Koltói szép napok

Valószínűleg senki sem tudna Koltóról, ha nem ott tölti mézesheteit Szendrey Júlia és Petőfi Sándor, s ha nem ott született volna: a Szeptember végén. Olyan nagyhatású vers, hogy valószínűleg mindenki tud belőle idézni: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…”

Ezért sokan kíváncsiak Koltóra, megnézni a helyet, keresni a máramarosi bérceket („bérci tetőt”). A koltóiak ezt igen ügyesen kihasználják: a vadászkastélyban hiteles kiállítást nyitottak (ott van a nászágy is), a faluban sok magánház panzióként működik, úgyhogy akár egy busznyi iskolást is vendégül tudnak látni. Vendégül látni! A házi panziókban a család főz, bepillanthatunk az ő életükbe is. Vendégfogadóként kijár a pálinka, no meg a vacsorához és reggelihez is. Az ízek fölségesek – az idősebbeket gyermekkorukra, a fiatalabbakat pedig „nemvolt” időkre emlékeztetik.

A mi vendéglátóinknak négy kiadható szobájuk volt, de megszervezték, hogy a szomszédos házakban elszállásolják a többieket. Együttműködnek a vendéglátásban. A hosszú kert végében egy pajtát építettek, ahol a fiatalok összejöhetnek gitározni, s nem zavarnak senkit. Ahogy végigmegyünk a kerten, látjuk a teheneket, a gondozott kiskertet. Reggelire friss tej, túró, sajt, paradicsom, paprika kerül az asztalra. Megtudjuk, az asszony Nagybányán dolgozik.

Több lábon állnak: van, akinek van állami állása a közeli nagyvárosban, de van mellette kert, vannak tehenek, van aprójószág, és van bevétel a vendéglátásból is. Nem panaszkodnak, dolgoznak, és úgy látjuk, szépen élnek. A múzeum épülete ugyan repedezik, de folyamatosan pályáznak. Egyszer nyerni és fognak, s akkor megújulhat a koltói Petőfi-emlékhely. De nekünk így is tetszik, hiteles…

És így kellene máshol is cselekedni. Kihasználni azt, ami van, amire lehet építeni, s ha a genius loci létrejön, akkor kerek, szép életet élni. 

Címkék: