Csővári hétvége

Ahogy közeledett a november 6-ai hétvége, egyre jobban motoszkált bennem a kíváncsiság, vajon mit várhatok ettől a két naptól, ami reményeim szerint kiszakít a hétköznapok kapkodásából. (Hogy egy kis személyes csavart is adjak a beszámolónak: egy nappal tovább kellett rá várnom, mint terveztem. Valamit elnéztem a szervezők levelében és így péntek reggel derült ki számomra, hogy nem aznap, hanem szombat délelőtt indulunk le Kati néniékhez. Minden rosszban van valami jó, így legalább volt egy ajándék napom, amikor el tudtam olvasni a kötelező olvasmányt.) Nem is vártam hiába, a társaság vidám hangulatban utazott, amelyhez megérkezésünkkor a hely varázsa is csatlakozott: békés, nyugodt falucska várt minket, ami mellett egy magas hegyen romos rablóvár állt.

Érkezésünkkor házigazdáink, Kati néni és férje, Péter fogadott bennünket néhány előbb érkezett társunkkal együtt, akik örömmel üdvözöltek minket. Az öreg paplak régi bútoraival és felhalmozott emlékeivel (ősrégi bakelit lemezlejátszó, írógép, szőnyegek, vastag dunyha, szarvasagancs, porcelán kupicáspoharak), a cserépkályhákból áradó meleggel együtt nagyon otthonosnak hatott. Előkerültek a sütemények, majd (bár ennek időpontját nehéz biztosra mondanom bizonyos okok miatt) némi csíki pálinka is, szóval igazán jó hangulat alakult ki. A társaság az ebéd előtt egy kis sétát határozott el, így Kati néni körbevezetett minket a faluban, ahol mesélt az emberek szokásairól, jelleméről valamint egy, az erőszakos libáktól elzárt, kertben tartott érzékeny lelkű emuról is, amellyel valamelyik falubeli sétájukon találkoztak.

A séta után jó étvággyal láttunk hozzá az ebédhez, amelyet Tanárnőék készítettek nekünk sok szeretettel. Bár sajnos nem tudott mindenki eljönni, jó kis társaság gyűlt egybe; nagyjából húsz jóllakott, vidám emberke cseverészett az asztal körül, a különféle otthon készült sütiket majszolva és magasztalva. Nagyon családias volt, mindenki mosolygott, kedves volt és amerre csak néztem, egymást kínálgató és beszélgető embereket láttam. Ebéd után újabb pálinkák és borok kerültek elő, amelyeket házigazdáink fáradhatatlanul kínálgattak; közben pár később érkező jó alkalmat biztosított ezek kóstolására (hiszen valakivel koccintaniuk is kellett!).

Odakint lógott az eső lába; ez azzal fenyegetett minket, hogy elmarad a kirándulás a csővári rablóvár romos falaihoz, ahonnan az egész környéket beláthattuk volna. Végül a társaság optimista volt és úgy döntöttünk, hogy a falubeliek esőt jósló szakvéleménye ellenére is felgyalogolunk a várhoz. Az úton a szerencse is mellénk szegődött, pár bátortalan esőcseppen kívül nagyobb zuhét nem kaptunk a nyakunkba. Odafent újra gyerekké lehettünk: versenyt másztunk a falra (szerintem én másztam legmagasabbra), nézelődtünk, futkároztunk, jól éreztük magunkat és néhány közös képet is készítettünk.

Otthon a vacsora, forralt bor és meleg tea előkészítette a filmnézés hangulatát, amit élénk, hosszú és tartalmas beszélgetés követett: körülbelül éjfél-egy óra tájékán kezdtük csak a fekhelyeket elkészíteni. Az alvást a mi szobánkban (óvatosan bevallhatom, hiszen senkinek/semminek nem keletkezett kára) rövid párnacsata előzte meg és esti mesét is kaptunk. :)

Másnap az álomszuszékok kilencig aludtak, a korán ébredők hősiesen (khm-khm) csendben hagyták őket pihenni; a reggeli azonban mindenkit kicsábított az ágyból, hiszen kakaó, melegszendvics és a maradék sütemény várt minket valamint a „pálinkás jó reggelt” köszöntésnek is megvolt a létjogosultsága.

Egyre jobban közeledett a találkozónk vége, előtte azonban a társaság nagyobb része az evangélikus templomban részt vett a délelőtti istentiszteleten, míg a többiek pakoltak és az ebédet készítették. Az előző napi borúsabb időnek nyoma sem volt, vidám őszi napsütés várt mindenkit a kertben. Minden jónak vége szakad egyszer: a sietős ebéd után szaladtunk, hogy elérjük a buszunkat, miután búcsút mondtunk házigazdáinknak, Kati néninek és Péternek, akiknek kedvessége és vendégszeretete annyira hozzájárult a hétvége jó hangulatához. Ez úton is még egyszer köszönünk nekik mindent!

A hazautunkon sajnos kevesebben voltunk, néhányan még reggel elindultak, mások autóval mentek, de a vidám hangulat így sem hagyott el minket. Sokat jelentett számomra ez a hétvége, amit a többiekkel eltölthettem. Alig várom, hogy újra találkozzam velük!

További fotók megtekinthetők a BOM facebookoldalán.

Címkék: