Milyen volt a velencei EFOTT Bolyaisként?

0 Introdukció

Bomolj, csak szabadon.

I Expozíció

Úgy hiszem, az Olvasó már tudja, miről fog olvasni: hogyan töltöttek öt napot bolyais társai az ország legnagyobb múlttal rendelkező felsőoktatási buliján, milyen volt a szervezet megjelenése a fesztiválon. A junior szerző azonban bizonytalan az előtte tornyosuló eposzi kihívás kapcsán: miről, s főképp: hogyan kellene írnia? Mi lenne az illendő: rövid szubjektív élménybeszámolót tartson, vagy pontosan számoljon be arról, hogyan teltek napjaink?

Segítséget nyújthat az állásinterjúk kapcsán gyakran elhangzó tanács: „jobb egy fokkal felülöltözni, mint alulöltözni”. Hogyan kapcsolódik ez ide? Nos, a bécsi klasszikusok nem tévedhetnek: a szigorú szonátaforma kiállta az idő próbáját, így kockázatminimalizáló döntést hoztam. Lévén, hogy ez volt első BOM-os élményem: „íratassék hát meg első  kalandom egy szimfónia nyitó tételeként!”

Azonban nem csak azért választottam ezt a megoldást, mert a klasszicista szimfóniák első tétele jellemzően tényleg ezt a formát követte. Másféleképp is szimbolikus döntésem: olyan zenei műfajt választottam, mely a fesztivál repertoárjából – furcsa módon – pont kimaradt.

II Kidolgozás

Annyi, de annyi mindent lehet csinálni egy nyári hét során.

Úgy gondolom, a „fesztivál” kifejezést meghallva többségünknek a buli–koncertek–alkohol szentháromság jut eszébe, mely valljuk be, többségében lefedi a klasszikus fesztiválélményt. Mivel nyújthat többet egy ilyen rendezvény bolyaisként?

Első pozitív élményem közvetlenül a beköltözéshez kötődik: a második napon sátorral érkezve a bejárat előtt pihenő fesztiválozók jó tanácsként ajánlották, hogy ne menjek be nehéz málhámmal feleslegesen, sajnos már az egész fesztiválon elfogytak a sátorhelyek – a távolabbi parkolóban lehet még letelepedni. Vakmerően rávágtam, hogy „áh, biztos van egy számomra foglalt hely”: „akkor nagyon rendes barátaid kell, hogy legyenek” – érkezett a válasz. Pedig ők nem is tudták, hogy én tulajdonképpen velük csak legelőször…

Én viszont azt nem sejtettem még akkor, hogy a fulladásig megtelített sátortenger közepén tényleg várt rám egy hősiesen kiharcolt és lefoglalt, sátornyi földdarab.

Milyen érzés egy fesztiválon, ha a résztvevő nem csak pihenni és bulizni megy, hanem kisebb-nagyobb kötelességei is vannak? Meglepő lehet, de szerintem a legtalálóbb kifejezés: hálás teher. A civil falu leglátogatottabb (közvetlenül az út melletti) részén felállított BOM-főhadiszállás számtalan funkcióval bírt: a tesztek és fejtörők mellett olyan menedékként szolgált a sátor, ahol a megfáradt fesztiválozók pihenni, társasjátékozni, kártyázni, beszélgetni, tudtak – vagy akár megpróbálhatták megverni Tomit sakkban. A közönség napközbeni kényeztetését olyan luxusjószágok szolgálták, mint: végtelen limonádé, ventillátorok (így, többes számban!), árnyék, vízipisztolyok, illetve egy olyan növényspriccelőhöz hasonlító vizesflakon, mely annyira népszerű volt a felhevült testű látogatók körében, hogy gyakorlatilag magában is lehetett volna egy sátor attrakciója. Csoda, hogy általában az volt a legnagyobb problémánk, hogy nehezen fértünk el a sátorban, annyian jöttek hozzánk? Fesztivál-időszámítás szerint „reggeli” tíz órától számítva délután hatig legtöbbször tele volt a sátrunk beszélgető, játszó, teszteken agyaló, vagy csupán pihenő fiatalokkal. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a bolyais megjelenés meglévő fogyasztói igényeket elégített ki – végig érezhettük, hogy szeretik a fesztiválozók, amit csinálunk számukra, ezáltal mi is hozzáadhattunk valamit az EFOTT-hoz. Már csak emiatt is érdemes megtapasztalni a civilsátrazást.

Persze nem csak a „sátrazásból” álltak a napjaink…

II’ Moduláció (ellenhangnem)

Annyi, de annyi mindent lehet csinálni egy nyári hét során.

És mi mégis EFOTT-on voltunk. A fesztivál közvetlenül a Velencei-tó partján terült el, a hőségben paradicsomi élmény volt naponta többször a vízbe menekülni – persze ezt megtehettük volna egy szabadstrandon is. Fesztiválhoz illően sok koncertet szerveztek, melyek végül is nem voltak annyira rosszak, de ezek mellett mi képesek voltunk szinte minden nap elmenni a kilátogató Szkéné színház előadásaira. Igaz, hogy tulajdonképpen nem mondhatom, hogy rosszak voltak a darabok, de akkor is: fiatalok, fesztiválon, színházban? A bajt csak tetőzte az időjárás: egyik este szakadt az eső! Mondjuk sem a BOM-os, sem saját sátrainknak nem lett baja, de akkor is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem áztunk meg, ráadásul az esős éjszakát Gábor a fesztivál területére becsempészett hippi-wagenjében tölthettem, ahol egy számomra felejthetetlen népdaléneklő-estet tartottunk, amíg kinn leszakadt az ég – de attól még nem kellett volna zuhognia. Nappal meg hőség volt, amely mondjuk a vízpart miatt nem volt zavarónak mondható… de hogy őszinte legyek, amikor twistereztünk a sátor előtt, kicsit melege volt a lábamnak a fehér műanyaglapon. Összegezve, maradtam volna inkább otthon nyugodtan tévézni, botrány volt az egész, na.

III Repríz

Össze lehet foglalni egy fesztivál hangulatát? Talán nem, de címszavakban megpróbálom: Velence!, VIP-sátorhely; civilsátrazás, bomolás, spriccelő és egyéb vízifegyverek, tesztek, ajándékcsomagok, Rózsa György: Kapcsoltam…, Twister, Uno, sakk, instant levesporok; ki-milyen-szakra-jár, szaksztereotípiák; koncertek, Parasztopera, Mucsi az esőben, Galaxis Útikalauz; ingyenajándékok, szerezzünk napszemüvegeket!, „csinálj magadból bolondot ajándékokért!”; fürdés, frizbi-labda, túl-messzire-beúszás, rocsó; hogy-hozhattak-a-lányok-ennyi-táskát-sokk, sátorba pakolás-költözés, sátorból átpakolás, máshová átpakolás, visszaköltözés, „ne aludjunk inkább autóban?”, „ennyi cucc mellett nem fér el ember”; csodavolkswagen, „szerencsére van nálam” /Gábor/, „bírja az a sátor a vihart!”, sártenger és dagonya, kocsiban éjszakázás, „énekeljük el az összes népdalt amit ismerünk!”,  sunrise party… attól félek, hogy a legtöbb dolgot így is kihagytam.

III’ Coda

Köszönöm a – velem nyolc tagú – EFOTT-különítménynek: Dorkának, Ilcsinek, Rékának, Zsófinak, Bálintnak, Gábornak és Tominak a nagyszerű hetet, mely nekem, mint újoncnak rendkívül pozitív első BOM-os élményt jelentett.

Az első tételnek vége – azonban több következik. Ezek után bízom abban, hogy a „Bolyais szimfónia” többi tétele is legalább ennyire emlékezetes lesz számomra.

Címkék: