Jövőre, veletek, ugyanitt!

2010 szeptemberének második péntekén kérdésekkel és óvatos kételyekkel telve battyogtam be a Déli pályaudvarhoz, hogy először találkozzam néhány tucat emberrel, akik szintén felvételt nyertek a Bolyai Műhelybe. Nem nagyon tudtam hova tenni az intézményt, teljesen véletlenül került a kezem ügyébe a felvételi felhívásuk, alig néhány nappal a határidő lejárta előtt. Egyetemi közösségemben csalódtam, így arra gondoltam, talán egy új kezdet és nyitás sikeresebb lesz. Ezen a péntek délelőttön pedig ott álltam én is egy egyre növekvő kör egyik tagjaként az induló vonatok kijelzője alatt, méregettük egymást, igyekeztünk rájönni, milyen emberek vesznek körül, vajon ők is ugyanolyan érzésekkel gondolnak erre a kezdődő kalandra.

Egy tartalmas vonatút végén már sikerült néhány embert megismernem a szintén Zánka felé igyekvőkből, elfoglaltuk szobáinkat és elkezdtük felfedezni a gyerektábor egyik téli épületét, úton-útfélen próbáltam azonosítani a különböző színű névkártyával illetett embereket. Csapatépítő játékok, közös étkezések, hajnalig tartó beszélgetések, borkóstoló és énekelgetés mellett szép lassan feltérképeztem az évfolyamokat, mentortanárokat. Időnként odajött hozzám valaki a felsőbb évfolyamok tagjaiból, hogy apró ajándékot, buborékfújót vagy nyalókát adjon, mert ezt valaki külön nekem küldi. Nem tudtam mire vélni a dolgot, összemértem tapasztalataimat gólyatársaimmal és rájöttünk, hogy nem csak nekem vannak "titkos hódolóim", ajándékozói. A hosszú hétvége során alvásra jutott a legkevesebb idő, de az elbóbiskoláshoz közel is megmaradtak az életre szóló emlékek, kialakult egy junior évfolyam, megismertem rengeteg értékes embert és fény került a "küldik" feladójára is.

Gondolom, hasonló élményekkel indult az idei kezdő évfolyam tapasztalathulláma is. Rengeteg kérdés keringhetett a fejükben, melyeknek nagy részére talán sikerült egy kezdetleges választ adni: mi is az a Bolyai, mit fogok én itt csinálni, milyen emberek vesznek majd körül, hogyan tudom a saját életemben alkalmazni azt, amit itt megtudok másoktól?

A tábor tematikája már késő ősszel ki lett találva, az elmúlt hónapokban pedig azon ügyködtünk, hogy a Bolyai szellemiségéhez passzoló és minél interaktívabb programsorozatot, csemegéket tálaljunk a film, olvasmány és előadások mellé. Közös munkával kerestünk előadókat, vetíthető filmeket, beszélgetésindító gondolatokat; tollaktól füzetekig, "küldik" és más meglepetések sorát szereztük be; egy keménymaggal leutaztunk egy nappal korábban, hogy a helyszínt minél családiasabbá tegyük, akármerre forduljon a teaházba, pingpongasztalhoz vagy társasjátékos körhöz igyekvő, testi-lelki átmelegedésre vágyó gólya, barátságos és családias légkörrel találkozzon.

Furcsa belegondolni, hogy immáron az ötödik Bolyais gólyatáboromon vagyok túl. A kérdésekre már régen megkaptam a válaszokat, idővel egyre többet és többet, a mérleg nyelve mindig a pozitív oldalra igyekszik billenni. Amennyire élménydús és emlékezetes időszakot adott nekem az évek során a Bolyai, annyira szeretném én is hasonlóképp kiszínezni és minél több jóval megtoldani azoknak az élményét, akik utánam következnek a sorban. Egy nagyon lelkes és ambíciózus társasággal igyekszünk ragaszkodni ahhoz az alapelvhez, melyet annak idején nekem is tolmácsoltak a felsőbbévesek: a Bolyaiba annyit teszel bele és annyit viszel haza belőle, amennyire csak képes vagy. Mindig lesznek olyanok, akik szívesen fogadják a munkádat, szorgalmadat és türelmedet, és soha nem fogsz üres kézzel, maradandó gondolatok és élmények nélkül hazamenni.

Ahogy írtam is vasárnap táborzáráskor a lampionra: Jövőre, veletek, ugyanitt!

Címkék: