13 lelkes ember a gólyatáborról

Hargitai Ágnes Éva képe

Fenntarthatóság, előadások, közös játékok, csoportos beszélgetések, terepi játékok és persze ének az erdőben. A 2013-as BOM-os befogadótábor eseménydúsan telt, lássuk, hogy emlékeznek vissza a gólyák!

1. Bagó Sarolta
Sok dolog van, amit nem igazán tudunk előre elképzelni, bár ez mindig csak utólag derül ki. Számomra a bevonótábor is egy ilyen élmény volt. Rég aludtam ilyen keveset három nap alatt (ami egyértelmű mutatója a jó közérzetnek), meglepően sok „ismeretlen ismerőssel” találkoztam… A szinte hajnalba nyúló beszélgetések-társasozások is biztos sokáig élénk és kedves emlékek maradnak. De a hétvége „sztárja” szerintem egyértelműen a robotos játék volt: ki hitte volna, hogy az emberiség hét egymás utáni halál(tusáj)a belefér egy terembe, fél órába, és ráadásul ennyi nevetéssel jár? :-)

2. Bödecs András
Nyitott, kreatív emberek, színvonalas előadások, jó szervezés és sok érdekes, tanulságos beszélgetés. Talán így tudnám jellemezni a gólyatábor hétvégéjét. Nagyon élveztem a közös játékokat és az előadások is rendkívül elgondolkodtatóak voltak. A legjobb élmények talán az esti „gyilkosozások” és a „gyümölcssaláta-keverés” voltak. Nagy örömmel tölt el, hogy megismerhettem ennyi sokszínű, inspiráló személyiséget és remélem, hogy a képzés során ezek a kapcsolatok tovább mélyülnek majd.

3. Büki Dániel
Ha röviden kellene összefoglalnom azt, amit a táborról gondoltam, amit az egész BOM-ról gondolok, akkor egy beszélgetést hoznék fel, amely a legutolsó előadás után zajlott le. A kisközösségek szerepe kapcsán felmerült egy fontos kérdés: mitől lesz egy csapat ember közösség, mikor lépik túl a baráti kör szintjét? Több gondolat után arra jutottunk: a fontos az, hogy a közösségnek célja legyen, hogy együtt csináljon valamit, egy meghatározott cél érdekében. Ha ez megvan, akkor ők máris egy közösség. Ebben a táborban mindenki együtt keresett választ egy bizonyos kérdésre. Hogy sikerült-e megtalálni, lényegtelen, az viszont fontos, hogy próbálkoztunk, és mindenki többel jött haza, mint amennyivel odaérkezett.

4. Csernitzky Csilla Laura
Nehéz frappánsan és pontosan leírni, hogy milyen is volt ez a közös hétvége. Főként azért, mert még mindig a hatása alatt állok, folyamatosan fedezem fel magamban azokat az értékeket, pillanatokat, amelyeket Zánkán pár esős, borongós napon megtapasztalhattam. „Há' nagyon úgy tűnik” [mondta először Attenborough szinkronja – a szerk.], hogy feltöltődött mind a négy pár AA-s aksim. Késtünk eleget, nevettünk sokat, s falatoztunk meghitt körben, persze ódákat zengve szobánk egyszerű berendezéséről. Éljen a legutolsó szoba balra az elsőn!
Felmerültek kérdések is: milyen csendes is maga a csend? Zavartatják-e magukat a szarvasbikák a mi gyümölcssalátázásunk miatt? Ha hazamegyek innen, min fogok változtatni? Ízlik-e ez a menzaleves? Etikus-e kávét inni? Ki a gyilkos? És főként: mi köt össze bennünket? Remélem, hogy az elkövetkezendő három év alatt újból és újból megtaláljuk ez utóbbi kérdésre a választ!

5. Farkas Martin
A gólyatábor kissé nyomasztó témája ellenére is úgy érzem, hogy a kis- és nagycsoportos foglalkozások során sikerült a hétköznapi problémáinktól kicsit elrugaszkodva, nyitott szellemmel és kissé új perspektívából megvitatni a már sokszor körüljárt problémákat. A „szellemi összecsatlakozás” pedig lehetőséget adott arra is, hogy a tábor után a korábban idegen emberekkel akár már most összefutva, például a villamoson azt mondhassam, hogy „igen, őt ismerem, volt egyszer vele egy nagyon jó beszélgetésem”. És a későbbiekben talán még több ilyen beszélgetésben is részünk lehet.

6. Győri Zsófia
Az ismerkedős játékok, amelyek már az állomásra érkezésünkkor elkezdődtek, egyszeriben barátságossá tették a légkört. Kedves emberekkel találkoztam, jól szórakoztam, ám eközben a szellemi épülésünkről sem feledkeztek meg a szervezők. A szervezés nagyon profi volt, gondolok itt akár az előadásokra, a mentorjátékra, a kiscsoportos beszélgetésre vagy az éjszakai túrára. Nagyon tetszett a Dixit nevű, képtelen képeket tartalmazó játék, és az, hogy meghallgathattam a környezetvédelemmel kapcsolatos pszichológiai vonatkozásokat is, ami közelebb hozta számomra a témát. Nagyon pozitív emlékeim vannak az ott eltöltött hétvégéről; várom a következő alkalmat, hogy találkozhassak a táborban szerzett új ismerősökkel.(:

7. Hamvai Kinga
Mi volt a legkedvesebb élményem a BOM gólyatáborban? A rengeteg program, előadás, beszélgetés, játék, közös étkezés, kirándulás közül egy apró, de jelentős momentumot szeretnék kiemelni. Szombat este 6-8 fős társaságban dixiteztünk. Már belefelejtkeztünk a játékba, a beszélgetésbe, amikor szóba kerültek a juniorok. Hirtelen rájöttem, hogy egyedül vagyok junior az asztalnál. Ennek a felfedezésnek nagyon megörültem, hiszen előtte észre sem vettem, hogy beültem egy összeszokott társaságba, egyáltalán nem éreztem magam újnak, vagy kívülállónak. Várom a hasonló élményeket!

8. Lengyel Zoltán
Nem sikerült rendesen rákészülnöm a gólyatáborra, így kicsit passzívan érkeztem, de a hangulat gyorsan magába szippantott, és én is lelkesedni kezdtem. Nekem a legjobb élmények a kiscsoportos beszélgetések, illetve az első előadás voltak. Úgy éreztem, hogy sokakban még sok minden maradt, ez dicséri a témaválasztást, és kicsit kevesli a kiscsoportos beszélgetések időtartamát. Köszönöm mindannyitoknak a közösen eltöltött időt, és ha kíváncsiak vagytok, hogy hogy gondolkoznak a gonosz közgazdászok a témáról, olvassátok el az Economist múlt heti számában a biodiverzitásra vonatkozó részeket! :)
(http://www.economist.com/printedition/2013-09-14)

9. Négyesi Noémi
A három nap programja sűrű volt, az összegyűlt társaság pedig nagyon színes és közvetlen, így számtalan emlékezetes percet éltünk át. Az ismerkedési játékoknak hála hamar feloldódott a hangulat, majd nehézkesen kialakuló stratégiánk miatt az emberiséget kb. négyszer hagytuk kihalni, de végül legyőztük a robotot. A film és az első előadás megvitatásához jó kis csoport alakult ki, így hajnalig tartott élénk, az eredeti témától olykor elkalandozó beszélgetésünk. Szombaton nem túl kipihenten, de annál lelkesebben kezdtünk bele a terepjátékokba: az Atomcápák szuper csapat volt, az activity-s lett a kedvenc állomásunk. Este a társaság fele még egy erdei kirándulásra is vállalkozott, a sötét erdőben játszottunk és megtanultunk egy izgalmas dalt, minek hatására még most is mangó- és datolyadallam jár sokunk fejében. A hangulat fenntartásáért páran még a nagyteremben is énekeltünk és zenélgettünk.

10. Németh Enikő
A gólyatáborban kifejezetten tetszett, hogy az egyéb programok mellett nagy hangsúlyt fektettek az ismerkedésre is, mivel majdnem mindenki teljesen ismeretlen volt nekem. Úgy gondolom, a feladatok összeállításakor abszolút figyeltek arra a szervezők, hogy azok lehetőleg szórakoztatóak is legyenek. Az előadások és az utána levő beszélgetések pedig remek lehetőséget nyújtottak a tábor témájának kitárgyalására, illetve személyes tapasztalatok és gondolatok megosztására. Összességében örülök, hogy elmentem, sok új élménnyel és baráttal lettem gazdagabb.

11. Németh Ráhel
Mivel idén új (MA) szakot kezdtem, a BOM táborban rövid időn belül a második új közösségbe kerültem be. Sokat jelentett nekem, hogy már ilyen rövid idő után is úgy éreztem, hogy a BOM valóban egy új közösség, s nem csak emberek összessége, akik egyszerre vannak ugyanott. A két nap alatt rengeteg érdekes témáról beszélgettem újonnan megismert társaimmal. A gondolatébresztő előadásokon kívül ehhez az is kellett, hogy olyan emberekkel legyek körülvéve, akiket ugyanannyira boldoggá tesz egy-egy ilyen beszélgetés, mint engem.

12. Rácz Márk
Nagy elánnal utaztam el Zánkára, hiszen vártam a találkozást a többiekkel. Fantasztikus előadások, játékok vártak, melyekre sokáig emlékezni fogok. Valóban befogadó volt a tábor, mindenki megtalálhatta a neki szimpatikus embereket, akikkel tudott beszélgetni. A szállás remek volt, az étkezés nem különben. Az tetszett leginkább, hogy különböző szakterületekről érkeztek a társaim, akiktől sok újat lehetett tanulni, gondolok itt elsősorban a gyilkosos játékra és a Mr. X-re. :) Ilyet a joghallgatók még csak hírből sem ismernek. :)

+1. Csonka Zsófia, haladó
Mondtam már, hogy szeretem a folyamatokat? Na, a befogadó tábor két napja is egy sodró folyamat volt. A gólyák lelkesedése, a haladók igénye keveredett, és egy élvezhető kavarodás jött létre, hosszú estékkel, korai reggelikkel és sok más élménnyel.

Címkék: