Rovásírás nyomában

Kocsis Lilla képe

Tanár, költő, író, újságíró, szerkesztő, matematikus. 1966-ban matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett Temesváron, majd 1977-ben újságírást tanult Bukaresten. Tartalmas életműve részeként évekig a Bolyai Műhely mentortanára volt.

Kutatási területei az irodalom, matematika (modellelmélet), szemiotika, írástörténet és kulturális antropológia. A sort még hosszan folytathatnánk, már csak azért is, mert saját bevallása szerint négyévenként igyekszik elmélyedni egy-egy újabb tudományágban.

Több mint 40 könyvet írt, számos könyv a beszélgetés során is szóba került, kiemelten legutóbbi könyve, mely Róvott múltunk címmel jelent meg. Ebben a 3 kötetes műben Mandics György újraértelmezte a magyar rovásírást. Az 1989-es romániai forradalom történetét Temesvári Golgota címmel írta meg, dokumentarista-irodalmi módon.

Számos tevékenysége kapcsán megkerülhetetlen volt, hogy szó essék az időgazdálkodásról, valamint semmiképp sem hagyományos nyelvtanulási módszereiről, melyek érdekes kapcsolatban állnak íráskutatói szemléletmódjával.

Szakterületét részletesen ismertette a megmaradt írásos emlékek bemutatásán keresztül. Szó esett a rovásírás kialakulásának elméleteiről és korszakairól, többek között arról is, hogy miként hatott a rovásírásra a latin ábécé megjelenése az első ezredforduló után. Mandics György kiemelt több érdekes vitatémát is, mely a történelem során felmerült, illetve még ma is tart, és kitért a krónikakutatók munkásságára is.

Többek meglepetésére a science fiction műfaj is szóba került, mint a magyar irodalom szerves része. Mandics György ugyanis 2002 óta a Zsoldos Péter díj zsűritagja, mely díjat évente ítélik oda a science fiction műfajban elért teljesítményért. Emellett ő maga is a műfaj magyar alkotóihoz tartozik.

Kitértünk a tanár úr Bolyai Műhelynél eltöltött éveire is, mindezzel együtt egy újabb tartalmas estével gazdagodhattunk vendégünknek köszönhetően.

A további Bolyai Szalonokra is várunk minden jelenlegi és egykori bolyais hallgatót, tanárainkat, valamint a további érdeklődőket is az ismeretségi köreitekből. Akár a meghívott vendég személye, akár szakterülete kelti fel érdeklődéseteket, csatlakozzatok bátran a tanulmányi napot megelőző beszélgetéshez. Kérdéseiteket is szívesen fogadjuk.

Címkék: