Vendégségben a Szilágyi Dezső téri udvaron

Patak Gergely képe

A didergető, szeles őszbe hajló időben egy remek programra kaptam meghívást. A Pecz Samu-féle református templom mögötti 100 éves budai polgári bérházban Sugár Péter és Baranyai Katalin ismét megszervezte éves udvarkoncertjüket. Csonka Zsófival átbújtunk a kovácsolt kapun, s megpillantottuk az egyébként csendes udvart – melyet kerékpárok lelakatolására, és a hetenkénti kukák tisztítására használnak – amely most csodás fényárban úszott, kölcsönvett székek népesítették be, s egy tucat érdeklődő pokrócokba bugyolálva ült, várva a hangok felcsendülését. Mi Zsófival egyenesen a 6. emeletre lépcsőztünk, mivel Katalin tanárnőék jó házigazda módjára sok tepsi pogácsával, s zsíros kenyérrel készültek, amit Sugár Simonhoz társulva a pöttöm liftben Laokoón-csoport módjára összezsúfolva szerencsésen lejuttattunk a vendégekhez.

Elütötte a templom a hetet, így kezdődhetett a pénteki műsor, s megdöbbenve láttam, hogy máris tele van az udvar helyi lakókkal, ismerősökkel, építészekkel, zene- és irodalombarátokkal. Sugár Péter felkonferálta a vonósnégyest, akik Henry Purcell Fantáziák című többszólamú, lassú nyugodt muzsikájával hangoltak minket a zenefülelésre (Rozsnyói Judit, Zöld Ágnes – hegedű, Papp Nóra – brácsa, Gallai Judit – gordonka). Gyönyörű hangzás, építészek hahó!! Nem kell több hangversenytermet terveznünk, mesterséges akusztikus hangvetőkkel bíbelődnünk, hiszen egy századfordulós gangos bérház udvara mesterien kielégíti a zenei előadások igényeit. Gallai Judit gordonkán szólóban folytatta a zenei kényeztetést Bach: Sarabande – bourrée – gigue című darabbal, s eközben felfelé nyújtogattam nyakamat, s láttam a sárga gangokkal keretezve, ahogy a lilás, felhőkkel tarkított ég éjszakai mélykékbe hajlik.

Társulatváltás következett, s Sziklás Tünde vezényletével olyan opera/kisopera részletek elevenedtek meg, melyek kifejezetten a bérház gangját, udvarát és lépcsőházát használták élő díszletként. Szlávik Máté és Koncz Ádám párosa beviharzott kerékpáron, letették a tárolóba sietve a bringákat, s ruhát cserélve egymás biztonsági sisakját és zubbonyát vették fel. Bevallom először értetlenül álltam a helyzet előtt, de amint az első emeleten kabátban megjelent Szlávik Anna, s hárman énekelni kezdtek, leesett a tantusz, hogy ez már az „Ah taci, ingiusto core”-tercett Mozart Don Giovannijából, (Liebe Nóra zongorakíséretével). A jókedv csak fokozódott, mikor a két tenor Donizetti Hadaró duettjével folytatta – melynek körmönfont történetét próbálta megérteni/megértetni Péter a felvezetőben.

Az est fénypontja (nem a csillár, hanem) a kisebbik Haydn, Michael német nyelvű kisoperája volt: A wörgli nagybőgős (Koncz Ádám – a férj, Görög Borbála – az asszony szerepében, a vonós kíséret pedig az első darabban megismert művészekkel.) Azt az örömteli humort, amivel előadták a részeg hazatérő férj és perlekedő asszonya civódását nehéz szavakban kifejezni, mindenesetre óriási ötlet volt, hogy a lépcsőház ablakait, és nyikorogva feltáruló forgópántos ajtaját használták, s így a színpad és nézőtér közötti határ elmosódott. A darab óriási sikert aratott a népes udvarban, a legtöbben Koncz Ádám énekesi és előadói készségétől voltak lenyűgözve. Előállt a muzsika után a terülj-terülj asztal, s négy-öt fős jókedvű beszélgetések alakultak ki, amihez a bor jó katalizátorként hatott. Zsófi is visszatért bolyongó fényképészként, hiszen megragadva a különleges lehetőséget, a teljes koncert alatt a ház létező összes perspektívájából lencsevégre kapta a közös ünnepet. S mi a tanulság? Merjünk önzetlenül belevágni hasonló közösségi programokba, mert egy jó borral, zenével vagy akár tánccal oldott hangulatban olyan korlátaink is füstté válnak, amiket mi magunk, vagy a társadalom feleslegesen állított, s nyitottan tudunk másokkal eszmét cserélni, új ismeretségeket kötni, akár saját társasházunk falain belül is. Köszönöm Baranyai Katalinnak és Sugár Péternek, hogy a varázst idén is előidézték.

(Fotókat készítette: Csonka Zsófia)

Címkék: