BOM-portrék 7.

A BOM-portrék című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy olyan aktív, illetve alumnus bolyaisokat mutassunk be, akik valamilyen kiemelkedő tevékenységet végeznek szakterületükön. Célunk, hogy a Műhely tagjai az interjúkon keresztül jobban megismerhessék egymást, beszélgetéseket indítsunk el, és még vonzóbbá tegyük a BOM-ot az érdeklődők számára.

Ezen a héten Mayer Péter válaszait olvashatjátok. 

1. Hogy definiálnád magad egy idegennek?

Ez a kérdés egyébként – bár pontosan tudom, mit szeretnétek kihozni belőle – nem túl életszerű. Egy idegennek „csak úgy” sosem definiálnám magam. Persze, egy nagyobb közösségbe bekerülve (lásd: BOM) rá vannak kényszerítve az emberek, hogy a legfontosabb tudnivalókat megosszák magukról, de ennek funkciója van, mégpedig az, hogy némileg felgyorsítsuk az egymással való megismerkedés folyamatát. Maradva a csoportok példájánál: ezeket az alapinformációkat egy 15-20 fős társaságban a bemutatkozókör (na meg a közösségimédia-felületek) nélkül akár hónapokba is telhetne megszerezni egymásról, ezáltal pedig a lényeges kapcsolódási pontokat is valamelyest nehezebben találnánk meg.

Szóval egy ilyen „erőltetettebb” helyzetben valószínűleg a következőket mondanám: jelenleg 24 éves vagyok, a 10. félévemet kezdem az ELTE BTK magyar–francia szakos osztatlan tanári képzésén, emellett funkcionális kognitív nyelvészettel, illetve az ahhoz kapcsolódó anyanyelv-pedagógiával foglalkozom, szeretek írni-olvasni, az életről filozofálgatni, imádom a barátaimat és a sós sütiket, ilyesmi.

De vissza a „normál” élethez: egy idegennel való találkozáskor nyilván kezet nyújtanék, megmondanám legalább a keresztnevemet, esetleg elkezdenénk beszélgetni egy tetszőleges témáról, majd szépen fokozatosan megismernénk egymást. Olyan mértékben, amelyet szükségesnek/jónak látunk. Ha van konkrét kérdése velem kapcsolatban, felteszi, válaszolok – és viszont. Egyből magamtól biztosan nem zúdítanék rá egy komplett információhalmazt (sajnos ismerek olyanokat, akik ezt gond nélkül és kéretlenül is bármikor megteszik…), mivel akkor és ott nem menne vele semmire, engem pedig több mint valószínű, hogy önimádónak, beképzeltnek, nagyképűnek stb. titulálna. Amúgy észrevettétek már, hogy egy barátság/párkapcsolat kialakulásakor épp a legfontosabb dolgaink gyakran csak úgy mellékesen megemlítve, teljesen hangsúlytalanul kerülnek elő?

2. Mi határozza meg a mindennapjaidat?

Mikor mi. Mindig azzal foglalkozom, ami épp a legfontosabb, illetve ami a legjobban érdekel – mindkettő elég változatos és változékony. Ellenben utálom az értelmetlenül szigorú és görcsös időbeosztást, a percről percre való behatároltságot, ezek nagyon demotiválóak tudnak lenni (bár sajnos sokszor elkerülhetetlenek).

Röviden tehát az aktuális kötelezettségeim és az érdeklődésem szabják meg leginkább, hogyan alakul egy-egy napom – de mindebbe nyilván a váratlan események is elég gyakran beleszólnak. Emellett igyekszem pihenni és lehetőleg minél több időt tölteni a hozzám közel állókkal.

3. Hol képzeled el magad tíz év múlva?

Alig fél éve még egész pontosan tudtam volna válaszolni erre a kérdésre. Azelőtt sosem fordult elő velem, hogy ne lett volna (minimum) egy kész és nagyon alapos tervem a további életemre vonatkozóan. Mára elengedtem az ilyesmiket, és sikerült végre megértenem, hogy felesleges egy idealizált jövőképet kergetnem – különösképpen úgy, hogy ebben az egyenletben sajnos nem a személyes akaratom és a cselekedeteim az egyedüli kizárólagos tényezők. Persze továbbra is rengeteg tervem és célom van, ám ezek java része egyre kevésbé alaposan kidolgozott.

Most már legfeljebb néhány jelentős irányvonalat tudnék csak meghatározni: a későbbiekben – az érdeklődésemnek megfelelően – oktatással és nyelvészettel szeretnék foglalkozni, de hogy mindezt hol és milyen tekintetben/arányban/szinten/pozícióban/stb. sikerül majd megvalósítanom (már ha sikerül egyáltalán), azt inkább a sorsra bízom. És ami a legfontosabb: egy kicsit sem aggódom. Felesleges.

4. Ha csak egy filmet nézhetnél meg a hátralévő életedben, mi lenne az?

Kimondottan nem vagyok nagy filmes, éppen ezért nincs egyetlen olyan alkotás sem, amelyet kedvencemnek vagy mélységesen meghatározónak tartanék (sorozatokat ellenben sokkal szívesebben nézek). De amúgy valószínűleg a Csillagok háborúja lenne az, mert ciki, hogy még egyetlen részt sem láttam belőle, holott május 4-én van a születésnapom.

+1 fun fact: a gimis tablónk is azért lett végül ugyanilyen tematikájú, mert amikor szavazategyenlőség volt két verzió között, én – ragaszkodva az ómenemhez – a Star Warsra adtam le a voksomat. Méjdöforszbívidjú!

5. Mit üzennél annak, aki szeretne jelentkezni a Műhelybe?

A minap hallottam valamelyikünktől, hogy sokakat elrettent a Bolyai, mert a(z egyelőre még) kívülállók – talán a név miatt? – azt hiszik, hogy itt minden csak és kizárólag a tudományról szól. Tagadhatatlan, hogy ez is fontos része a Műhelynek, de a társaság rendkívül heterogén, így szinte lehetetlen, hogy ne találjunk itt egy-két olyan embert, akivel mélyebben el lehetne beszélgetni a minket érdeklő egyéb („hétköznapibb”) dolgokról is. Kiváltképp izgalmas, amikor különböző szakterületen lévő (főként) egyetemi hallgatók a saját megvilágításukból közelítik meg a kijelölt filmeket és olvasmányokat. Ha más nem, a műveltség és a vitakultúra mindenképp fejlődik a foglalkozások során, illetve sok igazán különleges és tehetséges emberrel lehet itt megismerkedni. Olyanról is tudok, aki az egyetemi közeg helyett nálunk találta meg azokat, akikhez valóban kötődni tud. Pestre felkerülve néhány vidéki tagnak nagy segítséget jelent, hogy a Bolyaiban igazi barátokra lelhet.

Csak magamból kiindulva – többek között – két csodálatos alkotótársat köszönhetek a BOM-nak. Innen is szívből üdvözlöm Horváth Évát és Egri Dorottyát!

+1 Mit szeretnél, milyen kérdést tegyenek fel neked?

Egy egyszerű, de őszinte „Hogy vagy?” tökéletesen megteszi.

Sosem lehet tudni, mi minden rejlik majd a válaszban… J

Címkék: