Szilvási Csaba köszöntője a Szalonban

Szilvási Csaba író, költő, tanár, s nem mellesleg doktorált nyelvész vezette be a Bolyai Szalon áprilisi rendezvényét, amelynek vendége ez alkalommal Balázs Géza volt. A költő alkalmi verset írt, amelyben megszólítja a „műhelyeseket" is.

A fényképen Balázs Géza és Benyhe István első BOM-csoportja látható, a Káli-medencében.

Balázsoló

A bőr ez a vékony hám- és irharéteg
elhatárolja a sok egyéniséget,
csak a lélek az, ami összeköt, ami
összekapcsol, mert nincsenek határai,
mikor egymásban, egymás lelkében élünk,
együtt gondolkodunk, és egyformán érzünk.
A lélek, ami, ha kell, a tű fokán is
át tud bújni, de ha kell másokért, máris
végtelenre nőve e „parányi véges”
beborítja a nagy világmindenséget.

Hogy az ember (vagy angyal vagy ördögfattya)
saját arcát csak a tükörben láthatja,
elég furcsa, s még furcsább, hogy azt : kik vagyunk,
mások hitelesítik, s nem saját magunk.

Madarat tolláról, embert barátjáról,
és bár én most – úgy tűnik – Balázs Gézáról
szólok csupán, általa egy tükröt tartok,
amelyben itt jelen lévő sok-sok arcot
megmutatok, s én is gyönyörködöm benne,
mintha mindannyiunk közös arca lenne.

A Bolyai Önképző Műhely s ez a kör,
a Bolyai Szalonban most ilyen tükör,
melyben ki-ki megláthatja lelki arcát,
s hitelesítve láthatja „életharcát”.

„Nem mind arany, ami fénylik”, és ez igaz,
jelen esetünkben meg különösen az.
Balázs Tanár úr a mai „élő témánk”,
nem arany, több annál, egy ragyogó gyémánt.

Kosztolányi Dezső szerint „a szeretet
túlbecsülés”, így hát elfogult lehetek
én is, ha egy kedves „nyelvtestvérről” szólok,
és nem részre hajlok, mint egy hordószónok,
bár te – ismerlek – úgy érzed, e dicséret
túlzás, s tudom, kikapok majd érte tőled.

Mi, kikkel megosztod nagy lelki kenyered,
kiknek parolaként adod a tenyered,
tanítványaid, a kedves jó barátok,
akikből most itt egy szép koszorút látok,
az anyanyelv révén mindnyájan testvérek,
egy egységes anyag, egy test és egy lélek
vagyunk, kiket egybeölel és áthat a
nyelvünk, édes anyanyelvünk imádata.

A munka, mely szláv szó, és – nézzük a jelent –
kínlódást, szenvedést és gyötrelmet jelent,
teneked, Balázs Tanár úr, valami más,
szinte már kedvtelés, hobbi, szórakozás.
Neked, kinek nyelvünk Ige, Ima, Szentség,
erkölcsi fogalom, szinte már istenség,
a beszéded mindig friss, sohasem avas,
fűszeres, ízletes, zamatos, „szerszavas”.
Kísérje komoly arc vagy boldog nevetés,
minden szavad, ami elhangzik, magvetés.

Mindig alapos vagy, szorgalmas, kitartó,
mindenki számára mindig nyitott ajtó.
Sziporkázó agyad, nemes, fényes éke
a nyelvet szeretők biztos menedéke,
és amitől nagyon kedves e menedék,
humorod, mely oly fontos, mint a józanész.
s derűd, amely minket is mindig átvezet
a gondok és bajok szakadéka felett.

S hogy mit szeretünk még benned, ami csodás?
Hogy idegen tőled minden hivalkodás,
hogy sosem fürösztöd magad hamis fényben,
hogy ember vagy mindig, minden körülményben.
Mindig csak a derű óráit számlálod,
s az életcsatát római bölcsként állod,
mivel a „sosem szabad kétségbe esni”,
a „nil desperandum”- ként szokott vezetni,

Népszerűségednek egyszerű a titka:
nagy ember vagy, és a nagy ember ma ritka.
Filozófiádnak lényege csak ennyi:
végezni a munkánk, és egymást szeretni.

Mivel gazdag éltednek ez jogos jussa,
kívánjuk, hogy most juss fel az életcsúcsra.
Sose legyél borús, boldogtalan, beteg,
övezzen továbbra is nagy-nagy szeretet,
s e szeretet karácsonyi fényként égjen
barátaid s családtagjaid szívében.

Mindenkiben felkel már hajnalban a nap,
és hogy mit hoz, megmutatja az alkonyat.
Ez az alkony legyen nagyon távol tőled,
kerüld el jó messzire az öregséget.
Mozgasson még soká tisztességed láttán
a Jóisten e vén földgolyóbis hátán.
Sokarcúságodban egy ne legyen: kudarc.
s maradjon meg ifjan fő arcod, te Nagy Arc,
hogy rácsodálkozhass a sok-sok szépségre,
arany napra, fűzöld földre és kék égre.
Mássz meg ezután is még sok-sok nagy hegyet,
s a széles világot a hátadra vegyed.

Kedves Professzor Úr! Az ifjak körében,
az itt „balázsolók” lelkes közegében
kívánom, a Jóisten sok évet adjon
neked, s nekünk is, hogy fényed ránk ragyogjon,
s hogy szépbe szőtt hitünk benned megmaradjon.

Kedves Önképző Műhelyes fiatalok!
Legyen ez a mai est is fiatalos,
s ne egy Fiumei úti sírkert-séta.
Legyen komoly, de kapjon helyt benn’ a tréfa,
ám azért világjáró tanár barátom
ne legyen „Ulysses szemeteslapáton”,
amikor az életéről faggatjátok
mert akkor Pallas Athéné lesújt rátok.

Az estéről készült videófelvétel a tudósítók.hu oldalon, itt tekinthető meg.

Címkék: