A BOM 15. születésnapja

Petőfi Irodalmi Múzeum, 2015. december 4.

A 15 éves ünnepi rendezvény programja volt:

BOM 2000–2015 – bevezető képsorok

Szabó Gábor professzor, alapító köszöntője

Szabó Gábor beszédéből: „Olyan országot még nem láttam, amely a tudomány támogatása miatt tönkrement volna, de olyat igen, amely beleroppant a katonai kiadásokba.”

Vizi E. Szilveszter kuratóriumi elnök megnyitóbeszéde

Vizi E. Szilveszter beszédéből: „Komoly feladat volt mecenatúrát teremteni egy olyan társadalomban, amely ezt nem ismerte.”

Havass Miklós köszöntése

Somody Imre első kuratóriumi elnök beszéde

Somody Imre beszédéből: „Apám hitt abban, hogy 20 év múlva jobb lesz, és én is hittem ebben. Később már nem. De most már tudom, hogy ki vagyok, és tudom, hogy van jövő.”

Alexander Brody üzenete

Bolyai Farkas emlékkönyvi levélkéi. Összeállította: Balázs Géza. Előadta: Balogh Réka, Rab Fanni és Pölcz Ádám.

Kőhalmi Ferenc a Bolyai Önképző Műhely ötletadója és tanára beszéde

Kőhalmi Ferenc beszédéből: „Egy ember megítélésénél a legfontosabb: mennyit foglalkozik a jövővel, például a tanítványaival.”

Erdély 2015. Kisfilm a tanulmányi kirándulásról

Balázs Géza ügyvezető beszéde

Balázs Géza beszédéből: „apró kavicsok vagyunk, a borsót meg kell fejteni, nincs család, közösség, otthon-itthon és korlátok nélküli élet, a legjobb szándékok hajtanak bennünket, szeretnénk a jót terjeszteni, s folyamatosak az utórengések…”

A Gyalogút című kötetet bemutatója: Komlósi Réka

BOM 2015 – képes összeállítás a 2015. év eseményeiből

Czene Márta beszéde a 2004-ben végzettnek nevében

Kercsmarics Eszter és Görög Márton beszéde a 2010-ben végezettek nevében

Visky András Advent című versét elmondja: Rab Fanni

Várhelyei Csilla beszéde a 2007-ben végzettek nevében

A 2015-ben végzettek névsorának felolvasása, valamint a kiemelkedő társadalmi munkát végzők köszöntése

Az Inferno Minor kórus koncertje (kórusvezető: Kovács Balázs)

A Károly Étterem által szervezett fogadás

Műsorvezető: Pölcz Ádám

 

Balázs Géza beszéde a BMA-BOM 15. születésnapján

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Van egy LGT és Kovács Kati sláger: Tíz év az úton. Hogy ez nagyon sok. Hát még a 15, tehetnénk hozzá. No meg a 20, 25…, mert azért az is előfordul. Sokan vagyunk itt, akiknek megvan ebből mind a 15 év, nekem csak a 13, de a jelenlévők többségének, a mai BOM-osoknak még csak az egy-kettő. Lesz még több is. Nekik most még lassabban telik az idő, de ahogy szaporodnak az évek, meglátják,  hamarosan jönnek az évfordulók. Az évfordulók arra jók, hogy egy pillanatra megálljunk, összegezzünk, emlékezzünk, és emlékeinkből építkezzünk tovább.

Szerencsére 2000 táján voltak olyan vállalkozók, értelmiségiek (Somody Imrét emelném ki), akik azt gondolták, hogy a magyar tudományt meg kell becsülni, és magántőkéből is kell támogatni. Szerencsére akkor akadtak olyan értelmiségiek, „tanítók” (Kőhalmi Ferencet emelném ki), akik úgy gondolták, hogy a vonzóvá, azontúl közösségivé, közhasznúvá kell tenni a tudományt, segíteni kell a közösségben gyökeredző, önfejlesztő tudományos gondolkodást. Nem föltétlenül a tudósképzés a cél, hanem hogy világunkat alaposabban látó emberek legyenek. Így született meg a Bolyai Műhely Alapítvány és a Bolyai Önképző Műhely. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy később a Magyar Tudományos Akadémia afféle ifjúsági tagozatként vállalta a Műhely működtetését. Kuratóriumi elnökeink, társelnökeink számos szakmai-közéleti teendőjük mellett vállalták az áldozatos munkát: Bendzsel Miklóst, Roska Tamást, Vizi E. Szilvesztert és Havass Miklóst emelném ki.

És a Műhely otthonra lelt: a Városligetben, a Budakeszi úti Hild-villában, a Centrál kávéházban, a Professzorok házában, egy Rákóczi úti lakásban, a Mikszáth Kálmán téri volt piarista gimnáziumban, az Örs vezér téren és a Blaha Lujza téren… A Műhelybe a magyar szellemi élet sok jeles képviselője mellett ellátogattak külföldi vendégek is, a volt francia külügyminiszter, vagy például Csingiz Ajtmatov is. De a Műhely is ellátogatott a hagyományos Erdély-járások mellett például Pannonhalmára, ahol bepillanthattunk egy kolostor életébe, igaz, ott is hagytuk egyik diákunkat…

A Műhely a baráti kapcsolatok, kötődések mellett házasságokat, (Kőhalmi tanár úr nyilvántartása szerint 24-et), majd – persze közvetve - családokat, vagyis gyermekeket is produkált, ennek előszámlálására kevés lenne most az idő. Mindenesetre várható, hogy a 25. évfordulón gyermeksírástól lesz hangos az akkori díszterem, s lehet, hogy már a BOM-osok gyermekei lesznek az új hallgatók.

A Műhely eddig 10 Esszencia-kötetben bizonyította, nemcsak közösségteremtő, hanem valóban, tudományos önfejlesztő és közössége, nemzete iránt elkötelezett irányultságát.  Első kötetünk címe és tartalma a Hild-villa napos teraszán született meg: Esszencia. Egyszerre gondoltunk a tokajira, no meg a tudományaink sűrítményére. Majd sorban jöttek a kötetek: Kavicsok, Borsó, Család, Közösség, A legjobb szándékok, Otthon—itthon, Utórengések, Így terjed a jó…, valamint: Korlátok. A címek keretbe foglalják mindazt, ami fontos: hogy apró kavicsok vagyunk, a borsót meg kell fejteni, nincs család, közösség, otthon-itthon és korlátok nélküli élet, a legjobb szándékok hajtanak bennünket, szeretnénk a jót terjeszteni, s folyamatosak az utórengések…

Közben a Műhelyben – hallgatói kezdeményezésre – elindult egy saját, interdiszciplináris tudományos diákkör is, mely minden évben házi konferencián mutatkozik be: a Gyalogút… Azért gyalogút, mert egy szegedi professzor szerint úgy is kell tudnunk beszélni a tudományról, hogy a gyalogúton járók is megértsék. A Gyalogút konferencia megmutatta, hogy az önfejlesztésnek további lehetőségei vannak: így, bár nem terveztük, születtek további kiadványok, létrejött egy igen aktív kórus, bizonyítandó, hogy a közös éneklés a közösségfejlesztés motorja, megalakult a BOCS, az operatív csoport. Voltak hamvába holt kezdeményezések is, de ez így természetes. Sok az ötlet, nincs mindig kitartás. Pedig ez is a dolgunk, és ezt is tanuljunk.

Üzenetet kértem a felkért előadóktól, magam sem állom meg, de ehhez Sík Sándor Az acélember című versének utolsó sorait hívom segítségül:

Tudom, a mi törvényünk állani: 
Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek, 
De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk. 
Bennünket ideállítottak. Állunk.

Talán ez a legfontosabb: „Bennünket ideállítottak, állunk”. A feladatok megtalálnak bennünket, s azokat el kell látni. Az Üzenet magában hordja a hagyományt: őseink, eleink fáradozásait, izzadságos munkáját, törekvéseit, azért, hogy mi most itt élhessünk. Ezért róluk nem feledkezhetünk meg. A kulturális és nyelvi hagyomány összeköt bennünket velük, és persze – ha ezt a hagyományt megéljük -, akkor összeköt bennünket itt és most, például a Műhelyben is. Az acélember azt is üzeni, hogy meg kell találni a helyünket és keményen helyt kell állni, és azt is, hogy folyamatosan együttműködni, közvetíteni kell! Ezt a közvetítést csak közösségben lehet megtanulni. A BOM egy ilyen közösség. Kell hozzá erőfeszítés, kell lelkierő, olykor le kell győznünk önmagunkat is, nemcsak másokat… Az elmúlt 15 év azt mutatja, hogy sokaknak sikerült, tehát érdemes.

Acélembernek kell lenni, az üzenetet közvetítő vezetéknek, de alázatosnak is.  Munkában hinni kell, nagyon hinni kell, cselekedni kell, de soha ne bízzuk el magunkat. Babits Mihály: Csak posta voltál… című verse erre figyelmeztet.

Életed gyenge szál amellyel szőnek
a tájak s mult dob hurkot a jövőnek:
amit hoztál, csak annyira tied
mint a por mit lábad a szőnyegen hagy.
Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy
magad is, kit a holtak lépte vet.

További képek a BOM facebook-oldalán.

Címkék: