A Haladók Győr szelleme nyomában

A hely szelleme, a genius loci a Bolyai Önképző Műhely egyik jelmondata is lehetne. És az a módszer, hogy egymástól tanulunk. Ennek egyik formája, hogy hallgatóink megmutatják azt a helyet, amelyet a legjobban ismernek. Ahol születtek, ahol iskolába jártak. Sok szép tájat jártunk már így be Önképzőnk története során, kerestük és megtaláltuk a hely szellemét, a genius locit. Csak 2018-ban Vác, Szentendre, Pécs, Sárospatak, Ceglédfürdő és Győr volt soron. A haladó csapat novemberben Győrbe kirándult: alig másfél napra, de így is sok minden belefért.

A Kazinczy Gimnázium teljes kollégiumát megkapták. Barangolás a szombat délutáni, majd estébe hajló városban: Szent László-herma, székesegyház, Apor vértanú püspök kápolnája. Forraltborozás, állatkert, majd vacsora után egy beszélgetésre alkalmas hely keresése. Szombat este, Győrben. A helyiek kalauzolnak: Ez itt egy kedves kocsma, kicsit lezüllött, de jó a hangulat, sajnos nincs hely. Nem baj, menjünk tovább, a vasútállomás felé. Ez a fiatalok kocsmája, itt még 18 év alattiaknak is, sajnos itt sincs hely. Nem baj, van harmadik kocsma, az is jó lehet. Ez a város közepén van, csak ott nagyon mások vannak. Ott sincs hely. Boldog Magyarország, ahol szombat este minden vendéglátóhely tele van. Nem baj, van egy negyedik kocsma, a színészek, balettosok törzshelye, de legalább tíz percre a központtól. Itt valóban van hely. Faasztalok, az egyiknél egy kapatos ember a söröskriglit vagdossa az asztalhoz. Letelepednek. Van Apa és Ipa, ezek nem rokonok, hanem új sörök, van csokoládé a lányoknak. A mellettük lévő asztalnál harmadik, sokadik kör sör; és elkezd szaladni az idő. Folyik a szó, emelkedik a hangulat, annyira jó így belehajolni az éjszakába, és beszélni, beszélgetni… A tanár éjfél előtt szedelődzködik, persze a fiatalok maradnak… Reggel a megbeszélt időpontban csak ketten ébrednek fel, elkészítik a reggelit, a zörgésre azért előkerülnek az álmos fejek.

Köszönet a program megszervezéséért és a kalauzolásért Sebő Katalinnak és Farkas Júliának. További résztvevők: Csernus Misi, Dósa Judit, Juhász Zoli, Mayer Péter, Sörös Csabi, Szabó Vivi, Zmák Tomi, Stark Marili és a két mentortanár: Dede Éva és Balázs Géza (akik egyúttal a felvételeket és ezt a tudósítást is készítették).

Címkék: