Egy kontinensen át tartó barátság története

Az argentín származású "forradalmár" utazásáról szóló filmet anyám a magyarországi bemutató idején, 2004-ben látta.

- Na milyen volt? - kérdeztem tőle, mikor hazaért a moziból.
- Che Guevara szembesült a mindenhol jelenlévő szegénységgel, találkozott a nincstelenné tett indiánokkal, és fiatalon gyógyította a társadalom peremére szorult betegeket – válaszolta anyám, aki a politikai zászlók vagy faji hovatartozás mögött amúgy is mindig az embert keresi.
- Aztán tömeggyilkos lett – zárta rövidre a beszélgetést apám, aki falusi gazdálkodó családban felnőve tapasztalta meg a kommunista ideológia igazságtalanságait, így kérlelhetetlen antikommunista.

Én meg arra gondoltam, hogy kommunizmus ide, életrajzi filmek oda, biztos, hogy menő ember lehetett, mert a gimiben a legmenőbbek az ő arcképét viselik magukon.

Ernesto „Che” Guevara személye két részre osztja az őt ismerők táborát: azokra, akik szeretik vagy hősként tekintenek rá, és azokra, akik elítélik tetteiért. Éppen emiatt a történelmi tényeket háttérbe, az ezen írást tovább olvasók számát pedig előtérbe helyezve koncentráljunk most a filmre. Ez ugyanis nem csupán Ernesto Guevara életének egy szakaszáról szól, hanem egy barátságról is, mely az egész utazást meghatározta.

De ki ez a barát, aki a filmben a második legfontosabb karakter, sőt helyenként előtérbe kerülve alakítja a cselekményt, többször megmenti a főhőst? Alberto Granado huszonkilenc éves biokémikus, nyughatatlan, álmodozó és rajong az utazásért, akárcsak a huszonnégy éves utazótársa. Bár a film elején még nem derül ki, de az örökké bolondozó Granado és a valamivel visszahúzódóbb, komolyabb Guevara között mély egyetértés van világnézeti kérdésekben. Ezt alátámasztandó a történet előrehaladtával sorra tűnnek fel rövid, de annál sokatmondóbb helyzetek. Például, mindketten lelkesen azonosulnak a kórházalapítás gondolatával, amikor a Chilébe tartó hajóról egy erre alkalmas szigetet pillantanak meg, később pedig egy emberként utasítják vissza a gumikesztyű használatát a lepratelepen. Felmerül a nézőben, hogyan és mikor alakulhatott ilyen összhang, hiszen a kettejük közti korkülönbségből adódóan ez nem egy megszokott, kortárs gyermekbarátság továbbélése. A film elején elhangzik, hogy régóta tervezik ezt az utazást, talán erre épült fel a későbbiekben politikai nézetük révén megerősödött kapcsolatuk.

A történetből két mozzanatot emelnék ki, mint egy-egy csúcspontot a cselekményben. Az egyik jelenet helyszíne a Machu Picchu, inka emlékhely Peruban. A két férfi a cudar körülmények között megtett úttól elcsigázva érkezik az inka romváros előszobájának számító Cuzcóba, ahol viszont erőt merítenek a helyiek egyszerű vendégszeretetéből és a város régi falai között lebegő dicső múltból. A Guevarában bekövetkező változás ekkor már érzékelhető a megjelenésén, növésnek induló szakálla közismert fotójára emlékeztet. A helyszín szimbólumnak sem utolsó - az egykoron szép és gazdag világ romjai itt, az Andok 2450 méteres magasságában, szemtől szembe néznek a két férfival, akiket mellbe vág a jelennel alkotott kontraszt. A hegyről saját életét és a világot megszemlélve sejti meg Guevara a jövőt, és hangzik el az egyetlen filmbeli utalás a későbbi híres-hírhedt eseményekre.

A másik fókuszpontot a film végére időzítettek a készítők. Rossz tüdejével megküzdve Guevara átússza az Amazonast, amely az orvosok lakhelyét a leprateleptől elválasztja, hogy betegeivel együtt ünnepelje születésnapját. Ezzel teljessé válik az a szellemi "átalakulás", amiről a film mesél, hiszen a főhős önmagát legyőzve áttöri a társadalmi megújulást akadályozó korlátokat. Az, elesettek és elnyomottak oldalára állva mintegy újjászületik közöttük - ők pedig ünnepelve fogadják be.

A film ritmusa rendkívül jó, ügyesen váltják egymást a filozofikusabb jelenetek, az izgalmas helyzetek és érzelmi megnyilvánulások, valamint a gyönyörű tájképek. A zseniális aláfestő zenék helyenként egészen elvarázsolnak, és a szükséges pillanatban erősítik az érzelmi hatást. Az Al Otro del Rio, azaz A folyó túloldalán című számmal Jorge Drexler 2005-ben elnyerte a legjobb betétdalért járó Oscar-díjat.

Tükröz-e A motoros naplója bármilyen célt, amit készítői kívántak elérni? Úgy vélem, a főhős történelmi szerepének tükrében bizony egy kicsit "mosdatás" történik. Dél-Amerikában, ahol sok helyen Che Guevarát hős forradalmárként tisztelik, erre nem lenne szükség, nekik a film talán csak tisztelgés. De a mű angol, francia, német és amerikai közreműködéssel készült, európai és észak-amerikai mozik is műsorra tűzték. Az öreg kontinens keleti blokkba sosem tartozó országaiba pedig főként a negatív kritikák jutottak el annak idején. A 121 perces játékidő alatt több olyan zsánerképet látunk, amelyek a néző szimpátiáját hivatottak kivívni. Ilyen például, amikor Guevara a szegény tűzoltó idős anyját vizsgálja, amikor őszintén válaszol akkor is, ha fáj, vagy amikor a folyó átúszása után a leprások a vízbe ugrálva segítik a partra. Ha az elmesélt történet központi figurája nem Che lenne, a fentieken talán nem gondolkoznánk el. Így viszont még az is feltűnik, hogy bár tudható, a barátok már utazásuk előtt is markáns politikai nézeteket vallottak, a politika a filmben csak nagyon óvatosan, bizonytalan félmondatokban jelenik meg. Granado többször is Fusernek (Furibundo, dühöngő + Serna, anyai neve) szólítja társát, a név által megjelölt belső tulajdonságnak azonban jóformán nem látjuk nyomát; a vásznon egy simára csiszolt jellemű Che-vel szembesülünk.

Ha viszont képesek vagyunk elvonatkoztatni, akkor ez egy élvezetes, szép képi világú, elgondolkoztató film a barátságról, a társadalmi egyenlőtlenségekről és az odaadásról, így hát maradandó élményt jelenthet.

Címkék: