A király táncol (Le roi danse) – Filmajánló

A történelem és film című filmklub kereteiben terveztük megtekinteni A király táncol című francia–belga–német történelmi életrajzi filmet. A belga filmrendező, Gérard Corbiau alkotása bemutatja XIV. Lajos, azaz a Napkirály (1643–1715) versailles-i udvarában élő Jean-Baptiste Lully zeneszerző (1632–1687) életét, valamint a korabeli ünnepségeket és etikettet.

Közhelyszámba megy, hogy a történelmi életrajzi film virágkorát éli Európában. Franciaország dobogós helyen van ebben, ami jogosan elvárható id. Alexandre Dumas, Victor Hugo, Alfred de Vigny, egyszóval a 19. századi romantikus történelmi dráma egyik hazájától.

Egy anekdota szerint egy újságíró megírta, hogy Alfred de Vigny találta ki a történelmi drámát. Victor Hugo, id. Alexandre Dumas és Vigny állandóan vetélkedtek egymással. Nem csoda, hogy Hugo fölháborodott, amikor hírét vette, hogy nem őt tekintik a történelmi dráma kitalálójának. Mérgesen közölte a hírt A három testőr írójával. Dumas végighallgatta barátját, majd nyugodtan annyit mondott: „A marha! Hiszen mindenki tudja, hogy én találtam ki.”

Természetesen a történelmi dráma nem olyan műfaj, amit bárki „kitalált”, ám Franciaországban a történelmi dráma és regény csakugyan régi múltra tekint vissza, és az 1950–60-as években egyetlen más ország történetét sem idézte meg annyi „kard és köpeny” típusú (azaz a 16–18. században játszódó) kalandfilm, mint Franciaországét. E filmek nemcsak a nyugat-európai országokba jutottak el, hanem a vasfüggöny túloldalára is, alakítva a laikus történelmi tudást. Ezért mai napig szinte minden magyar otthonosabban mozog a francia, mint mondjuk a korabeli – azaz 16–18. századi – holland vagy indiai történelemben. A francia kultúra erős hagyománya, a francia barokk, klasszicizmus, fölvilágosodás és romantika Közép-Európára és a magyar értelmiségre gyakorolt hatása is szerepet játszik abban, hogy a kultúra terén Franciaországot máig jogosan európai vezető hatalomnak tekintjük.

 Az 1990–2000-es években a francia kosztümös film előretörése folytatódott. Több film idézte meg XIV. Lajos korát. 2000-ben két életrajzi alkotás készült a Napkirály egy-egy udvaroncának életéről: Roland Joffé filmrendező Vatel című filmje a címszereplőről, XIV. Lajos udvarmesteréről szól, Corbiau A király táncol című alkotása emléket állít a francia barokk zene itáliai születésű nagymestere, XIV. Lajos francia király kedvenc zeneszerzője, a firenzei születésű Jean-Baptiste Lully (eredeti nevén: Giovanni Battista Lulli) életének. Corbiau két korábbi filmje szintén a zene témájából merítette témáját (A zenetanár, 1988, Farinelli – A kasztrált, 1994).

A film középpontjában a király és Lully barátsága és érdekszövetsége, valamint három korabeli művészegyéniség – Lully, Molière, a híres drámaíró és Lully esküdt ellenfele, Robert Cambert zeneszerző – bonyolult, személyes és eszmei ellentétekkel telített kapcsolatrendszere áll.

A kuktából, majd olasztanárból zseniális zeneszerzővé váló, utóbb nemességet szerző Lully a filmben – a forrásoknak megfelelően – nem pozitív figura: tehetsége szabados erkölccsel párosul. Henceg, kigúnyolja a vallást, házastársa mellett fiúszeretőt tart, és amikor felesége vajúdik, ő inkább a betegágyon fekvő királyhoz siet. Lully megrészegül a sikertől, ám annyi realitásérzékkel rendelkezik, hogy pontosan tudja: kiváltságos helyzete kizárólag a király kegyén alapul. XIV. Lajos érzékelteti a zeneszerzővel, hogy nem barátként tekint rá, és csak addig áll kegyben, ameddig zenéjével szolgálja a királyság eszméjét. A művész maga hasonlóvá válik az uralkodóhoz. Szembefordul korábbi barátjával és szövetségesével, Molière-rel, ugyanakkor megegyezik halálos ellenségével, Cambert-tel, aki megvetette a Lully-féle olasz zenét.

Lully és Cambert kapcsolatában elsőre hajlamosak lennénk afféle Mozart–Salieri kapcsolatot látni, legalábbis Milos Forman Amadeus című filmje (1984) alapján. De ez nem lenne teljesen becsületes eljárás. Lully maga is okozója volt az iránta megnyilvánuló ellenszenvnek: lassan kiszorította Cambert-t és másik riválisát, Pierre Perrint a zenei életből. Megszerezte Cambert színházát (erről szó esik a filmben), és Cambert sértődötten Angliába távozott. Vagyis Lully tudatosan ellehetetlenítette riválisát. A Mozart–Salieri párhuzam fordított abban az értelemben is, hogy éppen Lully volt az, akiről azt suttogták, hogy megmérgezte vetélytársát, ami azonban csak mendemonda.

A Lully–Cambert rivalizáláshoz hozzájárul még egy adalék: Lully olasz, és ezért meg kell küzdenie a korabeli francia társadalom idegen-, főleg olaszellenességével. A 17. század elején az olaszt tartották a kultúra nyelvének, de a franciák már kezdték terhesnek érezni az olasz muzsika hatását. Emellett volt egy politikai vetület is. Az itáliai születésű kegyencek gyűlöltté tették az olaszokat. XIV. Lajos apja, XIII. Lajos csak merénylet árán tudott megszabadulni firenzei születésű anyja harácsoló és dilettáns kegyencétől, a miniszterré és marsallá kinevezett Concinitől. XIV. Lajos anyja, Ausztriai Anna pedig baráti érzelmekkel viseltetett az ugyancsak itáliai születésű Mazarin bíboros iránt, akinek politikája ellen Fronde („parittya”) néven rendi, nemesi mozgalom bontakozott ki, amely belháborúba rántotta Franciaországot. Mazarin halála után az olaszok eltávolítása az udvarból politikai program lett, de a király megvédte és bizalmasává fogadta Lullyt. Amikor a Napkirály meghal, a világ már Franciaországot csodálja a kultúra fellegváraként.

Túlmenően a főszereplő életén, a filmből megismerhetjük a versailles-i kastély építésének körülményeit, az ott zajló ünnepségeket. XIV. Lajos személyesen jelöli ki a kastélyt övező szökőkutak és csatornák, terek és színház helyét. Amikor udvaroncai figyelmeztetik, hogy a versailles-i talaj nem megfelelő, a király azt mondja: „A természet idomítható. Így akarom.” Ugyanakkor megfogalmazza a korlátlan királyság eszméjét: „Franciaország kimerült, beteg lett. Új vér és új nap kell neki. (…) Az enyém az élet istene, aki a fény felé irányít. (…) Én az ő elsőszülött fia leszek és földi helytartója.”

A 22 éves Lajos megmutatja, hogy senki nem parancsolhat neki: nagybátyját, Conti herceget kizárja az államtanácsból, majd saját anyját is, amikor az tiltakozik a herceg érdekében. A fiatal király értésére adja mindenkinek, hogy senki nem lehet hatalmasabb az országban, mint a felkent uralkodó. A fiatal Lajos nem felejtette el gyermekkori megaláztatását, amikor a Fronde nevű rendi-nemesi felkelés elől az udvarral menekülnie kellett Párizsból, sem azt, hogy másik nagybátyja, Condé herceg a spanyol királlyal szövetkezett ellene. Azt sem felejtette el, hogy ugyanez a Condé herceg 1651 egy júliusi napján ki sem szállt a hintajából, amikor üdvözölte Lajost. A leforrázott trónörökös elhatározta, hogy soha többé nem engedi meg senkinek, hogy megalázza.

A versailles-i kastély ünnepségei azt a célt szolgálták – a szórakozáson és reprezentáción túl –, hogy a királyság fényét emeljék. Az udvar élete egy nagy színház volt. Az etikett révén lehetett kijátszani egymás ellen az arisztokratákat, és érzékeltetni, kinek hol van a helye.

Külön kell szólni a film zene- és tánctörténeti, valamint színháztörténeti jelentőségéről. Bemutatja a korabeli tánclépéseket, a hangszereket, a tánc közben használt maszkokat, ruhákat, parókákat, amelyek következtében az iskolai oktatásban szemléltetésként is jól hasznosítható. Betekintést nyerhetünk a Tartuffe darab születésének körülményeibe, s láthatunk egy jelenetet a darabból (Tartuffe udvarlását Elmirának), aminek révén az irodalomórai oktatásba is jól bevonható.

Összességében egy szép, igényes film A király táncol, amely ösztönözheti a magyar filmrendezőket az utánzásra. Hiszen a magyar történelem és kultúra is van olyan gazdag, mint más népeké.

Paár Ádám

 

Részlet a filmből:

https://www.youtube.com/watch?v=BMvpvDjFvHA

Forrás és ajánlott olvasmányok:

Jean-Baptiste Lully életéről:

Jean-Baptiste Lully. Irodalmi Rádió. Zeneszerzők.  https://www.irodalmiradio.hu/femis/zene/kszerzo/l_menu/lully.htm, letöltés dátuma: 2020. 11. 20.

Peter Bertus-Barcza: Jean-Baptiste Lully, XIV. Lajos udvari zenésze. National Geographic. https://ng.24.hu/kultura/2008/01/08/jean_baptiste_lully_xiv_lajos_zenesze/, letöltés dátuma: 2020. 11. 20.

Cleofide: Jean-Baptiste Lully életműve és jelenlegi reprezentációja. Fidelio. https://fidelio.hu/plusz/cleofide-jean-baptiste-lully-eletmuve-es-jelenlegi-reprezentacioja-79321.html, letöltés dátuma: 2020. 11. 20.

A filmről:

Tóth Áron: A király táncol. Örökségfigyelő. https://oroksegfigyelo.blog.hu/2015/11/22/a_kiraly_tancol_291, letöltés dátuma: 2020. 11. 05.

A korról:

Georges Duby-Robert Mandrou: A francia civilizáció ezer éve. Bp., 1975., Gondolat Kiadó

Mesteri színjátékot adott elő minden egyes napján a Napkirály. Múlt-kor. https://mult-kor.hu/mesteri-szinjatekot-adott-elo-minden-egyes-napjan-xiv-lajos-a-napkiraly-20190205, letöltés dátuma: 2020. 11. 05.

Hahner Péter: Az abszolút monarchiáról mai szemmel. Az állam én vagyok. Rubicon. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_abszolut_monarchiarol_mai_szemmel_az_allam_en_vagyok, letöltés dátuma: 2020. 11. 05.

Hahner Péter: Isten Ajándéka Lajos. In: Hahner Péter: Hatalmasok gyermekkora.  Bp., 2018., Animus Kiadó. 55-68.

Parfüm és paróka. Hahner Péter előadása. Történelemtanárok egylete. https://tte.hu/parfum-es-paroka/, letöltés dátuma: 2020. 11. 05.

Címkék: