BOM-portrék 5.

A BOM-portrék című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy olyan aktív, illetve alumnus bolyaisokat mutassunk be, akik valamilyen kiemelkedő tevékenységet végeznek szakterületükön. Célunk, hogy a Műhely tagjai az interjúkon keresztül jobban megismerhessék egymást, beszélgetéseket indítsunk el, és még vonzóbbá tegyük a BOM-ot az érdeklődők számára.

Ezen a héten Nagy Tibor válaszait olvashatjátok. 

1. Mi határozza meg a mindennapjaidat?

Manapság a napjaim az egyetem-filmnézés-írás hármasával telnek. Az ELTE filmtudomány mesterszakának padjait koptatom, vagy az órák előtt, vagy azok után sajtóvetítésekre megyek. A premierfilmekről kritikát a Filmsomniára, vagy szeptembertől – a szerkesztőség teljeskörű tagjaként – a Filmtekercsre írok. A magazinnak köszönhetően készítettem már interjút Ternovszky Bélával (Macskafogó), sőt a vámpírok és bolygóközi führerek megszemélyesítőjével, Udo Kierrel is. Mindemellett persze egyre inkább elmélyülök az izraeli filmek sokaságában, hogy (a bizonytalan jövőben) értékelhető szakdolgozat születhessen. Egyszóval munkával telnek, ami szórakoztat és érdekel. Közhelyekkel élve ilyen az álommunka. Ha mégis ki szeretnék ebből szakadni – mert változatosság nélkül csömört lehet kapni – akkor főzök. Mindezt úgy, hogy nem tudok. Szerintem csak az mondhatja el magáról, hogy tud főzni, aki fejből rittyent egy étteremben is felszolgálható fogást. Én egyelőre csak lemásolom a receptet, amihez muníciót a Street Kitchen szolgáltat. (Ingyen reklám: próbáljátok ki, hihetetlenül laza.) Próbálom a szórakoztató részét megragadni mind a filmes újságírásnak, mind pedig a szakácsosdinak. Persze ez nem azt jelenti, hogy elutasítanám a profizmust, sőt, egyenesen afelé igyekszem, de koncentrálni kell a szórakoztató részére is a dolognak.

2. Hol képzeled el magad tíz év múlva?

Tíz év múlva már szeretnék versenyképes fizetésért újságírással foglalkozni, mivel a jelenlegi jövedelmem kiegészítés nélkül még az albérletet sem fedezné. Szóval az első számú célom, hogy tíz év múlva erről a kiegészítésről csak múlt időben kelljen beszélni, hogy fenn tudjam tartani magam a filmes újságírásból, illetve akár a komolyabb publikációkból. Nem tudom mennyire életszerű egy tízéves időtartamban erről beszélni, de szívesen csepegtetném vissza a tudásomat egyetemes keretek között, magyarul tanítani szeretnék valamelyik egyetem filmtudomány tanszékén. A legjobb persze az ELTE lenne, ahhoz mérten nagyok is az elvárások. Ezek a szakmai tervek egy kis egzisztenciával fűszerezve. Az utóbbi vonalán maradva, tíz év múlva már teljesen Budapesten szeretnék élni, és látogatóba járni „haza”. Mindehhez persze még rengeteg munka és a lakásárak csodával felérő csökkenése kell. Az elsőn dolgozom, a másodikban bízom.

3. Ha csak egy filmet nézhetnél meg a hátralévő életedben, mi lenne az?

Ettől nehezebb kérdést elképzelni sem lehet. De nem is egyszerűen nehéz, hanem gonosz. Miért kéne csak egyet néznem? Valószínűleg hamar megunnám. Persze vannak az életemben korlátlan számban újranézhető filmek. Ha egy vidám pillanatomban kapom a kérdést, akkor a Trópusi vihar lenne a válasz (amit minden vizsgaidőszak záróakkordjaként így is félévente megnézek). Ha egy gyermekien ártatlan Tibortól kérdeznék ezt, akkor a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény lenne a válasz. Ha egy húzósabb pillanatomban ér utol a kérdező, akkor az Apokalipszis most a válasz. De mindegy is, mert minden film más és egy filmet sem lehet kiválasztani, hogy csak azt nézze az emb… Visszavonom. Macskafogó. Végtelenítve és folyamatosan!

4. Hogy definiálnád magad egy idegennek?

Erről egy idegen többet tudna mondani. Az, hogy hogyan sikerül definiálni magam, valószínűleg minden esetben más. A szándék pedig mindig ugyanaz: kifejezni, hogy céltudatos, de nem csőlátású, nagy munkabírású, de nem munkamániás, nyitott szellemű, de nem alapok nélküli személyiség vagyok. Ja meg persze próbálok vicces lenni, ami van, hogy bejön, de sokszor kínos beszélgetésekbe csap át a hatalmas humor. Továbbá bele lehet fogalmazni a definícióba egyik nagy hibámat: hajlamos vagyok végletek közt csapongani. Elég csak a telefonomon lévő zenéket megnézni: francia rap és német indusztriális metál. Ami nem megy el a falig, az nem is lehet jó. Valahol így jellemezném magam. A Chinese Man és a Rammstein között állok. Mindez után pedig bevallom, hogy nem szeretek magamról beszélni. (Ez az interjúalany szerep sem tetszik, csak a szerkesztő meg ne tudja!)

5. Mit üzennél annak, aki szeretne jelentkezni a Műhelybe?

Hogy mindenképpen tegye meg! A BOM egy szuper közösséget adott nekem, rengeteg barátot és szerteágazó ismerősi hálózatot. Ha ennek a potenciális BOM-osnak fenntartásai lennének, akkor a szavamat adom, hogy ebben a csárdában megfér egymás mellett az informatikus és a lelkészjelölt, a közgazdász és a jövőbeli tanár. És ettől lesz olyan jó! A BOM egy ütközőzóna. Egy komfortzóna elhagyási lehetőség az agynak. Minden foglalkozás ebédje közben tudok meg olyat, ami eddig elkerült. Olyan sokrétűek a témák és a feldobott gondolatok, hogy lehetetlen unatkozni egy foglalkozás alatt. Nem szaporítva tovább a forró kását: jelentkezz, kedves illető!

+1 Pölcz Ádám kérdése: A szakmai (egyetemi vagy akár BOM-os) mentoraid közül ki volt a legnagyobb hatással az életedre?

Gelencsér Gábor. Az alapszakos szakdolgozatomat is nála írtam. Ahogy előad, attól még a nap is kisüt. Hihetetlen nagy tudású, remek kifejezőkészséggel rendelkező előadó, és nem feledve: tanár. Nem kis szerepe volt abban, hogyan változott a nézői attitűdöm, sőt abban is, hogy milyen filmek felé kezdtem kacsintgatni. Ha a harmadik kérdés az lett volna, hogy ki lenne az egyetlen személy, akitől a hátralévő életemben tanulni szeretnék, akkor is ő lenne a válasz. Mérhetetlen alázat és finomság. Mindenkinek ide kéne eljutni. Magamat is beleértve.

Címkék: