Kérdésre kérdések, avagy kortárs válaszok a Műcsarnokban (A Mi a magyar? c. kiállításról)

Baranyai Katalin képe

Tizenegy BOM-os hallgató nézte meg október 13-án, szombaton (zárás előtti napon) a Műcsarnok Mi a magyar? című kiállítását. Egy olyan, 52 alkotó munkáiból válogatott kiállítást, amely kérdezve, azaz iróniával, kritikával, a groteszk nyelvén, valamire utalva, játékosan ki- és visszafordítva, de semmiképpen sem az egyetlen megoldást feltételezve gondolkodik el e kétszáz éves kérdésen. Széchenyi és a külföldi (főképpen francia, angol) szembesüléseink óta nevezetes kötetek foglalkoztak (1937, 1939; 2005) a magyar identitás leírásával (a zenében is évtizedekig folyt a vita), mindig azzal a szándékkal, hogy a nemzeti sorskérdésként értelmezett önmeghatározás diskurzusából valamiféle öntisztulási folyamat következzen.

A BOM hallgatói szemezgettek a művek közül -  reflexióik a műtárgy fotójával együtt felkerülnek honlapunkra. A kiállítás alkotásairól utólag is lehet tájékozódni Vincze Barbara|Pallag Zoltán Szívd fel a paprikát! című írásából a neten, a programra visszatérnek a héten a televízióban. 

Számomra a kiállítás felépítését dicsérte, hogy igen jól válogatott idézetfalon és kapun kellett áthaladnia a nézőnek, ahol nagy literátus magyarjainknak a főkérdésre adott kiküzdött, erős válaszait vagy vallomástöredékeit olvashattuk. Majd az utolsó előtti teremben tizenkét magyar értelmiségi (tudós vagy művész) beszélt a magyarságról, magyarságképéről Dér András 15-20 perces videointerjúiban. Bozsik Yvette, Dresch Mihály, Ferencz István, Heller Ágnes, Kovács András Bálint, Sára Sándor, Schilling Árpád, Schmidt Mária, Szegedy-Maszák Mihály, Szilágyi István, Tokody Ilona és Varga Mátyás. Annak, akinek volt rá ideje és türelme, így könnyebb volt visszacsatolnia a hallottakhoz a látottakat, a múlthoz a jelent. 

Valószínűleg a kiállításra sokan az emblematikus cím miatt látogattak el. Másokat az újdonság és a rendhagyó megközelítés vonzott.  Számukra ezen interjúk különböző egyéni megközelítéseiből derülhetett ki, hogy nagyon is komoly és fontos ez a téma, amiről ezúttal a válogató kurátor, Gulyás Gábor igazgató kérdezett. 

Akinek a kortárs képzőművészet kísérleti beállítottsága, új anyagai, médiumai vagy egyszerűen az újabb korosztályok gondolkodása és vizuális nyelve ismerős, további üzeneteket is hordozott az anyag – természetesen igen eltérő művészeti színvonalon. 

Örömmel fedezhettük fel a teljes falon látható egyetlen „képregény”-installáció szellemes és komoly képi megalkotójában azt a Jakatics-Szabó Verát, aki idei senior-zárókötetünk címlapborítóinak az eredeti festményeit jegyzi. Városi folklórba ágyazott mondandója (színvonalas szövegével együtt) itt is a korról felelősségteljesen gondolkodó alkotót jelzi.

A Műcsarnok-látogatás ötlete és megszervezése Juhász tanár úr érdeme, aki az intézmény előnyös csoportosbérlet-lehetőségét felfedezte, elsőként igénybe vette, és a társaságot összetrombitálta. A 15 bérlet forgó rendszerben tovább használható a BOM- tagság körében, az Ernst Múzeumban is: 

BOM-osok, éljetek a lehetőséggel!

Címkék: 

Hozzászólások

Omladozó Országház

Egy fizikus gondolatai az  „Omladozó Országház” mobil installációja kapcsán

Ötletes, érdekes alkotást láthattunk a kiállításon: a Parlament épületének nyers agyagból készített makettjét, amit egy rezgő asztalra telepítettek. Ha a látogató közel ment, hogy alaposabban megnézze, az asztalt rázó motor automatikusan beindult, és finoman rázta az épületet. A kiállítás megnyitásakor  a  Parlament-makett állítólag tökéletes és hibátlan volt, amikor mi láttuk már úgy nézett ki, mint bombatámadás után. Középső homlokzata leomlott,  falai repedezettek, a még álló tornyai is bizonytalanul inogtak. A brutális rombolást a nem túl erős, de tartós rázkódás eredményezte néhány hét alatt.

A művész valószínűleg nemzeti szimbólumaink menthetetlen lassú szétrázódását, pusztulását  akarta mobil alkotásával megfogalmazni. A meglátásban kétségtelenül van igazság.

Érdemes azonban egy kicsit foglalkozni a konkrét fizikai jelenség (az agyag-makett szétesésének ) folyamatával is, és ezután visszatérni a szimbolikus jelentéshez.

A makett szétesett, mert az agyag az állandó finom rázkódásnak nem tudott ellenállni. A tudomány ezt a jelenséget anyag „dinamikus kifáradásának” nevezi. Általános jelenség, ami a ciklikusan ingadozó terhelés hatására éppúgy fellép a természetben, illetve a természetes anyagainkban (pl. kőzetek, építőanyagok, beton, kő, tégla, stb.), mint akár fémötvözetekben (gépalkatrészek, tartószerkezetek, hidak, stb.).

Az anyagok kifáradása lassú folyamat, először szemmel még nem is látható mikrorepedések alakulnak ki a leginkább terhelésnek kitett helyeken, (ezek gyakran megmunkálási vagy az öntési hibák) majd a parányi repedések minden rezgéssel picit nagyobbak lesznek.  Előbb-utóbb már szemmel is láthatóak, de az anyag hibátlan tartományai még állják a terhelést. Ha a repedés egy kritikus méretet meghalad, terjedése hirtelen felgyorsul és pillanatszerűen, gyakran váratlanul is, bekövetkezik a törés.

Országház

A fizikusok, mérnökök speciális ún. fárasztás-vizsgálatokkal tesztelik az anyagokat és határozzák meg, hogy milyen terhelés esetén, mekkora ciklusszám az, ami már veszélyes, azaz várható-e a törés. Természetesen folyik a fejlesztőmunka is, aminek az a célja, hogy a minél erősebb, a repedésterjedésnek ellenálló anyagokat kísérletezzenek ki. Extrém körülmények közt nagy dinamikus terhelésnek kitett gépalkatrészek szilárdításának egyik hatékony módja például, hogy finom kerámia-, ill. szén szálakat ágyaznak be a fémötvözetbe. A kiállítási makett például biztosan sérülés nélkül kibírta volna a rázást, ha készítésekor az agyagba valamilyen finom szálas anyagot – pl. apróra vágott lószőrt – kevertek volna.  A Parlament azonban nem csak makett formájában, de a valóságban is folyamatosan pusztul és omlik. Az épület egész faragott kőburkolatát ki kell cserélni, mert az építéskor különböző minőségű mészköveket használtak, amelyek egy része nem bírja az időjárás és a közlekedés hatásait. Ez utóbbit elsősorban folyamatos rázás és a kipufogógázok korrozív terhelése okozza. A parlament köveit folyamatosan újrafaragják és cserélik. Ezért nem láthatjuk soha úgy az épületet, hogy valahol ne lenne felállványozva. A lassú pusztulást csak folyamatos munkával lehet ellensúlyozni.

De amit a Parlament példáján látunk, az nagy általánosságban is kimondható. Nem csupán fizikai környezetünkre, de átvitt értelemben önmagunkra is. Nemcsak sejtjeink pusztulnak és cserélődnek ki hétévenként, de emberi kapcsolataink, barátságaink, házasságunk, stb., ha nem figyelünk eléggé, szintén észrevétlenül kopnak, pusztulnak. Ezt kivédeni odafigyeléssel és folyamatos újraépítő munkával lehet – csakúgy, mint a Parlament esetében. A kiállítási installáció mondanivalóját is érdemes ezek értelmében továbbgondolnunk. Igaza van a művésznek, amikor figyelmeztet, nemzeti értékeink, szimbólumaink erodálnak. Ez természetes folyamat, de nem szükségszerűen jelenti a megfordíthatatlan pusztulást. Rajtunk múlik, hogy odafigyelve, folyamatos munkával újraépítjük-e őket. Ahogy a Parlament köveivel is megteszik darabonként, közel egy évszázada.