Héreg, 2017. november 11-12. – "Víz-torlasztó hegyfalak, szél-botlasztó bércfalak"

Weöres Sándor soraival szólt a csalogató a junioroknak a Gerecse szívébe, Héreg községbe november 11-12-én. Szombaton este egy 1827-es bikaréti présházban Miskovits Etelka mesélt a gerecsei kincsesbarlangokról, majd pedig a hányattatott sorsú családokról, elszegényedő emberekről, amerikásokról, kitelepítettekről, rendszerváltás után előbb kiürülő majd újra benépesülő faluról. A környéket féhajnak, féhajdűlőnek is nevezik. Féhaj - az Új magyar tájszótár szerint - vagy fejalj, vagy félhéj. Ez utóbbi szót Esztergom környékéről adatolják, jelentése: présház, borospince. Kétségtelen, hogy sokféle friss és óbor, pálinka, no meg szendvics is volt. Olyan dolgokra is fény derült, mint Héreg vezér, elúszott hadikölcsön, hosszúház, szupervályog, és egy film: Lapratettek.

Vasárnap kirándulás a Gerecsébe Próli Ferenc vezetésével. A környéken legalább 40-50-en havonta egyszer kirándulnak, évente egyszer külföldre is. Most a bolyaisoknak mutatták meg a Serédi-kastélyt, a római kőfejtőt (ahol rögtönzött piknikkel kedveskedtek). A 13 kilométeres kellemes gyaloglás végén a Sportvendéglőben finom ebéd és meglepetés palacsinta várta a bolyaisokat. Köszönet a hétvégi túra megszervezéséért Juhász Zoltánnak, szüleinek, a helyi természetjáróknak, és természetesen a Sportvendéglő dolgozóinak! Összegzésként kiderült, hogy ez a kedves falu és környéke jóval több érdekességet rejteget, s hogy ezeket fölfedezhessük, valószínűleg még egyenként vagy csoportosan vissza kell térnünk. (BOM-infó)

A kirándulásról készült fotógaléria IDE kattintva érhető el.

Címkék: