Így láttuk mi – a gólyák élményei a 2017-es befogadótáborról

Összekapaszkodva

A 2017-es évfolyam gondolatai, élményei, érzései a ceglédfürdői befogadótáborról.


Simon Réka:

Amikor felvettek a BOM-ba, fel sem fogtam, hogy micsoda fantasztikus dolog részesévé váltam, de aztán a tematika megismerésével kezdtem erre rájönni, és a befogadó táborban értettem csak meg igazán, hogy hova is kerültem. A BOM egy tehetségfejlesztő, ösztönző környezet, de mindenekelőtt egy család. Hihetetlen, hogy egy együtt töltött hétvége után az ember ezt így ki meri mondani, de mégiscsak ez a megfelelő szó rá. Soha nem hittem volna, hogy 3 nap lehet ennyire eseménydús. Egy hétvége alatt megismertem több mint 60 embert, megettem 5 zsíros kenyeret, megittam több liter teát, társasjátékoztam legalább 6 órát, részt vettem 1 táncházon, meghallgattam 6 előadást, majd napokig gondolkodtam rajtuk. És már vasárnap vártam a következő találkozást.

Nagy Tibor:

Nagyon jól éreztem magam a befogadótáborban. Nem emlékszem, hogy valaha is voltam-e ennyire akkurátus szervezésű táborban. Az ismerkedős játékokat fenntartással fogadtam az eddigi tapasztalataim miatt, viszont azok sem voltak kínosak. Az előadások színvonalát rendkívül magasnak találtam, személyes kedvencem Sümegi Pál úré volt. A táncház kellemes, a kollektíva pedig fantasztikus volt. Köszönöm a szervezőknek az élményt.

Kepics Zsanett:

Kissé féltem, hogy mennyire találom meg a helyem a csoportban, mivel már más életszakaszban vagyok, mint a többség: már befejeztem az egyetemet és dolgozom. A hétvégén csökkentek a félelmeim, de azért az „idősebb” szerepe még új nekem: a munkahelyeimen a „fiatal” szerepében vagyok, annak minden előnyével és hátrányával, az már ismerősebb. S ugyanakkor itt van a „diák” szerepe is, amiből azért teljesen még sose léptem ki. Kicsit erről is szólt nekem a hétvége, vizsgálgattam magam ezekben a szerepekben, s próbáltam komfortossá tenni őket. Sokat segített azért, hogy voltak mások is, akik „idősebbek”. Persze ez csak a felszín.

Írok még egy kicsit a csoporttársaimról is: hihetetlenül okosak és érdekesek, én nem tudom, hogy ennyi idősen voltam-e olyan érett és bátor, mint ők. Úgy érzem, nagyon színes a csapatunk, és azt gondolom, nagyon izgalmas szombati beszélgetéseink lesznek.

Még a táborra visszatérve: nagyon szép volt a szombati közös éneklés, jó rá visszagondolni, na és a „gyilkosos” játék! Hát, arra biztos még sokáig emlékezni fogok, soha életemben nem játszottam még ezt ilyen hosszan, ennyire komolyan, ennyi érzelemmel.

Blankó Miklós:

Nagyon jól éreztem magamat a táborban. Remekül voltak szervezve a programok, tényleg ki volt töltve az időnk, de nem éreztem ezt soknak. És nagyon sokszínű is volt a programsor, érdekes előadásokkal, melyek közül Sümegi professzor előadását emelném ki: teljesen új nézőpontokat nyitott ki előttem a hominizációval kapcsolatban. A csapatépítő játékok segítették a társaim megismerését, hiszen – ahogyan Tolsztoj mondta – az ember jelleme leginkább a játékban mutatkozik meg, úgyhogy ismerkedési szempontból ez igen hatékony volt.

Azért jelentkeztem a BOM-ba, mert szerettem volna tágítani a tudásomat. A szakmámban eléggé elmélyedtem az utóbbi években, s bár ezen belül is van lehetőségem folyton új tudást szerezni, szerettem volna impulzusokat kapni más területekről is. Ezt az elvárásomat teljes mértékben teljesítette a BOM-hétvége. Nagyon sok hatás ért egy nagyon inspiráló, okos és nyitott közegben. Nem várt ajándék volt az a figyelem és törődés, ahogyan a szervezők vártak és kísértek minket a hétvége alatt, elősegítve ezzel egymás megismerését, s azt, hogy jól érezzük magunkat.

Horváth Éva:

Megérkeztem a Nyugatiba, ahol Zsuzsi és Gábor vártak egy sárga BOM-táblával. Viszonylag izoláltan álldogáltunk, míg vártuk a még csatlakozókat. Mikor elindultunk a vonatra, már mikrobeszélgetések alakultak ki, bizakodóan tekintettem az ismeretlen felé. Izgultam, hogy milyen lesz. Az izgalmam a táborba érkezés pillanatában elpárolgott, amikor megkezdtük a játékokat és az ismerkedést – izgatottságra váltott át, jóleső adrenalinná. Én mint dohányos, az udvaron mélyedtem komolyabb filozofálgatásokba a többiekkel, ahol kiderült, hogy mennyire hasonló témák foglalkoztatnak bennünket. A légkör teljesen fellazult, elkezdődtek az előadások, amelyeket nagyon gondolatébresztőnek és színvonalasnak találtam. A további napokban teljesen átjött, hogy mit jelent BOM-osnak lenni, összetartozni és együtt-gondolkodni. Nagyon tetszettek a csoportos beszélgetések és a feladatok javarésze. Vasárnap délelőtt, amikor a BOM-os végzősök búcsúztatása és a juniorok befogadása történt, egészen különös érzés fogott el: ide tartozom, itt a helyem, rengeteg különleges és érdekes ember vesz körül, akik magukban hordoznak egy-egy nagyvilágot, melyeket egyenként is érdemes kinyitni, de ha összeadódnak, létrejön a BOM-univerzum. Ezer köszönet és hála Tanárainknak és a Szervezőknek, hogy megmutatták, így is lehet közösséget építeni, és köszönet az egymás iránti nyitottságért és bizalomért Mindenki részéről. Hazafelé, a CEGLÉD felirat előtt, már korántsem az az izolált társaság álldogált, amelyik a Nyugatiban, hiszen mindenki valakivel, valamivel több lett. És ez a többlet, amit hazahoztam.

Juhász Zoltán:

„Wir lernen die Menschen nicht kennen, wenn sie zu uns kommen; wir müssen zu ihnen gehen, um zu erfahren, wie es mit ihnen steht.” (Goethe)

A Goethe-idézetet a BOM ceglédfürdői táborához közel álló EU-s emlékmű egyik kőtömbjébe vésve olvastam. A románkori keresztboltozatot formázó emlékmű a táborból is jól látható volt, az üzeneteit azonban csak közelebbről lehetett felfedezni. Az emlékmű csúcsíves boltozat formája számomra az egymás közötti kapcsolatteremtést, illetve a múltból a jövőbe való „átívelést” jelképezi. A tábor témája a múlt és a jövő közötti problémák, kapcsolatok, illetve megoldások keresése volt, miközben párbeszédekben, „kerekasztal-beszélgetésekben” megismerhettük egymás gondolatait, értékrendjét. A közös problémamegoldás és önképzés pedig úgy valósulhat meg, ha – ahogy Goethe írja – gondolatainkkal, meglátásainkkal a társainkhoz megyünk, és közelebb jutunk az együtt gondolkodás felé.

Az emlékmű Farkas Ádám szobrászművész alkotása. (A képek forrása: farkasadam.hu, illetve saját fotó)

Antal Bálint:

Habár keveset aludtam a hétvégét megelőző napokban (és a bevonó tábor alatt is) én nagyon jól éreztem magamat. Ami kifejezetten tetszett, az a nyitott, érdeklődő és rendkívül színes társaság volt. Talán ez is vonz benne a leginkább, hogy sok tőlem nagyon különböző és érdekes emberrel sikerült megismerkedjek, sok impulzus ért. Nem is beszélve a remek előadásokról és a közösségi programokról (römizés este, táncház és a szívemhez legközelebb álló közös éneklés).

Egy szó, mint száz, biztos vagyok benne, hogy izgalmas 3 éves utazás előtt állunk!

Szadeczky Bence:

A tábor és a foglalkozások olyanok lettek, mint ahogy reméltem. A foglalkozások kiegyensúlyozottak voltak kötetlenség tekintetében is, hiszen mindenki elmondhatott bármit, ami a témával kapcsolatban eszébe jutott, és a hangulat is végig jó volt a beszélgetések alkalmával, viszont ez nem vont le a hatékonyságukból. Végig kellemesen éreztem magam, akár az egyik szervezett foglalkozáson vettem részt, akár a teasarokban beszélgettem valakivel. Valóban érződött, hogy a társaság sokszínű volt, azonban – ahogy észrevettem – senki sem került háttérbe, és így egy-egy beszélgetés során rengeteg szempontból tudtuk megvitatni a témát. Nagyon örültem neki, hogy a társaság egyaránt kapható volt a komoly beszélgetésekre és a könnyedebb játékokra. Amit sajnálok most, az az, hogy sokszor a fáradtság és kialvatlanság miatt kevésbé tudtam koncentrálni például az előadások alkalmával, így onnan nem jegyeztem meg mindent, pedig igazán izgalmas témákról volt szó, amiknek érdemes lenne mélyebben utánanézni.

Összességében a tábor után nagyon kíváncsi lettem a következő foglalkozásokra, és örülök, hogy az első rendes foglalkozás előtt meg tudtam ismerni a többi hallgatót.

Sörös Csaba:

Először kicsit féltem a tábortól. Imádok emberekkel találkozni, beszélgetni, de azért ez más volt, mint a megszokott társaságom. Kicsit sajnáltam, hogy a filmről és a könyvről nem beszéltünk nagy csoportban, de ennek ellenére a beszélgetések voltak a kedvenc részeim. A kiscsoportos vagy az önalakító beszélgetések.

Az előadások ezzel szemben számomra kicsit kettősek voltak. A mesterséges intelligenciát fekete-fehéren mutatták be. A cikk, amit e-mailben kaptunk, teljesen azt írta, hogy békés, semmiség, míg az utolsó este előadója arról beszélt nagyrészt, hogy meg fog ölni minket. Szerintem az egész dolog – úgy, mint annyi minden más – a kettő között van a szürke részben.

Én bevállaltam volna szívesen még pár napot, főleg azért, mert félek, hogy a legtöbb embert nem ismertem meg annyira, mintha még 1-2 napot együtt töltünk.

Tabajdi Boróka:

Érdekes volt a táborban megtapasztalni azt, hogy érdekelhet az is, amiről addig nem gondoltam volna. Csodás előadások voltak!
A csapat szerintem különösen klassz emberekből áll, örülök, hogy megismerkedhettünk A BOM által.

Pataki Júlia:

Nagyon jól éreztem magam a táborban, mindenki kedves és nyitott volt. Felszabadító érzés volt végre egy közösségben lenni, ahol olyan témákról lehet beszélgetni és vitatkozni, mint a mesterséges intelligencia. Boldog vagyok, hogy én is e közösség részese lehetek, és izgatottan várom a folytatást.

A 2017-es befogadó táborról készült fotók, valamint Balázs Géza ügyvezető képei a Galériában érhetőek el.

Címkék: