A barbárokra várva

"Hogyan lehet kiirtani a megvetést, különösen, ha azt semmi egyéb nem indokolja, mint az étkezési szokások különbözősége vagy a más szemvágás?... Azt hisszük, hogy ez a vidék a miénk, a Birodalom része… a barbárok egyáltalán nem így gondolják… (A barbárok) túl fognak élni bennünket” (70).  J. M. Coetzee irodalmár, nyelvész és író (Nobel-díj, 2003) A barbárokra várva című kötetére a bolyaisok hívták fel a figyelmemet. Konkrét téren, időn kívüli tantörténet a Birodalom határvidékén, ahol a folyton mozgó barbárok, a birodalmi helyőrség és a határban élni próbáló halásznépek közötti kényes egyensúlyt megzavarja egy erőszakos ezredes érkezése (Harmadik Iroda), aki rendet akar teremteni. A harminc éve a körzetben dolgozó bíró hiába próbálja meg lebeszélni, elkezdődik a barbárok befogása, kínvallatása. „Semmi sem rosszabb, mint amit el tudunk képzelni” (45). A bírónak megesik a szíve egy megkínzott lányon, gondjaiba veszi, visszaviszi a szülőföldjére. Ezért az ezredes a bírót árulónak tekinti és törvényen kívül helyezve magát rajta folytatja a kínzásokat, megaláztatásokat. Egy év alatt a birodalom széli egyensúly összeomlik, a barbárok elleni hadjáratba indulók eltűnnek, a halásznépek rettegnek, a lakosok elvándorolnak, végül a katonák is elvonulnak, s marad egy kis helyőrség, kiszolgáltatva a barbároknak, a barbárokra várva, melyben a bíró ismét igyekszik fenntartani  rendet. - “Azok a szánalmas foglyok, akiket idehozott – ők lennének a rettegett ellenség? … Ön az ellenség, ezredes úr! … Önök az ellenség, önök csinálták a háborút, és ön adja nekik a mártírokat, akikre szükségük van” (152), “hogyan tud enni azok után, hogy… a munkáját végezte? … Nem esik nehezére ételhez nyúlni azok (kínzások) után? … A maga helyében, ezt gondolom magamban, a kezemet én olyan piszkosnak érezném, hogy ki sem bírnám” (166-7), “A bennünk szomjadó vérszomjat magunkon kell levezetni” (193), A helyőrség helyén egykori eltűnt kultúra, rejtélyes írásjelekkel (148). “Miért vált lehetetlenné, hogy úgy éljünk, mint hal a vízben, mint madár a levegőben, mint a gyerekek? Ez a Birodalom vétke! A Birodalom csinált történelmet az időből. … A Birodalom elvakult agyát csupán egy gondolat foglalkoztatja: hogy lehet kikerülni a véget, a halált, hogyan lehet mind tovább fennmaradni” (176), “Ez volt a mi földi paradicsomunk” (202). Kibukik a nyelvész (kommunikációja a barbár lánnyal): „Rögtönzött nyelvünkben, melyen egymáshoz beszélünk, nincsenek árnyalatok. Úgy veszem észre, a lány csak a tényeket fogadja el, a pragmatikus elveket; ellenzi a képzelgést, a kérdezősködést, a töprengést; össze nem illő pár vagyunk. Talán ilyennek nevelik fel a barbár gyerekeket: gépiesen gondolkoznak, apjuk bölcsességéből élnek” (56). Végül, hallatlanul pontos jel: „Ezt gondolom: “De amikor a barbárok megízlelik a kenyeret, a friss kenyeret eperlekvárral vagy egreslekvárral, életmódunk elcsábítja őket” (203). Mindez nevek nélkül, csak két katonának van neve: Joll ezredes, Mandel, illetve Mainak: „Nem akarok a barbárokra gondolni… Túl rövid az élet ahhoz, hogy a jövő miatt aggódjunk” (199). „Alaktalan” álmokban (125) törnek elő a borzalmak, de az utolsó kép, a gyerekek hóembert építenek. A barbárokra várva: Kavafisz címére, Franz Kafka nyomán, s eszembe jut Petőcz András Idegenekje is. (J. M. Coetzee, A barbárokra várva. Ford.: Sebestyén Éva. Európa, 1987.)

Címkék: