Közös gondolkodás: Határ-kövek konferencia

Baranyai Katalin képe

2016. március 4-én tartottuk a Bolyai Műhely harmadik minikonferenciáját Határ-kövek néven. Ha az első „gyalogos konferencia” az alapötlet kipróbálásának számított, a második már a modellképzést jelentette[1] , a mostani pedig már a folytathatóságáról is sokat elárul.

A szervező Rácz Márk (senior hallgató) bejelentése és a Komlósi Réka (senior hallgató) szerkesztésében, Csonka Zsófi (végzett hallgató) fedéltervével kiadott absztraktfüzet szerint az idén 23 előadásra volt kapacitása a Bolyai Műhelynek.

A konferencia „nagyelőadására” szokás szerint egy szakterületén már tapasztalattal rendelkező vendégelőadót hívunk meg, lehetőleg általános érdeklődésre számot tartó témával. Most Dr.Görög Dórát, a KRE-ÁJK megbízott oktatóját kértük fel arra, hogy mutasson be egy aktuális jogesetet az európai jog alkalmazásának példájaként. Így került terítékre a BOM-konferencián az ú.n. „kafeteria-ügy”.

A Határ-kövek új elemekkel gazdagította a „gyalogos konferenciák” történetét. Az idén önkéntesen csatlakozó vendégelőadókkal és egy BOM öregdiák (alumnus) előadóval is bővült a megszólítottak köre; megjelent a páros előadás műfaja és a két téma – egy előadó verzió is – mindez a BOM szellemi nyitottságát és minőségigényét jelzi:

  • Paár Ádám tanár és a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa korábban végzett alumnus, aki bolyais szokás szerint aktuális kutatási témájáról adott széles körképet.
  •  potenciális bolyaisként, de még vendég státusban tartott egy-egy előadást Zámbó Gergő, az ELTE bölcsészhallgatója két különböző témáról;
  • a Bolyai Műhely honlapjának a hirdetésére csatlakozott a programhoz Horváth Márk és Lovász Ádám szerző- és előadópáros: (az ELTE szociológiai BA hallgatói, az Absentology Műhely tagjai);

Mivel nem várt okok miatt 4 bolyais előadó (3 rendes hallgató és egy végzett) nem tudott eljönni a konferenciára, így végül 16 saját előadónk szerepelt az évfolyamok viszonylag egyenletes képviseletében: 4 junior hallgató (egy közülük páros előadásban), 5 fő a haladók közül, és ugyancsak 5 a senior csoportból (közülük Mészáros Eszter kétszer: páros és egyéni témával is).

Szerencsésen segítette az idei konferencia hatékonyságát is a szekciókba rendezés. A Bolyai Műhely aktív hallgatói (akár BA, MA vagy PhD szinten) egy-egy nagyobb szabású vagy nagyobb elméleti alapozású előadás köré rendeződtek a saját témáikkal, kutatásaikkal, s így valamiféle hálózatos, egymáshoz visszacsatoló rendszer alakult ki a nap végére. Voltak a tudományosság szempontjából kiemelkedő előadások, amelyek kvalitatív és kvantitatív kutatást is végeztek megelőzően, és voltak a tudományos ismeretterjesztés feladatát vállaló vagy meglévő ismereteket rendszerező továbbiak. Statisztikai módszereket többen is használtak: a projektirányítástól kezdve, a névtani kutatásban, a média attitűdvizsgálatánál egészen a mesekutatásig.

Új mozzanatnak érzem, hogy több kiselőadás témája is kapcsolódott a valósághoz: így Kelemen Luci médiavállakozásának története és helyzetelemzése, Varga András építész szemmel készített beépítéselemzése (turizmus projekt), Hegyi Péter mérnökmodelleket összehasonlító értékelése „Egy kerítésoszlop kálváriája” címen, vagy Győri Gréta helytörténeti jelentése Szamosangyalosról. Lényegében minden médiatéma (pl. a sorozatkövetés szokásai, az archiválás kényszere és tehetetlensége), sőt még az autizmus és a mesekutatás is a valósághoz vezetett vissza, amennyiben a társadalmi vonatkozásokat vagy befolyásoló tényezőket, trendeket vizsgálták az előadók. Közvetlenül érintkező határterületen mozgott a kép és identitás, képi megjelenítés és szöveges ábrázolás viszonyáról írt Dorian Gray-értelmezés és a mélyebb összefüggések, „a szubjektum helye a képek között” kérdés feltárására tervezett esztéta-dolgozat, amelyik a kép határait és magát a képiséget szeretné tudományosan leírni.

Az előadások szinte kivétel nélkül éltek a vetített kép alkalmazásával, általában a legjobb színvonalon és szükséges mértékben. Ugyanezt nehezebb állítani az előadásmódról, de régi igazság és tapasztalat, hogy az előadói babérokért meg kell dolgozni, és az élőszó művészetét tanulni és gyakorolni érdemes. Éppen erre szolgál ez az alkalom. Mentori megbeszélésen már legutóbb megállapítottuk, hogy még az a bolyais sem megy tapasztalat nélkül haza, aki csupán odafigyelő hallgatóként vesz részt a konferencián, de ugrásszerűen profitál a részvételből, aki kérdez, hozzászól és főként, aki előad. Mindenkinek jó tréning, ha a vetítés időzítését, kép és magyarázat összehangolását, a hangerőt, a tónust, az előadói mozgásokat és az idővel gazdálkodást egy komoly téma kibontásával együtt fejleszti.

Az idei konferencián nagy jelentősége volt annak, hogy minden téma visszacsatolása megtörtént az egyes szekciók végén. A hallgatóság párbeszédbe léphetet egy vagy több későbbi előadással, a témagazdák a kérdéseikkel egymáshoz kapcsolódtak, sőt egymásnak is adogattak hallgatói kérdéseket. Például az autista agy működéséről szóló magyarázatában Mészégető Dóri egyaránt reflektált a sejtkutatásra és a társadalmi körülményekre utaló médiafogyasztási szokásokra, vagy Borsos Bettina O. Wilde-elemzését Marczin Bence kiegészítő-továbbgondoló módon bevonta saját előadásába, amely esztétikai-filozófiai nézőpontból vizsgálta a képiség mibenlétét.

A tudományos módszerekkel és a téma kezelésével kialakított jártasság alapján a szakmai alapokat két hallgatónk máris nagy módszerességgel építi a pályáján. Szikszai Fanni, aki tavaly is elkötelezett biológusként mutatkozott be, idén a mitokondriumok kutatásának egyik alapkísérletébe avatott be minket modellállatok, ecetmuslicák őssejtjeinek a példájával. A sejtkutatás a regeneratív orvoslás alapkutatásaként a kutatói tapasztalatokról és a kutatói attitűd formálódásáról is sokat elárul. Fanni szemléltetésként a muslicák négy típusát is bemutatta, később bekapcsolódott az értelmezésbe és végighallgatta a többieket. Hasonlóan messzire vezethet a bölcsésztudományok területén mindaz, amit Gombkötő Bence elkezdett a lószínnevek (morfológiai, szemantikai és etimológiai) összehasonlító vizsgálatával a klasszikus mongol nyelvben. Az összehasonlító nyelvészet határain mozgó tudományos előadás jól tartotta az arányokat a népszerű és a szakszerű előadásrészek között, ügyelve a mai magyartól eltérő kultúrák közvetítésére is. A hallgatóság Rákóczi Adrienn névtan területén végzett alapos rendszerező munkája után, amelyben Budapest 17. kerületének utcaneveit vizsgálta, további impulzusokat kaphatott a nyelvtudományi módszerességtől és a vizsgálatoknak a kultúratudományok, az emlékezetkultúra területére való kiterjesztésétől. Úgy éreztem, Adrienn tapasztalatai beépíthetőek lennének Győri Gréta településtörténeti vizsgálódásaiba is, amelyek valószínűleg folytatódnak majd a falu urbanizációjának és elnéptelenedésének a szempontjaival és a rendszerváltozás következményeinek a felmérésével.

Tulajdonképpen a társadalomtörténet lokális kérdései nagyon égető jelenkori bajokat takarnak, és nem tudhatjuk, hogy ha nem a nap végére marad az ideológia- és politikatörténeti téma (Rácz Márk) vagy a politológiai területének ma ismét izgalmas tárgya, a populizmus (Paár Ádám), nem adtunk volna-e fel sokkal több kérdést az előadóknak. A politikai populizmus történeti és jelenkori értelmezésére különösen nagy igény van ma, ezt a hallgatóság vissza is jelezte. Mégis, éppen a politikai oldaltól távolodva keres menedéket sok ember. Olyan aktuális témákkal foglalkozunk szívesen, melyek egyénként vagy közösségben egyaránt sokunkat érintenek: pl. a düh megítélésének a változása és működése, a sorozatok hatása a viselkedésre, vagy a férfi és női szerepek várható alakulása az újabb nemzedékek körében, illetve a gyerekeknek írt vagy gyerekek által írt mai mesékben, a legújabb kérdőíves mesekutatások alapján.[2]

Jó alapot adott a konferenciának, hogy Zámbó Gergő nyitóelőadása valóban mindenki számára hasznos ismereteket közvetített a tipográfiáról[3] Gergő egyébként is megfelelő hangütést adott a konferenciának: kiváló előadói adottságokkal, hitelesen közvetítette, hogy a tipográfia nem más, mint a rend megteremtése a szövegben –ezért olyan fontos a szerepe napjaink digitális kommunikációjában. Mindezt könnyedén szemléltette is. Tessék elképzelni a látványt: vörösbor megfelelő pohárban & kávéscsészében! Előadásához valamiképpen kapcsolódott mindaz, ami a további előadásokban a médiavilágról és annak hatásairól szólt.

A jelen sűrűjébe vitte a hallgatóságot Kelemen Luci izgalmas és kérdésekkel teli beszámolója a Lumens.hu elnevezésű médiavállalkozásról, saját első és aktuális kísérletéről, amelynek sorsa nyitott és számunkra sem érdektelen ügy[4]. Szinte minden korosztályt érint Németh Ráchel több irányban is folytatható fontos kutatása az ifjúsági sorozatok médiahatásáról. Ide kapcsolódott a maga apokaliptikus bár szilárd tudományos tényeken alapuló aggodalmaival Az archiválás önkívülete – Társadalmi gyorsulás és poszthumanitás című páros előadás, a konferencianap talán legtöményebb bölcsésztémája. Az emberi részvétel, a személyesség, az élmény és az érintkezés, sőt az emlékezés nélküli, világ sivársága rajzolódott ki a kemény tényeket egybeolvasó előadók tudományos víziójából. Ha nem is rendelkeztünk kellően szakmai ellenérvekkel, a felvetés már magában elérte a kívánt hatást: ösztönösen tiltakozunk a felejtés ellen, mert nem mondhatunk le arról, hogy az emlékezés, az emlékek konstruálása és őrzése a legelemibb emberi értékünk maradhasson.

Éppen ezért a nap különleges ívét rajzolta ki, hogy a bolyaisok szerteágazó érdeklődését és elméleti kutatásait végigkövetve szinte dramaturgiai csúcsponthoz értünk, amikor hirtelen fordulattal az élet, a születés felé fordultunk Mészáros Eszter születésről és a köldökzsinór szerepéről szóló előadásával. Eszter itt dúlaként szerzett tudását mutatta be. Héra Bálinttal közösen előadott táncos záró előadásukban pedig egy néptáncos témát elemeztek a hagyománytörténetbe ágyazva, vetített képekkel (Párválasztási rítusok a néptánc-hagyományainkban). A modernség szereposztása szerint felváltva beszéltek, de a főbb állításokat illusztratív profi párostánc-bemutató egészítette ki. Így az értékekről és meggyőződésről is tanúskodó zárás visszavezette a kutató, kérdéseket boncolgató vagy a jövőt féltő intellektust a személyes élményekhez, az élet, az életkor, a közösség- és a hagyományőrzés örömeihez. A tudományágak, a vállalkozások, a média, a jog, a politika és a viselkedéskutatás vagy a településtörténet egy rövid időre felfüggesztette a diskurzust, amíg az ünnep rendhagyó módon belépett az ELTE előadótermébe.

A délelőtt folyamán Kövesdy Zsuzsa tanárnő vett részt a konferencián, a déli megnyitón Havass Miklós adott remek indító mondatokat szereplőknek és befogadóknak, a záráson már Balázs Géza is üdvözölhette a közönséget. Örvendetes tény, hogy ismét összejött egy osztályteremnyi hallgatóság, hogy tanúja legyen az eseménynek. Köszönjük a szervező Rácz Márk és az absztraktfüzetet szerkesztő Komlósi Réka munkáját, Csonka Zsófinak az emléklap tervezését, Muhi Anna és Pölcz Ádám házigazdai segítségét, a helyszínt (ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék), minden előadónak a felkészülést és a teljesítményt!

Helyszíni tudósítóként kívánok további eredményeket és újabb vállalkozásokat a Bolyai Műhelynek és minden tagjának! Külön köszönöm a BOM nevében vendégelőadók színvonalas hozzájárulását a konferenciához.

[1] A MATEHETSZ 2015-ben egyszeri támogatást biztosított a konferencia megrendezéséhez és az előadók egyéni támogatásához. A két konferencia közös anyaga 2015-ben Gyalogút címen jelent meg a BOM kiadásában.

[2] A mesekutatás következő lépése, hogy Sümegi Réka Tünde (junior, KRE pszichológus hallgató) a BOM tagságát is bevonja kutatásába, amit örömmel üdvözlünk.

[3] Zámbó Gergő anyagának egyik változata megtalálható a practicaltipography.com weboldalon

[4] A Lumens.hu várja a tehetséges és innovatív egyetemi hallgatókat, teret ad a jövő digitális újságíróinak

CsatolmányMéret
Határ-kövek 2016 absztraktfüzet.pdf610.96 KB

Címkék: