Felhívás

A Bolyai Önképző Műhely tagjai számára idén is megrendezzük a Gyalogos konferenciát. A műhelykonferencia alapfilozófiája, ami a nevét is adta 7 évvel ezelőtt, hogy a témák ismertetése során a megfelelő szakmai igényesség mellett az „utcáról betévedt ember” számára is élvezetes előadást nyújtsunk. Emellett jobban megismerkedjünk egymás szakmai területével, kutatási témájával, érdeklődési körével.

A konferencia időpontja: 2020. április 22. (szerda) 16:00 *

A jelentkezéshez (mindhárom évfolyamból és az alumniból) küldjétek el a mellékelt jelentkezési lapot a gyalogos.szeminarium@gmail.com email címre 2020. március 22-ig.

Az előadások időtartama max. 15 perc, amely során PowerPointtal, Prezivel és más segédanyaggal (kép, szobor, könyv, tervrajz, makett) kiegészítve oszthatjátok meg önálló gondolataitokat az adott témáról (jelentős tudományos áttörések bemutatása természetesen nem elvárás). Az előadást követőn 5 perc vita áll rendelkezésre a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására, illetve a további hozzászólásokra.

A konferencián elhangzott előadásokat az eddigiekhez hasonlóan szerkesztett változatban is közreadjuk, ezért arra kérünk minden jelentkezőt, hogy nyár végéig (azaz 2020. augusztus 31-ig) elektronikus formában küldje el a kötetbe szánt maximum 80 ezer karakter hosszúságú tanulmányát az irodalomjegyzékkel együtt. A kötet ISBN sorszámmal ellátott, ezért hivatalos publikációnak számít.

A konferenciát követően egy szerény állófogadásra invitáljuk előadóinkat és vendégeinket.

 

* A konferenciát abban az esetben tartjuk meg, ha legkevesebb 6 absztrakt érkezik a megadott időpontig.

CsatolmányMéret
Fájl Jelentkezési lap.docx22.26 KB
Címkék: