Hét fenyőmacska, három Schwartz, egy Liliomfi

Németh Lili Veronika képe

Ha valaki pontosan összeszámolná hányszor került ki-, be- és összevágásra Szigligeti Ede leghíresebb – s megjegyzendő, hogy villámgyorsan összetákolt – műve, akkor ez a szám bőven a bolyaisok átlagéletkorának összegén túl lenne.

Ám mielőtt bárki is komoly számolgatásokba kezdene, ugorjunk gyorsan a nemrég látott előadás elemzésére. Mindenekelőtt leszögezendő, hogy méltán volt dugig az Örkény Színház május másodikán: a társulatnak s a Mohácsi testvéreknek valami egészen újvágásút sikerült összehozniuk a meglévő vígjátékból. A keretes-népies táncbetétektől kezdve (hála mindennek két-három szerelmi vallomás közé befért egy jó virslit dicsérő ária) az irodalmi-történelmi utalásokon át (külön taps az igen jó zenélő cigánybőrbe bújt Petőfinek, az egyszeri! Mátyás királynak, na meg Szellemfi Mortimer inasának) egészen a nyomatékosított erkölcsi Tanulságokig. (A T nemhiába nagybetű.)

Sok kedvenc pillanata lehetett egy ott ülő nézőnek, de a bolyais csoport abszolút kedvence, és az est koronázatlan királynője Für Anikó Kamilla nevelőnője lett, aki Cameron Diaz magyar hangjaként vált híressé hazánkban, de ha valaki is megnézné e darabot, beleégne tudatalattijába Für táncolása, rekedtes feddése, szerelmes pillantásai és életstílusa, amit követni kell, muszáj, érdemes. Falon át pedig ne közlekedjünk, no, hiába a csodálatosan fenomenális díszlet és koreográf megoldások.

Bár a történettel sokunk sokszor találkozott – személy szerint én kétszer láttam két különböző színházban –, a rendező urak ez évben másra tették a hangsúlyt, s így hát más lett a végeredmény is. A kicsengés, ami bájt adott már a tizenkilencedik század végétől egészen a kétezres évek elejéig, most valami keserű és igencsak egzisztenciális utóízt hagyhatott a közönségnek. Az alapvető konklúzió az, hogy Gyuri – az egyetlen, utánozhatatlan Liliomfi – elveszi Mariskát, s boldogok; Gyuri pedig Erzsit: s ők is azok. A világ nem állíthatja meg őket, mert szerelmük és álmaik ennél valamivel nagyobb súlyúak.

Mohácsiék túllépnek a romantikán és realitást kínálnak, Vonnegut-style. A humor fekete, mint a magyar mentalitás, s ezt a darab is visszhangozza (ugye figyeltünk a politikai utalásokra?). Liliomfi könnyedén utánozható, s bár többször fürdik, mint barátja, inkább egy Don Juan, mint anno Darvas Iván lovagias, s tiszta hőse. Róza, a rezidens színésznő, Liliomfi felszarvazott szeretője szinte mindig Liliomfival lépett színpadra, ezzel hívva fel a néző figyelmét arra, hogy a színész a legjobbját akkor alakítja, ha szerelemről van szó.

Gyuri már az elején leszögezi, hogy semmit sem utálna jobban, mintha ott kéne hagyni a színészkedést (mindenki jelentőségteljesen nézzen Rózára) a karrier, család és a többi satöbbi kedvéért. Mégis, amikor a végén megkéri Mariska kezét, s rá kéne húznia a gyűrűt hőn áhított, egyetlen szerelmére, Gyuriból majdnem kibújik Liliomfi és Rózát választja a színészi élettel egyetemben. Nem ez történik. Gyuri hagyja magát sodródni az árral, és valószínűleg ugyanolyan boldog házasélete lesz, mint kedves édesapjának.   

Gyuri, az arachnofóbiás fűzfafilozófus Széchenyit idéz, de szegény, mert becsületes. Erzsi, a fogadós lánya csak egy kicsit buja és igencsak szomorú a darab végén, amikor rádöbben férje címtelen-pénztelen mivoltára. Gyuri feddhetetlensége házassága első napján véget is ér, s a néző egy kicsit el is szontyolodik. Nagyon elszontyolodik.

Ám mielőtt könnyekben törnénk ki mind, nem szabad kihagyni az Örkény színház sajátos fűszerezését: egy darab, legalább egy Örkény utalás. S most a Szilvai professzornak szánt mérgezett csülkös bab kering a világban, ám addig is, ha jut egy szabad barát, szabad szerelem, szabad szombat, akkor irány az Örkény Színház, s az örökéletű Liliomfi.

(Kép forrása: 7 óra 7.hu)

Címkék: