Irodalmi blaszfémia vagy zseniális vegyület? – Nyugat + zombik képregénykritika

Vajon mit tett volna Babits, Karinthy, Ady, Kosztolányi és Móricz, ha a New York kávéházban zombiinvázió tör ki? Csepella Olivér képregénye megadja a választ a kérdésre.

Magyarországon a képregénypiac felívelőben van. Bár a koronavírus keresztülhúzta a kiadók terveit, a korábbi években egyre nagyobb az igény a könyvesboltok tematikus polcaira eljutó amerikai, olasz vagy éppen japán képregényekre. Ezzel együtt a hazai alkotók is egyre merészebb témák felé fordulnak. Közösségi finanszírozással készült el Csepella Olivér grafikus képregénye, a Nyugat + zombik, melyben a nyugatos írók csapnak össze egy ősmagyar sámán irányította zombisereggel.

A képregény posztmodern művészet, a Nyugat + zombik pedig nem is lehetne jobb példája a posztmodern stílus, műfaj – és őszintén, bármi – keveredésére. Történt egy este, hogy a 20. század eleji nagy íróink, költőink Babits születésnapját ünnepelték a New York kávéházban. A születésnapi tortából azonban nem egy lengén öltözött táncosnő bukkant elő, hanem egy megölhetetlen élőhalott. Hamar kiderül, hogy az egész kávéház csatlakozott az élőholtak seregéhez, kivéve a maréknyi nyugatost és egy pincérnőt. A feladat egyszerű: kijutni az épületből.

A képregény nem rejti véka alá, hogy a haladás és a nemzeti gondolkodás csatáját jeleníti meg a végeláthatatlan zombiharc. Az ezeréves sámán az ezeréves csodafával egy ezeréves zombisereggel tör a külföldi cigarettát szívó szerzők ellen. A kelet támad a nyugatra, az új idők új dalai küzdenek Góg és Magóg öröksége ellen, és a képregény írója sem marad pártatlan. A magukat magyaroknak nevező sereg nem véletlenül áll agyhalott, sőt minden szempontból halott „egyénekből”.

A Nyugat + zombik erénye, hogy eddig ismeretlen bátorsággal nyúl a magyar irodalom érinthetetlen nagyjaihoz. Miért kellene a poros irodalomtankönyvek lapjai közé zárni azokat az írókat és költőket, akik korukban közelebb álltak borosüveghez, mint a katedrához? A Nyugat + zombik harcos szereplői káromkodnak, Robert Rodriguez filmjeibe illő módon gyilkolnak és közben egymás műveiből is idéznek. A képregényt továbbá kiváló rajzok töltik meg. Nemcsak a történet szintjén, hanem képekben is folyamatosan keveredik perspektíva, stílus, kifejezési forma. A fejezetek elején található teljesen más bevezető oldalak is különös módon kapcsolódnak az egészhez, ami miatt képekben egy igen organikus könyvet kapunk. A színezés során a lapok összesen három színt kaptak, ráadásul az eklektika sokszor keveredik minimalizmussal. Egy nagyobb zombitömegben sok dologra figyelhetünk, a háttérben álló karakterek mégsem annyira kidolgozottak. Mindezzel együtt a rajzoló kiválóan aknázza ki a képregény formájában rejlő kifejezési formát. A különleges képregénypanelek egy nagyobb egységbe rendeződve akár egy teljes oldalnyi képet is kiadnak. A rajzoló játszik a jelentéssel, a formával és teszi mindezt mérhetetlen szabadsággal.

A szabadságnak viszont ára van. A képregény egy idő után didaktikussá és repetitívvé is válik. A szövegbuborékok nagy része túlírt, és olyan információkkal telített, melyek a hétköznapi beszéd felé közelítik a dialógusokat, de sajnos a képregénytől, mint részben irodalmi jegyeket mutató művészettől eltávolítja azokat. Az sem segít, hogy a Nyugat + zombik a műfajok között is csapong. Ha a zombihorror Babitsékkal nem lett volna elég, egy ponton a zárt szituációs dráma is megjelenik a „ki köztünk a tégla” kérdéssel.  Minden fejezet és minden történés vége azonban ugyanaz: menekülni a tömeg elől és levágni a lehető legtöbb zombit, mely így sajnos hamar kifullad. Csepella próbál változatos maradni, új nyugatos figurákat húz be a történetbe, de mindhiába. A kevéssé csavaros cselekmény vontatottá válik, és a kiemelkedőnek szánt fordulatok is csak egyszerűen megtörténnek.

Az alkotói lelkesedés felemelhet egy művet, de sajnos ez nem lehet minden. A Nyugat + zombik egy rendhagyó ötletből lett rendhagyó képregénnyel kecsegtet, melyet hamar a saját kifordított ötlete súlya nyom agyon. Ady, Karinthy és Babits a végsőkig küzd, de mégis zombivá válnak. Ha nem a képregény lapjain, akkor az olvasó szemében.

Nagy Tibor

Címkék: