrűsödik a kép a folyamatos loopban tengődő szereplőkkel, ahogy a pangó szocializmusban képtelen volt az ember egyről a kettőre jutni. A Konstans a történelemben kispadra ültetett ember drámája, míg a Tango formájában is hordozza a marginalizálódás tulajdonságait, de mindkettő ugyanarról az emberről beszél.

Miért nézd meg?

A Konstans a hetvenes évek szocializmusának látlelete, amit Magyarországon szokás pangásnak nevezni, de a lengyel néplélek kevésbé beletörődő. Witold és a morális nyugtalanság mozijának hősei tenni akarnak, cselekvőképesek, de ehhez nagy harcot kell vívniuk a környezetükkel. Történetében egyesül a konkrét történelmi szituáció szorítása és az egyetemes történés egyaránt. Witoldnak nemcsak környezete korrupciójával kell megbirkóznia, hanem édesanyja halálával is. A filmben egyesül a mindenkori a jelenkorival, a magasabb rendű történés és a kisszerű, múló pillanat.

A Tangoban egy ritka animációs technika rendkívüli hozzáértéssel történő kibontakoztatása látható. A film lényegét szavakkal körülírni nem is lehet. Olyan dologról beszél, ami közelebb áll a közérzethez, mint a közélethez. A két filmet egymás mellé állítva mindkettőt megkaphatjuk.

Mire figyelj?

A Konstans formájában egyesíti a klasszikus filmelbeszélés sémáit, de megtalálhatók benne modern jegyek is. Ilyen például a cselekménybe nem közvetlenül illő pillanatnyi képek. Egyszer látunk egy holttestet hegymászókötélen lógni – minden további magyarázat nélkül. A nézőre hárul a feladat, hogy dekódolja a képet: Witold édesapját látjuk, ahogy a férfi elképzeli; vagy végül sikerült eljutnia a hegyre és ő az, aki meghal a magasban? A modernizmus utáni film izgalmas pillanatai ezek, amikor a narráció nem két kézzel fogja a néző kezét.

Zanussi filmje pedig a történeti vizsgálódást is megengedi. Érdemes megfigyelni, mi az, ami a szocialista blokk országára, vagy az abban élő emberre érvényes, és mi az, ami egyetemesen az emberi létezéshez kapcsolódik. Ezen felül a lengyel és magyar szellem különbségeit is megéri szétválasztani – már ha egyetért velem az olvasó, hogy a kettő nem egyenlő.

Rybczynski Tangojában a folyamatosan bővülő képtartalom elég sok aprósággal szolgál akár több megnézéshez is. Az egyetlen szoba megszámlálhatatlan szereplőjének ismétlődő története rengeteg részletet rejt, így folyamatosan figyelnünk kell a besurranó tolvajt, vagy éppen a szerelmeskedő párt, akik egy csomó más szereplővel egyszerre léteznek a térben. Mindez pedig akkor válik igazán érdekessé, ha megértjük, mi is a magyarázata a szűk szoba körkörös idejének.

Nagy Tibor