Jöttem, láttam, visszamennék... Szegedre!

Nátz Kata képe

Hosszú munkanap után, késői órán értem le Szegedre, így lemaradva az esti csillagászati előadásról és a vacsoráról. Viszont így alkalmam nyílt megcsodálni a város éjszakai fényeit, a csillagokat és a szőke Tisza partját. Először jártam itt, ezért szinte középiskolás kíváncsisággal tekingettem mindenfelé. 

Könnyen megtaláltam a Boszorkány-szigetre tartó hidat. A lábánál egy impozáns fehér épület állt. Gondoltam, biztos ez lehet a könyvtár, másnap itt nézegetünk majd könyvritkaságokat. Átvágtattam az Erzsébet-ligeten, és már ott is voltam a Móra Ferenc Kollégiumban. Nagy meglepetésemre az épületben nagyon jó hangulat fogadott: tele élettel, mosollyal, színekkel, és egy állítólag mogorva portással, aki szinte szelídnek tetszett a pesti kollégiumok után. Boldogan dőltem le az egyik vendégszobában pihenni. Olyan álmos voltam, hogy amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, azt hittem, már órák teltek el, hogy az egész csoportot kizártam az épület elé. Szerencsére nem így történt. A betódulók vidám hangjára hamar felébredtem, és jó hosszú beszélgetésbe kezdtünk a kényelmes fotelekben. Volt miről bomolni hajnalig: Sárospatakról, Kinga amerikai útjáról, néhány diákunk útkereséséről, emberségről és még sorolhatnám.

Másnap reggel a szegedi boszorkányperekről hallhattunk sokoldalú előadást Balogh Elemértől, Réka édesapjától, aki a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzora. Megragadott, hogy magyar ábrázolások nem maradtak fenn az esetekről, de annál több külföldi illusztráció és kép készült ebben a témakörben. Nyugaton boszorkányper több is volt, mint Szegeden, de ez a késői per az 1700-as évek elején egyszerre szedett sok áldozatot, és hirtelen mindenki odafigyelt rá.

Az előadás után Somogyi Könyvtár, a híres helyi gyűjtemény felé vettük az utunkat. Egy északi stílusú téglaépület, direkt erre a célra épült, nem messze a dómtól, a régi Szeged tengelyében található, az Oskola utcánál. Persze én egy kis kitérővel értem oda, mert ismét elmerültem az egyik téren a gondolataimban, mire a csoportnak már se híre, se hamva nem volt. Megszólítottam az első járókelőt, aki épp egy pedagógiai konferenciára igyekezett, ami pont a könyvtár épülete mellett volt. Jót nevettünk, mert azt hitte, viccelek, mert látott hasonló tanárnőt a délelőtti előadásokon. Beléptem a könyvtárba, és megnyugodtam, amikor már messziről hallottam Dani éles hangját. A hermetikusan lezárt díszterembe gyors léptekkel kellett belépnünk a csoporttal, ez önmagában is érzékelteti a könyvtár régiségét és értékét. Nosztalgikus hangulat fogott el, mintha az egri könyvtárban lennék. Csak ott kódexek nem hevernek az olvasóterem mellett. Nem győztem betelni a rajzolt és festett oldalakkal, bőr- és faborításokkal, és jókedvre derített egy-egy kiragadott oldal a korai pedagógiai könyvekből.

Könnyű ebédünk után egy kis séta következett az 500 éves szegedi ferences templomhoz és kolostorhoz, amely a Pannonhalmi Bencés Főapátság után Magyarország második legrégibb, ilyen jellegű épületegyüttese. Kísértést éreztem, hogy énekeljek odabenn, de épp már elkezdődött a mise, és kevés volt az időnk. A templomot azért körbejártuk, picit bepillantottunk a hajóba és láttuk a szegedi nagy árvíz emlékét. Szomorúan tekintettem fel a templom tornyára: hatot ütött az óra, és vissza kellett térném Budapestre. A többiek fagyizás után Rékáékhoz mentek esti kerti sütögetésre és beszélgetésre. Hogy mi lett a Dosztojevszkij-regény megbeszéléséből és a virágvasárnapi délelőttből, azt mások tudnák elmondani.

Nátz Kata

- Fotó: Ressely Kinga -

Címkék: