A méhek világa

A magyar ember csak méhecskének mondja… Markus Imhoof filmje szeretettel, családi emlékek alapján szól a méhekről. A méhek világát követi a kamera: olykor a méhekkel szállunk a mezőn, a virágok után, beköltözünk a kaptárukba. A film föleleveníti, amit élővilágból tanultunk: hogyan élnek a méhek, a dolgozók, a herék, az anyakirálynő. Egy elmélet szerint annyira szervezetten élnek-dolgoznak-gondoskodnak egymásról, hogy igazából egyetlen szervezetnek kell tekinteni őket. Egy másik felfogás szerint, ha megtévesztik őket, tudnak kombinálni: ez valamiféle gondolkodásnak lehet az alapja. Von Frisch a méhek táncának (jelrendszerének) fölfedezéséért még Nobel-díjat kapott. Ma a házi méhek már nem élnének antibiotikumos kezelés nélkül. A környezetszennyezés és fertőzések tönkretették őket. Dolgoznak, mi elvesszük a mézüket. Megjelent egy keresztezett méhfaj, a vadméh. Jó mézet ad, de támadja az embert. Ausztráliában élnek már csak ősi, nem fertőzött méhek – génbanknak is tekinthetnénk őket. Kínában viszont már a jövőt kapták el, kipusztultak a méhek: az egyik helyen emberek gyűjtik a virágport, míg másik helyen ecsettel porozzák a virágokat. A méhtársadalom, a háziasítás, a betegségek, a vadméhek megjelenése – mind az emberi társadalom metaforái is. Állítólag Einstein azt mondta: Ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberek is követik majd őket… A film párhuzamba állítja a svájci idős hagyományos méhészt és a modern kapitalista amerikait. Ez utóbbi mondja: nincs megállás, termelni kell, és egyre többet. (Jó, hogy siettünk, mert legalább oda jutottunk, ahonnan elindultunk.) Az eredeti cím: A csónak megtelt. Ma, az Urániában…

A szép sárga prospektus szerint: Az elmúlt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségre is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.

(Kép: mozinezo.hu)

Címkék: