Utas és holdvilág-beszélgetés a „junior b”-ben

Novemberi találkozásunk időpontja kinek az őszi szünetébe, kinek csak a hosszú hétvégéjébe ágyazódott, így a tíz órai kezdés dacára is kevesebben találkoztunk az Urániánál. Családi hangulatban bevackoltuk magunkat a nézőterembe, és a vetítés kezdetével gyorsan átkerültünk a hűvös, késő őszi reggelből az Utas és holdvilág napfényes, mediterrán városaiba, Erdőss Pál azonos című dokumentumfilmjének köszönhetően. A felvételeken bebarangoltuk a mű bekezdéseiben pontosan megidézett tájakat, történészek és irodalmi szakértők meséltek a regény keletkezésének körülményeiről, a regény és a szerző életét párhuzamosan vizsgálva, összevetve.

Mindez csupán csak indítókulcsa volt a nagy beszélgetésnek. A film befejeztével szétváltunk, és csapatostul átkeltünk a Váci utcába, ahol ezúttal - rendhagyóan - Kőhalmi Ferenc tanár úr várt ránk.

Helyet foglaltunk, és ebből a kezdeti helyfoglalási manőverből következett a nyitó gondolat – a tanár úr ugyanis felhívta rá a figyelmet, hogy a jegyzetelőknek feltétlenül szorítsunk helyet az asztal mellett . Itt merült föl rögtön Szőts István világhírű magyar filmrendező neve, életének és munkásságának rövid ismertetése, a tehetség és az erőfeszítés története, sok-sok munkával kibányászott, lecsiszolt ékkövei. Szőtsnek milliárd jegyzete volt. Állandóan jegyzetelt. „Az alkotó ember tulajdonsága, hogy mindig jegyzetel!”

Kis lépés volt innen Szerb Antal életére áttérni. Megismertük családi hátterét fiatal éveitől haláláig, végigtekintettünk művein és élete egy-egy fontos eseményéhez kapcsoltuk őket. Befutásának előzménye, a magyar irodalomtörténet megszületésének okán beszélgettünk az irodalomtörténet-írásról is általánosságban, illetve felolvastunk kisebb terjedelmű irásaiból is.

Közben egy finom ebéd tett szünetjelet a beszélgetésbe, de még tálalás előtt volt szerencsénk gránátalmát kóstolni. Miközben a lányok hősiesen megpucolták, megtudtuk, hogyan kell megenni, illetve hogy a gránátalmában (a magjával együtt!) a zöldtea polifenoljainak háromszorosa megtalálható. (Azóta én is vettem, de még nem volt merszem meghámozni és szétszedni – minden tiszteletem a lányoké.)

Újra felvéve a fonalat a tudományos művek nyomán, a tanár úr bevezetett minket a saját könyvtár- és filmtárépítésének alapjaiba, mivel, ahogy ő fogalmazott, csak a legjobb források tudnak a legjobb  művekhez hozzájuttatni. A jó tájékozódás mérföldkövei az olyan kulcskönyvek, mint Szerb Antal olvasmányos világirodalomtörténete, de segítségünkre van még sok más enciklopédia, lexikon (például az első magyar nyelvű, a Közhasznú esméretek tára vagy a Művek lexikona) és a monográfiák (pl. Tolnay Károly híres Michelangelo-monográfiája). Felmerült a holdvilág tűnékenységének, az utas abszolút konkrétumának kontrasztja, a regényben megjelenő „Oidipüszosság”, és ezáltal, szélesebb spektrumban gondolkodva, az irodalomtörténet többi Oidipüsza is. A név utalások formájában még vissza-visszatér a huszadik századig, de onnantól már egyenesen Oidipüsz-cunamiról beszélhetünk. Ennek megerősítésére jó néhány cím megemlítésre került, többek között napjainkban a legaktuálisabb, Joyce Ulyssese is. 

Az Utas és holdvilág egy ifjúkora végén járó ember dilemmáit fogalmazza meg. Szerb maga is úgy nyilatkozott, hogy a saját problémáit jeleníti meg a regényben, ezért tulajdonképpen azonosítható Mihállyal (ahogy a filmből már megtudtuk, szinte minden szereplőnek van a szerző életében megfeleltethető, „valódi” énje, akiről a karaktert mintázta). Ekörül alakult ki a vita csomópontja, amely megtörte a csoport addigi passzív, figyelemmel telített hallgatását: kijelenthetjük-e, hogy Mihály azonos Szerb Antallal? Mennyit változtathat a mű megítélésén az az információ, hogy milyen körülmények között született meg? Kell-e tudnunk, miért akkor és minek a hatására lett így megírva, „mit gondolt a szerző”? Kötelességünk-e utánajárni mindennek abból a célből, hogy hiteles, cenzúrázatlan képet kapjunk róla, és annak árán, hogy a mi egyedi értelmezésünk háttérbe szorul és megtörik a varázs? A kérdés nyitva maradt, ki-ki ismertette a saját nézőpontját és érdekes véleményütköztetéseknek lehettünk tanúi.

Ezután még szó esett a különböző közösségek tagjaként vállalt felelősségünkről, az enciklopédiák és a polcunk jó viszonyának fontosságáról, Juhász Ferenc és József Attila kapcsolatáról, a tévében szereplő, félrevezető személyiségekről, és arról, hogy a tisztességes, gondolkodó ember sokszor összezavarodik, kétségbe vonja addigi értékrendjét és korrektúrázni kényszerül azt. De ezzel nincsen baj; ez a súrlódási-csiszolódási folyamat is hozzátartozik ahhoz, hogy kritikusan gondolkodó emberré formálódjunk.

Hát ki gondolta volna, hogy ennyi mindent bele lehet gyűrni pár órába? Rengeteg érdekes, gondolkodásra késztető mondat elhangzott, sokat kaptunk Kőhalmi tanár úrtól, aminek csak kicsi részét tudtam rögzíteni a füzetemben, és a töredékét itt. Megtiszteltetésnek érzem, hogy részt vehettem egy általa vezetett foglalkozáson. Köszönjük!

Címkék: 

Hozzászólások

korrektúra

Nem kekeckedni akarok, de nem Oidipuszról volt szó, hanem Odüsszeuszról - biztos csak elírás, de a kettő nagyon nem ugyanaz.