A Károlyi Lajos-palota térszervezése

Patak Gergely képe

A Károlyi család megrendelésére Ybl Miklós által tervezett palotának az idők folyamán többször átalakult-átszabott térszervezését feltérképező munka arra kereste a választ, illetve kínált javaslatot, hogy az eredeti állapotokat és a mai hasznosítási igényeket miképpen lehetne egymáshoz a legjobban közelíteni.

Egy sarokpalota búvik meg a Magyar Nemzeti Múzeum árnyékában. Ma már csak kopott homlokzatával és koronás címerével emlékezteti a járókelőket egykor fényes, elegáns mivoltára: ez a 150 éves Károlyi Lajos palota. „Úgy élünk, mintha holnap meghalnánk, de úgy építkezünk, mintha mindörökké élnénk”– olvashatjuk latinul Szent Jeromos ma is aktuális idézetét a palota átriumának megmaradt felirattöredékén. Ez a jelmondat 1897-ben került az üveggel fedett átrium frízébe; talán ez védte meg az épületet és biztosította túlélését. A korabeli dokumentumok segítségével újra élővé tehetjük és megidézhetjük másfélszáz éves történetét.

Történet dióhéjban

A palota építéstörténete öt időszakra bontható. Az első az építés időszaka, 1863-65 között, amikor Ybl Miklós tervei alapján, Lotz Károly, Heinrich Ede, Schäffer Károly közreműködésével elkészül a nagykárolyi gróf, Károlyi Lajos, majd halála után fia, Károlyi Alajos részére. A második 1894-től 1897-ig tart. Özvegy Károlyi Alajosné és fia, Lajos átépítteti a palota enteriőrjeit Ludwig Behr német belsőépítésszel, XIV. és XV. Lajos stílusában. Ekkor alakul ki a gobelines ebédlő – zöld fogadószalon – tükörfolyosó – rokokó táncterem térsor a földszinten, továbbá a télikert is új márványozást és bútorzatot kap. A palota harmadik korszaka, 1920-tól 1944-ig tart, amikor az olasz követség bérlőként használja, és a főúri rezidenciát a diplomáciai élet gyakori fogadásaira, nyilvános eseményeire átalakítják. A palota belső tereinek nagy része a második világháború során elpusztul és a romos épület hasznosítására először az 1951-ben megalakult Magyar Építőművészek Szövetsége tart igényt; székházként kívánja hasznosítani. A palota szocialista-realista felfogású átalakítására és rekonstrukciójára Molnár Péter készít tervet. Szándékától időközben a szövetség eláll, a romos épületet ideiglenes helyreállítás és hasznosítás céljára a Bizományi Áruház Vállalata kapja meg raktározásra, 1952-től 1965-ig. Ez a negyedik periódus, míg az ötödik 1965-ben kezdődik, amikor a magyar közmédia szerzi meg a „raktárpalotát”, melyből 1966-1986 között a Magyar Rádió kiegészítő hangversenytermét kívánják kialakítani. A szándék az, hogy a műemlékpalota belsejét reprezentatív fogadótérré-előcsarnokká alakítsák át, hogy előtérként szolgáljon a hatalmas, az egész kertet kitöltő hangversenyteremnek és stúdió komplexumnak.  Azonban a gazdasági lehetőségek és a kulturális igények nem kedveznek a terveknek, így az épületet 2014-ig továbbra is raktárként használják, illetve kiszolgálóegységeket költöztetnek bele, mint elektromos központ, javítóműhelyek és szerkesztőségek.

Érték, ami megmaradt

Az épület sok szempontból kiemelkedő értéket képvisel, mégsem kap kellő nyilvánosságot és karbantartást. Egyrészt ez az alkotás Ybl Miklós (1814-1891) egyik korai, francia reneszánsz stílusban tervezett műve a korábbi, romantikus stílusú épületek után. Másrészről az épület egyedi saroktornyos tömegformálását és homlokzatának francia neoreneszánsz elemeit, mint a sarokrizalitokat záró manzárdtetőit sok helyen méltatták; Ybl Ervin 1956-os Ybl-monográfiájától az 1958-as műemléki védettségbe vételét követő műemléki jegyzékeken át Farbaky Péter, Rozsnyai József, Dubniczky Zsolt és Buda Attila építészettörténeti, művészettörténeti publikációjáig. Harmadrészt az épület, a szűken vett Palotanegyed identitását meghatározó elem: a Pollack Mihály tér északi végén álló, szintén Ybl tervezte Festetics-palotával egy időben, 1865-re készült el, hirdetve nemcsak Ybl mesteri arányérzékét az olasz és francia reneszánsz formák iránt, hanem hívószóként a fővárosba költöző arisztokraták számára is, hogy a Nemzeti Múzeum környékén találjanak maguknak otthont. Ezt követően a párizsi Faubourg Saint-Germain beépítéséhez hasonló kertes paloták sora születik meg az akkori politikai élet városi „színpadán”.

Érték, ami eltűnt

A palota Budapest ostromában súlyosan megsérül, belseje teljesen kiég, fafödémei beomlanak, bútorait elhurcolják, hajdani belsőépítészeti-művészeti értékei, mint Jean-Baptise Isabey, Joseph Meissonnier és Munkácsy Mihály festményei, a hatalmas kristálycsillárok, intarziás parkettázata, miként reprezentatív térsora is eltűnnek. Megmarad a ma is látható külső fal csontváza és a boltozatok, továbbá két, nem eléggé hangsúlyozott értéke. Az egyik a belső udvar öntöttvas-üveg lefedése, amely hazánk korabeli főúri magánépítészetében egyedülállóan nagy fesztávval (12x12 méter) készül el. A másik érték az épület eredeti belső térszerkezete; e térszervezés változásainak elemzésére vállalkoztam a 2013-ban I. helyezéssel értékelt TDK-kutatásomban.

A palota gazdag eseménytörténetének fontos állomása volt 1876. május 14-e: ekkor nyitotta meg először kapuit, „a magyarországi árvízkárosultak javára rendezett első műipari és történelmi emlékkiállítás” alkalmából. A kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeum és az arisztokrata családok által felajánlott történeti értékű műtárgyakat mutatták be. (A kiállításról készült Schrecker Ignác és Klösz György fényképek megtekinthetők az Iparművészeti Múzeum Virtuális Gyűjteményében: http://gyujtemeny.imm.hu/virtualis-kiallitas/klosz-gyorgy-fenykepfelvete...) A megnyitó fényét József főherceg és Habsburg-Lotaringiai Mária Henrietta Anna, a magyar származású belga királyé jelenléte is emelte. Ezt követően több hasonló jótékonysági bált rendeztek: 1880. május 4-7-e között az úgynevezett Tavasz-ünnepélyt a „Vörös kereszt nőegylet és bölcsőde, a gyermekmenhely, a homeopathikus- és gyermekkórház” javára, melyen Ferenc József és Erzsébet királyné is látogatását tette. 1894. február 11-én harmadszor is jótékonysági rendezvényt tartottak a palotában, ezúttal a Fehér kereszt egyesület javára.

Idővel komoly diplomáciai és politikai jelentősége lett az akkor Eszterházy utca 40. szám alatti palotának: 1920 és 1944 között az Olasz Királyi Követség bérelte, ezen idő alatt megfordult itt többek közt Horthy Miklós kormányzó, III. Viktor Emmánuel olasz király, gróf Bethlen István és Teleki Pál gróf miniszterelnökök, Bárczy István miniszteri tanácsos, Dino Grandi olasz és Walkó Lajos magyar külügyminiszter. De rendeztek a követségen olasz–magyar vívóbajnokságot, gyászszertartást az első követ, herceg Gaetano Castagneto és Franco Vellani Dionisi haditudósító emlékére, szoboravatót, a budapesti fascio tagjainak felavatását és filmbemutatót is. Ugyanakkor számos szimpátia- és ellentüntetés is zajlott a formálódó fasiszta hatalom budapesti palotája előtt.

A világháborút követő nehéz évtizedek után, 2005 és 2011 között a palota földszintjén nyitották meg a Rádiómúzeum kiállítóterét. A négy teremből álló kiállítás régi rádiókészülékeken, tablókon keresztül mutatta be a Magyar Telefonhírmondónak, a világ első elektronikus műsorszolgáltató rendszerének és a Magyar Rádiónak a technikatörténetét.

Ybl terveinek kutatása

A kutatás egyik eredménye, hogy a Budapest Főváros Levéltárában őrzött Ybl-hagyaték tervlapjai között sikerült beazonosítani a palotára vonatkozó, addig ismeretlen terveket a felülvilágított főlépcső metszeteiről, a reneszánsz díszkert kútjáról és a Nemzeti Lovarda felé eső kerítésszakaszról. Eddigi ismereteink szerint Ybl Miklós 1863 és 1865 között 194 darab tervlapot készített a palotához, amelyek közt négy, egymástól eltérő ajánlati terv és egy kidolgozott kiviteli terv részei különböztethetők meg. A négy ajánlati terv eddig betűjelekkel volt ellátva, azonban Fekete J. Csaba konzulensem elemzési módszerét segítségül hívva, sikerült felállítani egy logikai sorrendet a négy különböző ajánlati terv között, amelyeket a térhasználat és tércsoportok kapcsolódásának fejlődése alapján rendeztem időrendi sorba.

A közös gondolatok a tervek között: a beépítés jellege (szabadon álló, az Eszterházy és a Múzeum utca sarkára pozícionálva); egyemeletes, magasföldszintes, alagsoros szintkezelés; központi udvar köré szervezett 2-1-1-1 traktusok; a Pollack Mihály tér felé néző dupla traktus. Továbbá a telek hosszanti tengelyére szervezett szimmetria és a megjelenő funkciók halmaza is megegyezik a terveken.

Főbb különbségek a tervek között: a megközelítés iránya megfordul; a saroktornyok tömegképzése és a kocsifelhajtó kialakítása finomodik; a főlépcső térbeli hangsúlya lecsökken; a piano nobile szerep az emeletről a földszintre kerül. A lakosztályok száma és elrendezése, valamint a fogadó-, reprezentatív térsor fűzése is átalakult, illetve megváltozott a belső udvar nyitott vagy fedett kialakítása és kapcsolódása a megérkezés és fogadás tereihez. Módosult a kert hangsúlya és használata is. Az ajánlati terveken a Múzeum utcai kert kisebb a megvalósultnál, de a kert végi bérház tűzfalához csatlakozó épület funkciója is átalakult: istálló és cselédszárny helyett gloriettet (hűsölő pavilon) emeltek.

Térszervezés kutatása

Az elemzés során tizenegy olyan ismert állapotot és tervváltozatot választottam ki, amelyen az épület belső működését, közlekedési rendszerét, a reprezentatív, a privát és a kiszolgáló terek egymástól független feltárulását követtem végig. Konklúzióként azt szűrtem le, hogy az Ybl-féle negyedik ajánlati terv, valamint az 1876-os, 1898-as, 1927-es állapot és a Molnár Péter-féle terv mutat térszerkezetében nagy hasonlóságot. Az ezt megelőző ajánlati tervekben a főlépcső hangsúlya, helyzete volt túlzó, illetve a piano nobile helyzete váltakozott. Az első három ajánlati tervben a közösségi és gyűjteményes funkciók hatalmas tereket és reprezentatív térsort kaptak, amelyek mellett a privát lakosztályok mérete elaprózott, hangsúlya kisebb volt.

A „rádiós” korszakban két irányt különböztettem meg. Az egyik, így többek között a Nánási Sándor-terv 1966-ból (majd ehhez hasonlóan a későbbi Gulyás Zoltán, Finta József, Gulyás Zoltán-Dobai János tervein is), a palota tereit monumentális csarnokterekké alakítja át, teljes traktus-szélességben, és olykor teljes homlokzathosszúságban. A reprezentáció és a közlekedés túlsúlyában megszűnnek a lakosztályok beosztásai és az egykor legnagyobb központi térként szolgáló átrium devalválódik, mi több, akadályként tűnik fel a nagy, áramló térben. A másik irány az 1975 és 2014 között a megvalósult állapot, amelyben a háború előtti közepes méretű terek maximális nagyságúként jelennek meg a térszerkezetben. A közlekedő terek átkerülnek a télikertből és a hallból egy keskeny körfolyosóra, amelyet a traktusok ketté- vagy három részre osztásával hoznak létre. A nagy közlekedő és reprezentatív terek egymástól elzárt, egyablakos, apró, ismétlődő, cellás terek sokaságává alakulnak át.

Cél és jövőkép

A Károlyi Lajos-palota mint műemlék, nemcsak tömegében, homlokzatában és művészettörténeti stílusjegyeiben hordoz értéket, hanem tereinek kialakításában is. Ha ezt a gondolatot elfogadjuk, akkor egyértelműen a második világháború előtti, egymáshoz nagyon hasonló 1865-ös Ybl Miklós-féle negyedik ajánlati terv, az 1876-os, 1898-as és 1927-es állapotok térszerkezete tekinthető védendő és visszaállítható értéknek.

A térkompozíció a fedett belső udvar köré szervezett, 2-1-1-1 traktusos mindkét szinten. A térszerkezetnek öt bejárata van, ebből kettő a földszintre vezet. A három pincelejárat alárendeltebb helyzetű, az egyik a kertből nyílik, a másik a főhomlokzat Lovarda felé eső ikerablaka alatt, a harmadik a Múzeum utcából. A főbejárat reprezentatív, kocsialáhajtóval kiemelt, és sarokrizalitokkal keretezett. Ezzel szemben az épület szimmetriatengelyén, az épület másik végén található egy szolid kialakítású kerti kijárat. A leghosszabb enfilade a kocsialáhajtós főbejárattól az előcsarnokon és a belső udvaron át a kerti átjárón és a kerten keresztül vezet. A kert közepén szökőkút áll, a külső teret virágos parterre osztja részekre. A kert végét gloriette zárja, mely a bérház tűzfalának egysíkú látványát tompítja. A főbejáratból kétkupolás, előlépcsős keskeny térbe jutunk, mely az előcsarnokba vezet. Az előcsarnok központi elosztó szerepet tölt be, amelyből legyezőszerűen nyílnak a változatos térarányú terek a főhomlokzati traktusban és a belső udvar felé. A belső udvart a földszinten két, az emeleten négy oldalról oldalfolyosó veszi körül, amely a kisebb privát és kiszolgáló terekbe, illetve lépcsőkhöz vezet. A Múzeum utca és a kert felé felaprózott, felezett traktusszélességű szobák, míg a tér felé nagy, egybenyíló enfilade-os, kéttraktusos terek nyílnak. A két szintet összekötő fedett átrium uralja és hatalmas méretével szervezi a többi teret. A földszinti terek hatméteres belmagasságúak és változatos méretűek, közülük a kert felőli, csarnokszerű táncterem a legnagyobb.

A kutatás célja az volt, hogy a térszerkezetet önálló, meghatározó adottságként kezelve - a konkrét, eredeti funkcióktól függetlenül - az épület egy későbbi hasznosításánál tervezési, kiindulási alapvetés lehessen, és hogy az épület új programja az egyéb építészeti értékekkel koherens térszerkezetbe illeszthető funkciók és igények közül válogatva jöhessen létre.

A kutatás teljes terjedelmében megjelent az Építész Közlöny – Műhely 2014/234. számában is megjelent, valamint a következő linken keresztül is olvasható:
http://tdk.bme.hu/EPK/Eptort1/Karolyi-Lajospalota-epitestortenete-a

Képek forrása:

Károlyi-palota főhomlokzata, 1940 körül, ismeretlen fotós, KÖH fotótár 018.965
Télikert a latin jelmondatos párkánnyal, 1927 = Építészeti Múzeum, lásd még: MTVA Központi Irattár, Házgondnoksági iratok Károlyi palota
A Károlyi Lajos-palota főhomlokzata = Patak Gergely rekonstrukciós rajza (egyetemi feladat)
Főlépcsőház keresztmetszetének rekonstrukciós rajza  = Patak Gergely terve (egyetemi feladat)


 

 

Címkék: