Az élet furcsa rekurzivitása: képek a Havassokról

Minden Szalon ugyanazzal a felütéssel indul – egy terem, egy közösség, egy beszélgetés, majd a közös teázás ceremóniája –, mégsem ugyanolyan. Mert mindannyian mást láttunk a világból, amit szükségesnek érzünk megosztani. Az novemberi estre Havass Miklós matematikust, a Bolyai Önképző Kör kurátorát hívtuk meg, hogy megkérjük: beszélgessen velünk.

Havass Miklós előadásában a haza, család és hűség fogalmait emelte középpontba, hogy egy életpályán (és néhány száz emberöltőn) keresztül reflektáljon rá. Különleges módon diavetítéssel kísért alkalom volt ez, versekkel, képekkel és zenével. Jean Michel Jarre Équinoxe című szerzeményének egyik részletét meghallgatva hangolódtunk rá a beszélgetésre, amely az első elektronikus hangszerekre komponált zene, és az ember egy napját dolgozza fel hajnaltól estig (mérnöki pontossággal majd Verdi Requiemével fogunk zárni).

Nemcsak családtörténetet, de történelmet mondott el, ami olyan felmenőkig is visszaér, mint a Bánk bán-féle összeesküvők résztvevői, vagy akiket Rákóczi bólintás (vagy egyéb egyetértő gesztus) hiánya miatt kaszaboltatott le. Ősapák, dédapák és szülők, szülők testvéreinek sorsa, felemelkedések és hanyatlások, átöröklődött tanítások. Egész kutatói munkássága vallja: fontos, hogy elmondható legyen, ami mögöttünk van, hiszen az ember sejtjeiben hordozza a múltját, a történeteket, és „mindegyiket meg kell értenem és mindegyiket meg kell oldanom, mert a harcot, amelyet őseink vívtak, az emlékezés tudja békévé oldani.” A megismerés, a családi kötelékek kiszélesedő hálózata több várossal kapcsolnak össze minket, mint gondolnánk: ott egy sír, itt egy családi ház, amott egy keresztelő helye. Nem tudhatjuk, melyik felmenőnk hol hagyott el sáros bakancsából egy rögöt, amíg nem járunk utána.

Ha már rögök, a haza kérdésére áttérve Havas tanár úr azt mondta, családfájának felkutatása még szövevényesebbé tette, hogyan kellene hozzá viszonyulnia, hiszen német és szász ősei is vannak. Sokszor járt maga is külföldön, dolgozott kint, így nem külső szemlélő a problémakörben, amit a fiatalokat érinti manapság. Erre utalva azt tanácsolta, hogyha a hivatás, élethelyzet a határon túlra hív – menjünk, de a pénznek ne legyen sorsdöntő szava ebben a kérdésben. Mert a haza az mindig egy; térkép, amely nem szétfutó vonalak és különböző színmélységek összessége, hanem emberek, harcok és sorsok rajzolata: a mi esetünkben a magyarok közös sorsa.

És csak hallgattuk, hallgattuk letűnt idők örökségként vigyázott történeteit, beszélni kezdtek hozzánk a régi családi portrék, amikkel szemben megszűntünk passzív szemlélődők lenni, mert a képek szereplői már nem voltak ismeretlenek. Mi, a befogadók sem éreztük idegennek magunkat ebben a családban. Az est egyik legszívmelengetőbb pillanata volt, amikor a fiatal lány lépett ki elénk, és elénekelt egy dalt – hangjára az egész terem hangulata megváltozott arra a néhány percre, bámultuk a tehetségét. Mint kiderült, öt gyermeke egyik unokája volt, aki jelenlétével végérvényessé tette, hogy van jelen, jövő, hogy az elhangzottak nem a vége, hanem a kezdet. Róluk és családjáról mondta: „Ezek a gyerekek nem bírják ki, ha kevesen vannak. Még mindig egy-kéttömbnyire lakunk egymástól, Olyanok vagyunk, mint egy hangyaboly, ez egy nagyon erős kötés.”

Személyes történetében sokszor közrejátszott a zene – felvetette, talán nem is lenne tudós, ha nem így alakul. Feljegyzésre méltó gondolat. A tanár úr csellózott, majd később, a számítógépek megjelenésének idején hivatásából adódóan foglalkozott elektronikus zenével is. Néhány Kodály művet átkomponált, amit az öreg személyesen is meghallgatott, és szokott modorában megjegyezte „jók... az enyéim jobbak”. Ez mind matematikusi pályájának sokoldalúságát mutatja.

Havass Miklós személyében nemcsak egy számos díjjal kitüntetett, de egy rendkívül művelt emberről beszélünk, aki ezen a beszélgetésen olyan perspektívából érintett fontos kérdéseket és fogalmazta őket újra, ahogy még számomra példátlan volt azelőtt. Azóta is eszembe jut, emésztgetem magamban központi gondolatát: család cél, küldetés – és nem elválasztható a hazától. Tegyünk meg mindent érte, hogy ne csak egy fészek legyen, hanem nyüzsgő hangyaboly!

Elhangzott a beszélgetésen, hogy „szép emberek a matematikusok”, én még hozzátenném: szépek a Havassok is. Köszönjük!

Címkék: