BOM-portrék 10.

A BOM-portrék című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy olyan aktív, illetve alumnus bolyaisokat mutassunk be, akik valamilyen kiemelkedő tevékenységet végeznek szakterületükön. Célunk, hogy a Műhely tagjai az interjúkon keresztül jobban megismerhessék egymást, beszélgetéseket indítsunk el, és még vonzóbbá tegyük a BOM-ot az érdeklődők számára.

Ezen a héten Görög Márton alumnus válaszait olvashatjátok, aki a BOM 2007-es évfolyamának tagja. 

Hogy mutatnád be magad a Műhely aktív tagjainak?

Szakmám szerint szoftverfejlesztő, illetve mesterséges intelligencia kutató vagyok, a Bolyaiban a 2007-es évfolyam egyik egyetlen végig kitartó mérnöke voltam.
Utólag visszagondolva nagyon széleskörű ismereteket kaptunk a PPKE ITK-n, mérnökinformatikusként sok fizika, biológia, etika témakörébe eső órát is hallgathattunk. Az azóta eltelt tíz évben nagyon sok újat tanultam, elsősorban az önvezető autók szoftverét fejlesztő AImotive-nál. Érdeklődésem, specializálódásom a mesterséges intelligencia módszerek felé vitt, de nagyon érdekelnének agy–gép interfészek is.
Mérnökként nem voltam olvasnivalókkal túlterhelve az egyetem alatt, így többeknél könnyebben tudtam felkészülni a szombati bolyais alkalmakra. A Műhelyben az informatikai ismereteim hasznosak voltak az évfolyamunk könyvének szerkesztésekor, és több nyelvész-honlap készítésekor is, a www.szomagyarito.hu még sok év után is él és virul!

Mi volt a legutóbbi meghatározó olvasmányélményed?

Talán Barabási Albert-László A képlet című könyve nem hiába felkapott, hanem tényleg érdekes összefüggéseket tár fel. Ráadásul data scientist-ként még szakmailag is adhat ötleteket…
Illetve nagyon sok érdekes emberrel olvastam interjút mostanában a Forbes-ban, nem szigorúan üzleti témában.

Mit üzennél annak, aki szeretne jelentkezni a Műhelybe?

Tegye :) Önmagában is érték megismerni időtálló alkotásokat. Ha ezt sikerült izgalmas kérdések mentén megvitatni, még nagyobb az élmény!
A sokszínű, vegyes hátterű társaság pedig valóban segíthet eligazodni egy olyan világban, amikor a hírekben tényeket és az ellentétüket is ugyanúgy megtalálni.

A gyerekkori éned büszke lenne most rád?

A fiatal gyerekkori talán sajnálná, hogy keveset fogócskázom, és picit viszolyogna, hogy már megeszem a paradicsomot, de alapvetően elfogadna :)
Egy komolyabb énem emberileg és szakmailag, azt hiszem, büszke lehetne. Segítőkész, megbízható embernek tartanak, ezt sokra tartom. Munkám során izgalmas technológiákkal ismerkedem meg, nemzetközi versenyeken nagyon jól szerepelek. Talán meglepődne, hogy még nem alapítottam családot, bár nem volt kitűzött határidő.

Mesélj el egy élményt, ami meghatározó volt a bolyais éveid alatt!

Budapesten a Bolyai-díj kiosztói a közélet és a tudományos élet legnagyobbjait vonultatták fel színvonalas program keretében, követendő példát állítva elénk. Emelkedett élmény pl. az MTA székházban részt venni rajta!
Ugyanígy komoly tudósokhoz érezhettük magunkat közelebb vendégelőadóknak hála. Vörös Győző régész előadását hiába hallgattam már tizenhárom éve, szinte még mindig az izgalmas, alapos, megszállott kutatásainak hatása alatt állok :)
Az erdélyi út több pontja is feledhetetlen számomra: Kós Károly-kiselőadást tartani a Varjúvár mellett Sztánán, megismerni Haáz Sándor közösségteremtő munkáját a szentegyházi gyerekkóruson keresztül, viccelődni a kőrispataki kalapmúzeumban…

Címkék: