„Egy dolog volt állandó bennem”

Október 3-án, a tanulmányi nap előtti este került először megrendezésre a Rákóczi úti klubhelyiségünkben az Önképző Kör új programja, a Bolyai Szalon. Az esteken mindig más és más érdekes, különleges személyiséget invitálunk meg egy beszélgetésre, hogy a diszkurzus alkalmával egy témához kapcsolódva megoszthassák gondolataikat és ezzel újabb inspiráló, irányadó perspektívák bontakozhassanak ki családias hangulatban. Ez alkalommal Kőhalmi Ferenc filmesztétát, a Bolyai Műhely alapítóját és tanítóját hívtuk meg egy közös teázásra. A Szalon házigazdája és egyben a beszélgetés moderátora Rácz Márk volt.

„Én azon szerencsések közé tartozom, akinek a kezét jól fogták.”

Kőhalmi Ferencet magával ragadó személyisége mellett jól tagolt mondatai, pontos fogalmazása és markáns hatásszünetei teszik igazán jó mesélővé. Lényéből egyszerre érződik szilárd értékrendjéből fakadó komolysága, elmélyített műveltsége és egy folyamatosan sugárzó, minden szavát átható, állandó derű. Nehezen lehet elkalandozni, hogyha ő beszél.

Saját bevallása szerint hosszú és tartalmas út volt, amíg ide eljutott. Többnyire jó tanítóira és a szerencsés élethelyzetekre hivatkozik, amelyek segítették kiszélesíteni látását. 13 éves korától tagja volt a teniszező ificsapatnak, technikumot végzett, majd az ELTE Bölcsészkarán folytatta tanulmányait. De bárhol is tartott éppen, minden nap olvasott egy órát.

„Ne arra törekedj, hogy a gyerek egy bizonyos könyvet elolvasson... arra törekedj, hogy megszeressen olvasni.”

Apja rendkívül sokoldalú egyéniség volt. Fontos helyet foglalt el az életében, gondolatai állandó irányelvet jelentenek a mai napig is. Mindenhez értett egy kicsit; nemzetközi környezetben dolgozott, így sokféle nyelvből felkapott, elsajátított pár száz szót, és rádióból, kézikönyvekből tanult meg franciául. Ha egy gép elromlott, megjavította – szakember soha nem tette be a lábát a hozzájuk.

Türelmes volt, határozott és előrelátó. Egyenrangú viszonyt ápolt a gyerekeivel. Rendhagyó nézetei tanítási módszereiben is megmutatkoztak, ennek következményeképpen történhetett meg, hogy míg másokoknál a fegyelmezés egy kellemetlen pofonban összpontosult, ő egy problémával kapcsolatban mindig leült velük beszélgetni. Ez hosszútávon a gyerekek számára is sokkal keményebb kiállást követelt, de a nevelési szándék megkérdőjelezhetetlenül célt ért.

„Egy dolog volt állandó bennem: szerettem tanítani.”

Kőhalmi tanár úr személyes életútjában a türelem adta fel az egyik legnagyobb leckét: apja figyelmeztette időről időre, hogy ne felejtse el ápolni, nevelni ezt a tulajdonságot. Ha tudta, mit akart, minden akadályt taroló elszántsággal törtetett a célja felé. De sok minden van, aminek a beéréséhez idő kell, és ezt ugyanolyan energiával, lelkesedéssel kell kivárni: ez a türelem lényege. Akarni annyi, mint sokáig akarni, mondja Nietzsche. Nem hiába az egyik legtöbbet említett erénye Odüsszeusznak, hogy sokattűrő, tűrőlelkű – Homérosz bölcs volt.

Miután végzett az egyetemen, „a filmszakma berántotta magába”. Élete meghatározósai között jelöli meg, hogy menedzserként technikai- és művészeti értékeket kellett megítélnie. Kőhalmi tanár úrnak köszönhetjük, hogy a kommunizmus ideje alatt sok értékes film eljutott hozzánk, átment a cenzúra szigorú rostáján. Nyomatékosan felhívja a figyelmet dokumentumfilmjeinkre, ugyanis a tehetséges magyar filmrendezők általában ezt a műfajt választották első lépéseik megtételéhez, így rendkívül értékes anyagokat találunk közöttük. Ennek nyomán már régóta foglalkoztatja, hogyan tanítsunk a lehető legéletszerűbben, legmaradandóbban a képi világ, vizualitás felhasználásával – a következő BOM-foglalkozás egy ilyen új módszernek adott teret, amelynek gyakorlati megvalósításáról az októberi beszámolóban olvashatunk.

„A tanítás lényege az érték iránti vonzódás – ehhez viszont föl kell ismernünk az értékeset.”

Mindig látható helyen tartja a Phaisztoszi korong eredeti, krétai másolatát a dolgozószobájában. Olvasatainak száma tulajdonképpen végtelen, amit egyenlővé lehet tenni azzal, hogy egy sincsen, hiszen ez csak annak a jele, hogy találgatunk még. Nem tudjuk egzaktan meghatározni, mire használták, mit akartak vele közölni. Szimbolikus üzenete: a kultúránk óriási, de még nem nagy az ember. Mindig van hová fejlődni.

A másik példaértékű történet az ősi Kallistē-hez (korábban Thíra, jelenleg Szantorini), egy szigetcsoporthoz kötődik, amelyen a gazdag Mínoszi civilizáció virágzott, de egy irdatlan erejű vulkánkitörés maradéktalanul megsemmisítette. Mindent elborított a hamu, tartósítva egy letűnt ókori civilizáció emlékeit, melyben még ma is folynak az ásatások, legnagyobb figyelemnek a korabeli freskók feltárása örvend. A mai világban is ez történik: a mindent befedő hamuban nekünk kell feltárnunk az értékeinket, megtalálni őket, megtanulni látni, hogy felismerjük őket és tudatosítsuk: itt valami olyan dolog van, aminek belém kell épülnie. Ebből tudjuk majd létrehozni önmagunkat, a minket alkotó tudást, akaratot, a szeretetet. Nem szabad külső vezérekre várni.

„Minél nagyobb a baj, annál nagyobb alkotással lehet túljutni rajta.”

Ez Illyés Gyula gondolata. Kőhalmi tanár úr különösen hangsúlyozta, hogy semmilyen körülmények között ne hagyjuk, hogy egy vélemény kizárólagosan mérvadó legyen a számunkra. A művel egyenesben kell találkozni – ha látunk egy értékes könyvet vagy filmet, teljes figyelmünket szenteljük neki és nyitott szemmel, nyitott szívvel engedjük, hogy hatást tegyen ránk. Ami igazán jó, annak második és harmadik alkalommal is lesz új mondanivalója számunkra. Ehhez arra is figyelnünk kell, hogy kritikát ne olvassunk előtte – az értelmezés hasznos és fontos, de mindig a saját élményünk után engedjünk szabad utat mások gondolatfolyamának, hogy ne válasszon el minket attól, ami a sajátunk, ami egy mű befogadása során eredetileg megszülethetne bennünk.

Utasítsuk el a sablonokat mind a gondolkodás, mind a gesztusok szintjén. A sablonok használata eredetiséget kizáró, korlátozó és középszerűvé tesz. Végül pedig figyeljünk arra, hogy mivel töltjük ki az időnket, osszuk be és határozottan határoljuk el magunkat attól, ami számunkra haszontalan.

„Az embernek védenie kell a maga érzékenységét, a saját értékeit. A valódi emberi kapcsolat, a szeretet nem áru.”

Így hangzott a zárógondolat. A beszélgetés befejezése előtt kérdéseket lehetett feltenni, egyik a legfontosabb filmélményre irányult. Kőhalmi tanár úr nem sokat gondolkodott a válaszon: Mészáros Márta Napló gyermekeimnek c. művét jelölte meg, hozzátéve, hogy legalább tucatszor látta már.

Magával hozott néhány könyvet a saját könyvtárából és néhány mondatban bemutatta őket. Egyik sem egy bizonyos könyv, mondjuk regény, de útmutató sok-sok könyvhöz, regényhez. Út, vagy útvonaljavaslat, ami végigjárható.

Könyvek könyve: 87 magyar író, tudós, művész, közéleti ember és kiadó vallomása kedves olvasmányairól / szerk. Kőhalmi Béla (1918) http://mek.oszk.hu/07100/07195/07195.htm
Az új könyvek könyve: 173 író, művész, tudós vallomása olvasmányaikról / szerk. Kőhalmi Béla (1937)
Százhúsz könyv: Gondolatok egy olcsó, egyetemes könyvtárról / Cs. Szabó László (1946)

A beszélgetés levezetéseként következett a kötetlenebb beszélgetés, melynek során előkerültek a különböző sütik és egy nagy adag tojáskrémes szendvics is. Kellemes hangulatban váltunk el, szellemileg is kellően ráhangolódva a szombati tanulmányi napra. Úgy gondolom, ez a beszélgetés ígéretes folytatást jelez előre a Bolyai Szalon számára.

Ezúton is köszönjük Kőhalmi Ferencnek, hogy megosztotta velünk társaságát, gondolatait és tanácsait, mellyekkel mi is gazdagabbá váltunk, és melynek jónéhány vetülete (az én fejemben legalábbis) örökzöld marad.

 

(Fotót készítette: Csonka Zsófia)

Címkék: