A Cannes-i Filmfesztivál

A Saul fia kapcsán rengeteget hallhattunk a napokban a világ egyik, vagy talán legnagyobb presztízsű filmfesztiváljáról, a cannes-i ceremóniáról. Korábban is rengeteg magyar származású alkotó által készített film jelent meg Cannes-ban, de mi is pontosan ez a fesztivál, mit csinál ott a mozis világ krémje?

Cannes a francia Riviérán, Nizzától harminc kilométerre nyugatra található, öbléből rálátás nyílik a Ligur-tengerben fekvő Szent Margit-szigetre, melyen egykoron börtön állott. A húsz négyzetkilométeren hetvenezres lélekszámú város története 2200 évvel ezelőtt már dokumentálható, egy ókori francia törzs helyezkedett itt el, római protektorátusa után szaracén támadás érte, majd szerzetesek népesítették be. Cannes (a város neve valószínűleg egy nádszerű növényből, a 'canna-ból' ered) a 16. század elején függetlenné vált, halászatból és földművelésből éltek lakosai, a gazdag kereskedelmi lehetőségekkel kecsegtető vidéket többször próbálták meg spanyol és brit egységek is elfoglalni, ám a francia erőknek mindvégig sikerült megtartania.

Az eredetileg téli üdülőhelyből a 20. század folyamán nyári turistaközpont vált, rengeteg kaszinó épült fel (így csatlakozott a Riviéra egyik fő szerencsejáték-gócpontjához, a híres Monaco is alig hatvan kilométerre van tőle), mesebeli villasora hűen tükrözi az ide pihenni érkező dúsgazdag rétegeket. A filmfesztivál eredete az 1930-as években kereshető, az 1934 óta megrendezett Velencei Filmfesztivál történelemtől megtépázott első évtizedében. Az 1938-as fesztivál utolsó napján a zsűri politikai nyomásra megváltoztatta voksát a fődíjért folyó harcban, és a hitleri Németországot éltető, Leni Riefenstahl által rendezett propagandisztikus dokumentumfilmet hozta ki győztesként.

Az események nagy felbolydulást eredményeztek, és Philippe Erlanger francia diplomata és történész a gallok Oktatásügyi Miniszterének jóváhagyásával megvalósíthatta régi álmát, egy meghívásos alapú, politikai nyomástól mentes, egyenlő esélyű és ingyenes filmfesztivál megrendezését Franciaországban. A Velencei fesztivállal egyidőben (1939 szeptemberében) megrendezett mustrára mind a 16 lényeges filmkészítő országot meghívták (a németek és az olaszok tüntetőleg lemondták a részvételt), hogy saját moziiparuk egy kiemelkedő darabját kínálják fel a fesztivál zsűrijének, melynek tagjai szintén egy-egy országot képviseltek. A rendezési jogokért folyó harcban Cannes majdnem alulmaradt, ám 1939 májusában, az egyre forrongó európai helyzetben aláírták a szerződést és szeptember elseji kezdéssel hirdették az első Cannes-i Filmfesztivált.

Elérkezett szeptember első napja és a filmes szakma képviselői már javában élvezték a pezsgő szabad folyását az egyik városi kaszinóban, egyetlen filmet le is tudtak még vetíteni zártkörűen (a William Dieterle által rendezett Notre Dame-i toronyőrt, melynek lenyűgöző méretű díszletei sokáig páratlanok voltak az amerikai filmiparban), ám érkezett a hír, hogy Németország lerohanta Lengyelországot. Az első fesztivál így ideje előtt félbemaradt, és a kontinentális harcok miatt évekig nem is került újból előtérbe. Az 1939-es csonka fesztivál győzteséről utólag, 2002-ben döntöttek, ekkor került a versenyprogramba Korda Zoltán brit készítésű filmje.

A háború végeztével Erlanger megpróbálta újraéleszteni a fesztivál szellemét, a tönkrement francia nemzet azonban nem tudta finanszírozni az esemény megszervezését, ám magánszemélyek adományaiból végül sikerült a folyamatot elindítani. Az első hivatalos fesztivál tehát 1946 szeptemberében indulhatott el, itt történt meg először és utoljára, hogy kettőnél több film kapta a fesztivál fődíját, a 44 indulóból 12 részesült a díjazásban. Ekkor értesült először a filmvilág az olasz neorealizmusról és megjelent az auteur, mint fogalom: a fiatal, olykor radikális vizuális ötletekkel előálló rendezők elkezdték szinte teljes mértékben átvenni a film irányítását az addig nagyobb befolyással bíró forgatókönyvíróktól és olyanná formálni alkotásaikat, amilyennek ők látják azokat.

A fesztivál azonban továbbra is fiskális gondokkal küszködött, 1948-ban és 1950-ben nem is sikerült lefolytatni. Az 1951-es fesztivál a szeptemberi időszak helyett májust tűzte ki dátumnak, így nem ütközött a fő vetélytárssal, a Velencei Filmfesztivállal. 1954-ben történt, hogy az addig Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíja helyett Arany Pálma lett a fődíj elnevezése. Az ötvenes években fennálló keleti-nyugati ellentét miatt gyakorivá váltak a sértődések, és egyre nagyobb számban diadalmaskodtak nyugati finanszírozású filmek. Minderre egy utólagos megegyezésszerű visszautasítási kérelemmel próbáltak válaszolni, ám a dolog a visszájára sült el. Végül 1956-ban döntés született és ezáltal semmilyen cenzúra nem jöhetett létre a filmek terén.

1959-ben a filmfesztiválból filmvásár is lett, így a forgalmazók és vevők között azonnal létrejöhettek a megállapodások egy pozitív fogadtatású film esetén, mára Cannes a világ elsőrangú filmvásárává nőtte ki magát. Ezekben a kezdeti évtizedekben még a filmipar bensőségét élvezők hozták a döntéseket, rendezők, színészek és filmes szakemberek - a felsorolásból kimaradó kritikusok 1962-ben létrehozták a Kritikusok Hete szekciót, melyben az első- és másodfilmes rendezők közül választottak ki hetet-hetet játékfilmes és rövidfilmes kategóriában, hogy a szekció fődíjáért küzdjenek. 1964 és 1974 között az Arany Pálma elnevezést ideiglenesen elhagyva, Grand Prix néven osztották ki a legfőbb elismerést, majd újból visszaálltak a máig aktív Pálmára.

Az 1968-ban, Európa több országában végigsöprő emberjogi mozgalmak a cannes-i nagyterembe is becsorogtak. Több nívós rendező, így Milos Forman is visszalépett a részvételtől, végül a diákság képviselői elismert filmes legendákkal karöltve (Truffaut, Godard, Polanski is részese volt a mozgalomnak) sikeresen berekesztették a fesztivált, ebben az évben nem is osztottak díjakat. A következő évben a Rendezők Kéthete szekcióval kívánták a kevésbé ismert, a versenyprogramból kimaradó nemzetközi filmekre fektetni a hangsúlyt, így kiengesztelve az új látásmódokat és szemléleteket kívánó és elváró közönséget. Mindez a fesztiválnak is jót tett, hamarosan a hússzorosára nőtt a Cannes-ba látogatók száma, 1990-re elérte a 70.000 főt.

A hetvenes évek rengeteg változást hoztak Cannes programjában, ekkor ugyanis az új fesztiváligazgató, Robert Favre Le Bret megalkotott egy kettős szűrőbizottságot, mely egyrészt a versenyre jelentkező filmforgalmazó országok jelöltjeiből egyet-egyet válogatnak ki (így megelőzvén a politikai indíttatású beküldött filmeket), másrészt a francia filmtermésből is kiválasztja az érdemesnek ítélt alkotásokat. 1978-ban két újítás jelent meg: az Arany Kamera-díjat a legjobb elsőfilmes rendezőnek osztják ezóta; az Un Certain Regard ("egy bizonyos tekintet") filmválogatás pedig új önálló szekcióval mutatja be a kevésbé ismert rendezőtől vagy eleddig nem eléggé elismert műfajban, stílusban elkészített alkotásokat. Két további alapvető változtatáson is átesett a fesztivál, egyrészt rövidebb lett két nappal, így egy nap híján két hétig tartja lázban a közönséget; valamint a nemzetközileg összegívott zsűribe egyre több, nem feltétlenül a filmiparban aktívan résztvevő embert hívtak meg: többek között így ítélkezett a nyertes filmek fölött Gabriel García Márquez, Jorge Semprún, Norman Mailer, Vangelis, Nadine Gordimer, Paul Auster, Toni Morrison és Orhan Pamuk is.

Az utolsó lényeges szekció az 1995-ben alapított Cinéfondation, mely a filmszakokon edződő fiatalokat célozza meg, hogy rövid- vagy közepes hosszú filmjeikkel versenyezzenek az elismerésért. A Cinéfondation emellett aktív műhelymunkás részvételt és ismert szakemberekkel történő együttműködést is kínál a fiatal, tehetséges rendezőknek. Az ezredforduló környékén egyre sokszínűbb és befogadóbb lett a fesztivál, 1993-ban két női rendező filmje megosztva kapta az Arany Pálmát (Jane Campion Zongoraleckéje és Chen Kaige Isten veled, ágyasom! című kínai műve). 1997-ben az ötvenedik születésnapját ünnepelte Cannes, ennyi idő alatt 1289 film került be a versenyprogramba, közel harminc ország képviselője nyerte el az Arany Pálmát.

Merre tovább? „Amerre tart a filmművészet", válaszol a kérdésre Thierry Frémeaux, a fesztivál igazgatója. Személy szerint úgy gondolom, hogy Cannes-ban indul a filmes évad, hiszen rengeteg filmet úgy időzítenek, hogy itt legyen a bemutatójuk, és minél látogatottabb, minél nagyobb visszhangot kelt, annál inkább tud majd berobbanni a mozikban. Kétségtelen, hogy olykor a művészeti nívó rovására mehet az eladhatósági faktor, ám szembe kell nézni avval is, hogy lehet egy alkotás bármennyire zseniális, ha nem mutatják be sehol.

Az utóbbi tízegynéhány évben a megszokott amerikai és francia nyertesek mellett előkerültek román, thai, tunéziai, osztrák, török és belga filmek is az Arany Pálmások között. Csak az idei, 2015-ös fesztiválon összesen 45 díjat adtak át a fő versenyszekciókban és a különböző, más-más szemléletű válogatásokban. A fő versenyprogramba minden évben húsz filmet delegálnak, ők küzdenek az Arany Pálmáért. Az Un Certain Regard szintén húsz filmet mutat be, külön szerepelnek a versenyen kívül induló filmek, a rövidfilmek, illetve minden évben levetítenek klasszikusokat és jól sikerült filmszakos vizsgafilmeket.

Sorrendben tehát az Arany Pálma, a Nagydíj (Grand Prix) és a Zsűri díja (Prix du Jury) a fontossági sorrend, ezen kívül minden film érintett a legjobb rendező, forgatókönyv, férfi és női alakítás díjában. Külön Arany Pálmát és Zsűri díját osztanak a rövidfilmek között, valamint az Un Certain Regard és a Cinéfondation három-három díja mellett átadásra kerül az Arany Kamera (legjobb elsőfilmes rendezés), a FIPRESCI (a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének kitüntetése egy merész, személyes filmért) és a Vulcain-díj (technikai elismerés). Tiszteletbeli Pálmát osztanak annak az elismert rendezőnek, aki munkássága során kiérdemelte volna, de nem kapta meg az Arany Pálmát.

A fesztivál során négy különböző zsűri ítéli oda a díjakat, a legrangosabb ezek közül a Nagyjátékfilmekben érdekelt, azaz a fő versenyprogram zsűrije. Külön ülésezik és szintén titkos szavazással ítéli meg a filmeket az Arany Kamera, az Un Certain Regard, illetve a Cinéfondation filmekért és rövidfilmekért egyaránt felelős csoport. A versenyfilmes zsűribe filmes szakemberek mellett ismert személyiségek, írók, művészek kerülnek be. Az idei csoportban először fordult elő, hogy két társelnök vezeti, Joel és Ethan Coen amerikai rendező -forgatókönyvíró testvérpár személyében. Mellettük Rossy de Palma spanyol színésznő, Sophie Marceau francia színésznő-rendező, Sienna Miller brit színésznő, Rokia Traoré mali énekes-zeneszerző, Guillermo del Toro mexikói rendező, Xavier Dolan kanadai rendező-színész és Jake Gyllenhaal amerikai színész felelt a főbb díjakért.

Címkék: